Join us on a literary world trip!
Add this book to bookshelf
Grey
Write a new comment Default profile 50px
Grey
Subscribe to read the full book or read the first pages for free!
All characters reduced
Csapda - cover

Csapda

John le Carré

Publisher: Agave Könyvek Kiadó Kft.

  • 0
  • 0
  • 0

Summary

Madame Osztrakovát, egy Párizsban élő orosz emigránst felkeresi a szovjet követség egyik embere, és olyan lehetőséget ajánl az asszonynak, amely túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
Pár nappal később holtan találnak egy londoni parkban egy idős férfit, aki egykoron a szovjetellenes disszidensek vezetője volt. Látszólag két jelentéktelen, távoli esemény, de nem George Smiley szemében, aki német klasszikus szerzők tanulmányozásával tölti nyugdíjas napjait, és amikor alaposabban szemügyre veszi a történteket, olyasmire bukkan, amit el sem mer hinni. Elkezdi felfejteni a titkolózás finomszövésű szövetét, közben pedig lassan és nagyon precízen csapdát állít annak az embernek, aki az életét tette fel arra, hogy megsemmisítse az angol titkosszolgálatot, és kicsi híján sikerrel is járt. Smiley még egyszer utoljára összehívja az embereit, a legjobb embereit, hogy végleg leszámoljon Karlával, a szovjet hírszerzés legendás kulcsfigurájával, akiről kiderül: mégis van sebezhető pontja.
Available since: 04/21/2020.

Other books that might interest you

  • Apage Satanas - Ungvári történetek az 1980-as évekből - cover

    Apage Satanas - Ungvári...

    Péter Ortutay

    • 0
    • 0
    • 0
     
     
    Ezeknek a már több folyóiratban és egyszer egy kötetben is megjelent elbeszéléseimnek, novelláimnak, visszaemlékezéseimnek első része (A plafonig érő karácsonyfa) „megboldogult” gyermekkoromról és ifjúságomról szól. Ez a második rész már azt szemlélteti, amit érettebb koromban sikerült átélnem még ott a szovjet Ungváron. Írásaimnak minden hibája, fogyatékossága ellenére szeretem őket, és meglepetésemre olvasóim is tetszéssel fogadták, és fogadják, ha egyet–egyet felteszek valamelyik internetes oldalamra. Különösen azok szólnak elismerően róluk, akik azon a helyen éltek vagy élnek, ill. elszármaztak onnan, mint én. Ez a hely pedig Ungvár a most már ukrajnai Kárpátalján. Azért mondom, hogy „most már,” mert az elmúlt rövid félévszázad alatt öt államalakulatnak is volt „elidegeníthetetlen” része. Az „elidegeníthetetlen” pedig azért van idézőjelben ismét, mert egyáltalán nem volt az elidegeníthetetlen része sem az Osztrák–Magyar Monarchiának, sem a Csehszlovák Köztársaságnak, majd megint, mint tudjuk, Magyarországnak sem. Végül lám, még nagy Szovjetuniótól is leszakadt, melyről anno – amint azt a szovjet állami himnusz is állította – azt hittük, hogy „megbonthatatlan és örök.” Nem volt az sem örök, sem megbonthatatlan, mint láttuk. Úgy összedőlt, mint egy kártyavár, egyetlen puskalövés nélkül. Hja, a történelem kereke, mondjuk! Most pedig ez a vidék Ukrajnának lett „elidegeníthetetlen” része. Vajon meddig? Mint a Krím, mely most már orosz? Szóval, a Jó Isten tudja, hisz forrong a világ. De bármily furcsa, egy ilyen világban is éltek, és élnek emberek. Hogyan? Nehezen. Ráadásul hallgatni is kellett róla keményen. Mert aki megszólalt, kritizálta, arra a hatalomnak voltak eszközei, hogy elhallgattassa. Úgy hogy azok, akik nem tapasztalták meg ezt a világot, el sem hiszik, milyen is volt az. Mert még itt Magyarországon is megmosolyogtuk, sőt kiröhögtük azt a végtelen sivárságot, mélynyomort, ami akkoriban a mindennapi emberek része volt Vlagyivosztoktól a SZU legnyugatibb részéig, Ungvárig, Csapig. Egy hatalmas birodalom, Ronald Reagan amerikai elnök kifejezésével élve „a gonosz birodalma” volt az az egész nagy ország, kérem. Viszont paradicsomnak, munkás paradicsomnak kellett feltűntetni, ahol nem volt bűnözés, rablás, gyilkosság, testi szerelem vagy szexuális deviancia, de még közúti baleset sem. És én igen, pont erről próbáltam ezekben az írásaimban képet adni. Nincs bennük sírás, rívás, sopánkodás, hogy milyen kutya nehéz is volt az a világ (egyébként az volt), a sorscsapások miatti világfájdalom, hanem csak az, amit akkoriban az ember – nos, ez az ember akkor és ott én is voltam – átélt, megélt: jó, mondjuk ki kereken, ne kerteljünk: keservesen megszenvedett. És ami a legnagyobb baj, ezek az írásaim sajnos mai is igencsak időszerűek lettek. Hisz ennek a világnak emberei most is épp úgy szenvednek, nyomorognak, jogaiktól is megfosztatnak, mint anno, függetlenül attól, hogy most a büszke Ukrajna, az elmúlt évszázadban immár az ötödik államalakulatnak a polgárai lettek. Hisz tudjuk, látjuk, mi történik arrafelé napjainkban is.
     
    Ortutay Péter
    Show book
  • A szerelem Amerikában - cover

    A szerelem Amerikában

    Ferri-Pisani

    • 0
    • 0
    • 0
    „A szomszédos teremben egy bigámia tárgyalására került sorra. Átmentünk és nem hallottuk azokat a klasszikus gúnyolódásokat, amelyekkel a büntetőtörvényszékek elnökei nálunk szokták élénkíteni tárgyalásaikat. A vádlott egyszerűen adta elő védekezését: New Yorkban élt feleségével, aki megkeserítette házaséletét. Ezért egy este felült a chicagói gyorsra és ott kis idő múlva megismerkedett egy nővel, akiről feltételezte, hogy elfelejteti vele boldogtalan házasságát. Elvette tehát a chicagói nőt, de elfelejtett elválni korábbi feleségétől. Semmi több.”
    Show book
  • Az anya - cover

    Az anya

    Makszim Gorkij

    • 0
    • 1
    • 0
    Az anya az orosz társadalom állapotának ábrázolása a 20. század elején. A regény nem véletlenül kapta a címét. Gorkij ezzel is hangsúlyozza, hogy az anya a regény központi alakja, mindenekelőtt az anya jellemének a fejlődését ábrázolja. Ezzel egy emberi élet példáján mutatja meg az utat, amelyen a munkástömegek a forradalom felé haladnak. A munkások és a forradalmi értelmiség a regény egyik leglényegesebb kérdése, amelyet az író Szása, Natasa, Szofja és Nyikolaj Ivanovics tevékenységével világít meg.Pelageja (az anya) a mű elején a munkásnegyed szürke asszonya, aki a szomorú, szenvedésekkel teli életét törvényszerűnek tartja, s a vallásban keres vigasztalást. Legfőbb jellemző vonása a félelem. Ezzel egy időben azonban sok elégedetlenség halmozódik fel benne az élettel szemben. Segíteni kezd fiának, nemcsak azért, mert az ő fiáról van szó, hanem azért is, mert megérti fia céljait. Gondolatait tettek követik.A regény vége megmutatja, milyen átalakulás ment végbe az anya lelkében.
    Show book
  • A Newcome család II rész - cover

    A Newcome család II rész

    Thackeray W. M.

    • 0
    • 0
    • 0
    William Makepeace Thackeray (1811–1863) A világirodalom egyik 
    legjelentősebb írója. Dickens mellett az angol társadalmi regénynek a 
    legnagyobb klasszikus művelője. A maga korában roppant népszerű művei a 
    kapitalizmus életformájának, erkölcseinek kegyetlen szatírái.
    „Lelenc volt-e Thomas Newcome, ama falu menhelyén nevelt gyermek, mely 
    nagy ipari várossá fejlődött, és jelenleg az ő nevét viseli? Ezt 
    híresztelték róla a legutóbbi választás alkalmával, mikor Sir Brian a 
    konzervatív oldalon indult harcba a kerületért; Mr. Yapp, az ízig-vérig 
    liberális jelölt, városszerte plakátokat ragasztatott ki, melyeken a 
    menhely képe szerepelt, s azt hirdette a Newcome család pályafutásának 
    kiindulási pontjaként, továbbá ironikusan arra szólította fel a szabad 
    polgárokat, szavazzanak Newcome-ra a céh.továbbá szavazzanak Newcome-ra 
    az egyházkerület érdekében etcetera. De ugyan ki törődik az efféle helyi
     botrányokkal? Nagyon keveset számít ama szerencsések szemében, akik a 
    meghívottak listáján szerepelnek Lady Ann Newcome estélyei alkalmával, 
    hogy szépséges leányai csak nagyapjukig tudják-e visszavezetni a 
    családfájukat, vagy legendás ősük, a borbélysebész révén hitvalló Edward
     király állához kapcsolódnak…”
    Show book
  • A befejezetlen mondat I rész - cover

    A befejezetlen mondat I rész

    Tibor Déry

    • 0
    • 0
    • 0
    „A befejezetlen mondat-ot – emlékezik Déry Tibor – 1933. karácsony estéjén kezdtem el, Bécsben a Café de France-ban, az egyetlen kávéházban, amely aznap nyitva volt. Folytatásán Mallorca szigetén dolgoztam, 1934-ben, aránylag nyugodt körülmények között, egy kamranagyságú kis szobában és a hozzá tartozó tetőteraszon, szigorú vegetáriánus koszton, azaz narancson és feketekávén. Utolsó fejezeteit már polgári viszonyok között írtam, újra idehaza, Pesten.”  
     Déry Tibor regényóriása nem jelent meg a 30-as években: egyetlen magyar kiadó sem vállalkozott publikálására. Barátai olvashatták csak, köztük Illyés Gyula, aki nyomban lelkesen számolt be róla a Nyugat-ban: „A regény nemcsak a legidőszerűbb társadalmi és lélektani kérdésekről nyújt hatalmas kompozíciót, tükre egyúttal egy sereg stílusproblémának is, a regényírás új útjainak… Úgy tudom, három gépelt példány van belőle. Ismerünk műveket, amelyekből évszázadokig csak egy volt.” A befejezetlen mondat csak 1947-ben jelent meg; azóta több kiadásban látott napvilágot, franciára, németre is lefordították, a kritika Déry Tibor egyik fő művének, a modern európai irodalom remekének tekinti. „Déry regényét – írja Lukács György – az emeli világirodalmi színvonalra, hogy rendkívüli ember-, probléma- és helyzetérzékenysége ugyancsak rendkívüli evokatív erővel párosul.”
    Show book
  • Maruszja ne! - Válogatott műfordítások - cover

    Maruszja ne! - Válogatott...

    Péter Ortutay

    • 0
    • 0
    • 0
    Élt a faluban egy öregember, úgy hívtak, hogy Bobij.Volt az öregnek egy viskója, no meg egy kutyája. Járta Bobij a környéket, kéregetett, és ha kapott valakitől egy darabka kenyeret, megette. A világ minden pénzéért sem vált volna meg a kutyájától, melyet ő mindig úgy hívott kedvesen, hogy Barátocskám. Ha elment az öreg a faluba, s bekopogott valamelyik ablakon, Barátocskám mindig ott állt mellette, és a farkát csóválta. Mintha csak ő is alamizsnára várt volna. Mondták is az emberek az öregnek: „Hallod–e, Bobij, miért nem kergeted el azt a kutyát, hisz neked sincs mit enned…” Ilyenkor az öreg csak ránézett szomorúan a beszélőre, ránézett… de nem mondott semmit. Szólítja Barátocskámat, elmegy az ablaktól, és nem veszi el a kenyeret. Nem volt bőbeszédű az öreg Bobij, ritkán állt ő szóba valakivel.
     
    Megjött a tél, süvítve, sírva, sepri a havat maga előtt a hóvihar, egyik buckát hányja a másik után. Botjára támaszkodva küzd az öreg Bobij a buckákkal, az egyik tanyától a másikig megy vánszorogva, és Barátocskám ott fut mellette. Odadörgölődzik az öreghez, felnéz rá hűséges kutyaszemével, mintha csak azt mondaná:
     
    – Senkinek nem kellünk, ugye, senkinek, senki sem hív be minket a házba melegedni, lám, egyedül vagyunk, mi ketten, egészen egyedül.
    Show book