A befejezetlen mondat I rész

Tibor Déry

Summary

„A befejezetlen mondat-ot – emlékezik Déry Tibor – 1933. karácsony estéjén kezdtem el, Bécsben a Café de France-ban, az egyetlen kávéházban, amely aznap nyitva volt. Folytatásán Mallorca szigetén dolgoztam, 1934-ben, aránylag nyugodt körülmények között, egy kamranagyságú kis szobában és a hozzá tartozó tetőteraszon, szigorú vegetáriánus koszton, azaz narancson és feketekávén. Utolsó fejezeteit már polgári viszonyok között írtam, újra idehaza, Pesten.”  
 Déry Tibor regényóriása nem jelent meg a 30-as években: egyetlen magyar kiadó sem vállalkozott publikálására. Barátai olvashatták csak, köztük Illyés Gyula, aki nyomban lelkesen számolt be róla a Nyugat-ban: „A regény nemcsak a legidőszerűbb társadalmi és lélektani kérdésekről nyújt hatalmas kompozíciót, tükre egyúttal egy sereg stílusproblémának is, a regényírás új útjainak… Úgy tudom, három gépelt példány van belőle. Ismerünk műveket, amelyekből évszázadokig csak egy volt.” A befejezetlen mondat csak 1947-ben jelent meg; azóta több kiadásban látott napvilágot, franciára, németre is lefordították, a kritika Déry Tibor egyik fő művének, a modern európai irodalom remekének tekinti. „Déry regényét – írja Lukács György – az emeli világirodalmi színvonalra, hogy rendkívüli ember-, probléma- és helyzetérzékenysége ugyancsak rendkívüli evokatív erővel párosul.”

Available since: 12/10/2013.

Other books that might interest you

Írók színészek dilettánsok

Endre Illés

„Hát mi az író feladata? Talán Shakespeare fogalmazta meg legszebben, leghatározottabban a Hamlet-ben: „... hogy tükröt tartson mintegy a természetnek: hogy felmutassa az erénynek önábrázatát és a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát.” Igen, a kor és a jelenidő bírálatát kell a stílus helyébe állítani – tűnődik a fiatal kritikus. És a saját korával kérlelhetetlenül szembeforduló bírálat, a magas vérnyomás, a szókimondás, a magára maradó bátorság szeretteti meg vele a magyar Don Kihótét, Tolnai Lajost, s persze túlzásokba téved szeretetével. És ő maga is különvéleménnyel, félreérthetetlen bírálattal próbálkozik a divatos Molnár Ferenc legdivatosabb műveiről szólva, a Liliom-ról és A Pál utcai fiúk-ról.De ki kell lépni a hazai példák közül... Az ifjú bíráló már évek óta szorgalmasan gyakorolja a külhoni írók bírálatát is – és eljut a külföldi divatos íróhoz, az erejét fitogtató Montherlant-hoz. Tetszik is neki, taszítja is ez a Nietzsche-tanítvány és Barrés-alakmás. Csáth Géza állandóan visszatérő témájának, a kegyetlenségnek új arcát ismeri meg Montherlant regényeiben – és ismét erről kell szólnia, mert változatlanul, kegyetlenül időszerű életérzésnek, fenyegetésnek tartja.Hét lépést tettem meg elképzelt olvasómmal. Egy vallomás hét mondatát mondtam el. Az ifjú kritikus hamarosan eljut kedves, szeretett íróihoz, Babitshoz, Móriczhoz, Stendhalhoz, Maupassant-hoz... De úgy érzem, az olvasót itt már magára kell hagynom. Olyan olvasókat kívánok magamnak, akiknek nincs szükségük idegenvezetőre és útikalauzra...”Illés Endre

Show book

Játék

Zsuzsa Thury

Pártos Hédi, Végh Anna, és Borbíró Franciska egy család három generációjának nőtagjai: nagymama, anya, unoka. Az ő életük legboldogabb pillanatainak, napjainak lehet tanúja az olvasó a népszerű írónő, Thury Zsuzsa három új kisregényében.  
Hogy melyek ezek az egész életre szóló percek, az öregkort is bearanyozó emlékek? Természetesen a szerelem élményei, a váratlanul és hevesen fellángoló vagy fokozatosan – barátságból, tiszteletből – kialakuló vonzaloméi, a mély és igaz, jellemet formáló és gazdagító érzeleméi.  
A három költőien szép, lírával és humorral átitatott szerelem, a bájos, légies lányalakok és rokonszenves férfiak hiteles atmoszférájú történelmi háttér előtt elevenednek meg. Az írónő a millennium „békebeli” csendjéből az utolsó kisregény végén egy más minőségű nyugalomba vezet el bennünket: Budapest felszabadulásának még romos, de boldog kigyensúlyozottságába.

Show book

F Scott és Zelda Fitzgerald Egy...

Péter Ortutay

Scott Fitzgerald munkássága, amit a jól fizető népszerű folyóiratoknak az elbeszélések tucatjaival való ellátása érdekében végzett, írói pályafutásának egyik legfélreértettebb aspektusa. A Postnak és a versenytársainak végzett munkája nem csak egyszerű szellemi napszámos munka volt. Ezek a folyóiratok a legmagasabb szintű profi módon megírt műveket kapták, amit csak pénzért meg lehetett vásárolni. A Posthoz sorban álltak a jobbnál jobb írók, hogy kiadhassák műveiket, és Fitzgerald volt az egyik legsikeresebb. A beküldött szépirodalmi művek csak kemény és igényes munka révén jöhettek létre. Fitzgerald rendkívül erős mezőnyben méltó versenytársak ellenében volt kénytelen kiállni a pástra. Valamivel később, amikor már nehezére esett Post elbeszéléseket írnia, megjegyezte: „Sok érzést kellett kicsikarni magamból – százhúsz elbeszélés. Nagy árat fizettem érte, Kiplinggel és az összes többivel, mert volt belőlem még egy kis csepp valami – nem vér, nem könny, nem az én magom, hanem valami sokkal erősebb ezeknél, minden egyes elbeszélésemben az extra, ami csak az enyém volt.” A piac követelményeinek megfelelően Fitzgerald briliáns történeteket írt. És ami még ennél is több, sikerült elkerülnie bizonyos szerkesztői előírásokat is – nevezetesen a kötelező happy endet, amit gyakran módosított bizonyos baljós happy endre. De lehet, hogy az ilyen előírások nem is igazán zavarták, mert a durva beszéd és a szókimondó nemiség, mint írót, sosem vonzotta igazán.

Az Egy csöppnyi Édenben a legtöbb Post elbeszélés minden szentimentális elképzelésen túlmenően megérdemli az újrakiadást saját irodalmi érdemeiért is; három pedig, az Úszók, Egy új lap, valamint a Milyen szép pár, jelentős irodalmi műalkotásnak tekinthető. Az Úszók, bár egy kicsit túlcifrázza az eseményeket és a megoldás is eléggé valószínűtlennek látszik, a fent említett „kifelejtett” elbeszélések közül talán a legjobb. Fitzgerald úgy nyilatkozott róla, hogy „ez a legkeményebb történet, amit valaha is írtam, túl hosszú+nem is kielégítő.” Ugyanakkor a lehető legjobban írja meg benne, hogyan is érez Amerika iránt a megszakításokkal öt évig is tartó hazátlanság után. Amerikát magasztaló szavait még azok is gyakran idézik, akik nem is olvasták ezt az elbeszélést. Különösen érdekes az Úszókban az, hogy Fitzgerald újradefiniálja a Stein – Hemingway féle „elveszett nemzedék” kifejezést, ami alatt ő a háború előtti nemzedéket érti. A Fitzgerard pályafutására jellemző iróniák közül az egyik legtipikusabb, hogy ez a hazafiasnak nevezhető történet a háborús nemzedékbe vetett hitével és annak kijelentésével, hogy „Amerika legjobbjai a világ legjobbjai voltak,” közvetlenül az előtt jelent meg, hogy 1929 októberében beütött a krach.

Show book

Halandók és halhatatlanok I rész

Endre Illés

Kritikusnak, „színházi kritikusnak lenni… ez a szenvedély, foglalkozás és mérgezettség azt is jelenti, hogy az író fél életét s életművének felét… kritikáiba falazza be” – írja pályatársairól Illés Endre.   
 Kijelentése kétségtelenül saját magára is vonatkoztatható. A már első megjelenésekor (1990) posztumusz kötet az elismert író és kritikus korábban publikálatlan írásaiból nyújt válogatást. A klasszikus műveltségű, széles körű tájékozottsággal bíró szerző 30-as, 40-es évek könyvújdonságait, színházi bemutatóit tárgyaló cikkei, a műfajból adódó kordokumentum jellegükkel nyújtanak a mai közönség számára is érdekfeszítő és egyben szórakoztató olvasmányt.

Show book

A szerelem-ből csavargó lett

Allen Jane

A hollywoodi színésznőként és forgatókönyvíróként is ismert Jane Allen (1916-1970) regénye a hollywodi Superfilm stúdiójában dolgozó titkárnők, producerek, színészek, színésznők egymáshoz írott leveleinek, feljegyzéseinek és napló bejegyzéseinek montázsa alkotja, melyből a Szerelem című film forgatásának és a elkészültének nehézségei bontakoznak ki. Természetesen mindeközben a nélkülözhetetlen romantikus szerelmi szál sem marad elvarratlan. A mind formailag, mind történetében izgalmas regény első és máig egyetlen magyar nyelvű fordítása Szávai Nándor nevéhez fűzhető, és 1946-ban jelent meg.

Show book

Saláta avagy az elnöktől a postásig

F. Scott Fitzgerald

Fitzgerald egyetlen darabja (melyet novellából bővített vígjátékká), amit még az író élete során bemutattak; 1923. november 19-én a Nixon’s Apollo Theatre-ben, Atlantic Cityben vitték színre, azonban óriási bukás lett. Zelda Fitzgerald azt írta róla egy levelében, hogy a közönség láthatólag unta magát, többen el is hagyták a nézőteret. Maga Fitzgerald is elégedetlen volt, szíve szerint állítólag saját maga állíttatta volna le az előadást az első pár jelenet után. Azonban napjainkban olvasva a darabot szinte érthetetlen, miért is lehetett ez bukás akkor.
A darab főhőse, Jerry és felesége, Charlotte olyan házasságban élnek, melyben mindketten boldogtalanok. Talán már nem is szeretik egymást. Charlotte elégedetlen férjével, annak motiválatlanságával, modorával: ő különbet érdemelne. Jerry pedig úgy érzi, minden ambíciót kiölt belőle felesége és a férj-lét. A házaspárral él még Jerry apja, a kissé már szenilis Papa, aki szívesen jár könyvtárba, amikor épp nem Bibliáját olvassa. Charlotte húga, a 19 éves, nagyon modern, a kor divatját a másodvonalból majmoló Doris is többször megfordul a házaspárnál. Semmitmondó hétköznapjaikat azonban egyszer csak megváltoztatja egy szeszcsempész, Snooks, aki 18 dollárért olyan gint kevert Jerry kérésére, amitől hirtelen minden megváltozik… Így lesz a vasutas-tisztviselőből Elnök, az Elnökből pedig a világ legjobb postása. Az abszurd történetvezetés szórakoztató voltán túl azonban érdemes odafigyelni a szereplők „sorskönyveire”, hogy miként változtatják vagy változtathatják azokat, s hogy a változások fényében hogy értékelődik át – minden.

Show book