Otros libros que te pueden interesar

• 

  Robot ember

  Gabriel Woolf

  • 0
  • 0
  • 0

  2074-ben kifejlesztenek egy mikrochipet, amely kizárólag szerves anyagot tartalmaz. Ezáltal kompatibilisebb az emberi szervezettel, mint bármilyen szintetikus implantátum. Ezzel a technológiával három évvel később már komplett emberi szerveket képesek létrehozni. Nem kell többé donorra várni a transzplantációnál. A szerveket egyszerűen legyártják, akár a gépalkatrészeket.2100-ban megalkotják az első szerves anyagokból álló androidot, azaz embernek látszó robotot. Mivel a lény minden alkatrésze szerves és élő, így valójában nem is minősül gépnek. Ez egy új faj, új törvények vonatkoznak rájuk. Az élő robotokat először veszélyes munkákra, életmentésre használják, mivel ugyanarra képesek, mint az ember, ám életük „mégsem ér annyit”. Egyre nagyobb számban gyártják az olcsó, feláldozható munkaerőt, egészen addig, amíg számuk már elér egy veszélyes szintet. Mire az emberiség észbe kap, háború tör ki. A robotok fellázadnak teremtőik ellen. Az első robotháborút az emberiség nyeri. Ám egyvalamivel nem számoltak: A robotoknak nincs szükségük húsz évre ahhoz, hogy csecsemőből felnőtté fejlődjenek. Néhány nap alatt újragyártják magukat, és pótolják veszteségeiket. Ekkor tör ki a második robotháború. Ezt már a gépek nyerik. Az emberiség kipusztul. A legendák szerint legalábbis.2500-ban senki sem biztos benne többé, hogy pontosan mi is történt négyszáz évvel azelőtt. A több milliárd ember és robot harcának és megsemmisülésének senki sem ismeri a pontos eredményét. A Föld lakossága elvileg robotokból áll. Azonban mivel nincs műszer, ami képes lenne kimutatni bármilyen különbséget is a robot és az ember között, így senki sem tudja egymásról, hogy micsoda. Sőt, még önmagukról sem.A robottársadalom paranoiásan keresi az emberiség utolsó túlélőit, és nyomoz önmaga után. Többé senki sem biztos semmiben.Egyetlen dologra emlékeznek csak az emberekkel kapcsolatban: arra, hogy mind őrültek voltak. Vagy lehet, hogy inkább a robotok azok?

  Ver libro

• 

  Az elátkozott grófság

  Atrox N. Teuton

  • 0
  • 0
  • 0

  Atanar a civilizációtól távol, egy gyors folyású, hegyi patak partján tér magához. Megdöbbenve tapasztalja, hogy emlékeit elvesztette, eddigi életéből semmire nem emlékszik. Ki ő? Honnan jött? Hová tart? A múlt felderítésére egyetlen esélye egy rövid levél, mely átázva kerül elő mellénye zsebéből. Ennek nyomán elindul, hogy felderítse múltját, ám hamarosan megtapasztalja, hogy ez nem olyan egyszerű dolog. Útja során számtalan ellenséget, akadályt kell leküzdenie, mert ez a világ veszélyes, és a gyengék nem sokáig élnek. Azonban értékes barátokra is szert tesz kalandozásai során. És közben egy percre sem felejti el célját: felkutatni elveszett múltját. A nyomok végül egy távoli grófságba vezetnek, ahol furcsa dolgok történnek…

  Ver libro

• 

  A tiltott álmok városa

  Emmi Itäranta

  • 0
  • 0
  • 0

  Eliana ​a Szövők nagynevű házában éli mindennapjait, és gyakorolja különleges mesterségét, miközben szörnyű titkot hordoz magában: birtokolja az álmodás képességét. A sziget vezetői olyannyira tartanak az álomlátóktól, hogy azokat, akik álmodnak, munkatáborokba zárják.
  A látszólagos biztonság szövedéke, melyet Eliana a mindennapok rutinjából maga köré sző, felfeslik, amikor egy csupa vér, eszméletlen lányt találnak a Szövők háza előtt, akit támadói megfosztottak a beszéd képességétől. Az egyetlen kulcs a titokzatos lány kilétéhez egy láthatatlan tintával készített tetoválás a tenyerében: Eliana. Vajon mi köze van a szövőlányhoz? Miért éppen Eliana nevét viseli magán? Mi köti össze a két lányt?
  A sziget múltját szörnyű titok övezi, amit a korrupt, elnyomó hatalom minden eszközzel rejteni próbál. Hamarosan Eliana élete is veszélybe kerül. Ha meg akarja menteni magát és mindazokat, akik fontosak számára, fel kell élesztenie önmagában azt az erőt, amit egész addigi életében szégyellt átoknak tartott: az álmait.
  A teamesternő könyve díjnyertes szerzőjének második regénye is hozza mindazokat az értékeket, melyeket az első regényben is láttunk. Lírai elbeszélőmód, szépirodalmi igényességgel megírt világalkotás, összetett karakterek és egy különleges mitológia fonalai szövődnek össze Itäranta eme legújabb remekművében.
  A kritikusok Ursula K. Le Guin és Sheri S. Tepper írásaihoz hasonlítják Emmi Itäranta stílusát.

  Ver libro

• 

  Az örök élet titka

  Gabriel Woolf

  • 0
  • 0
  • 0

  Ez a regény Gabriel Wolf „Felvonó a pokolba” című regényének közvetlen folytatása:Dallas Mayweather a paranormális jelenségeket okozó, úgynevezett „Liftes játékkal” már kétszer is sikeresen átjutott a túlvilágra abból a célból, hogy visszahozza onnan szeretett, balesetben elhunyt feleségét. Ám a mennyország helyett a pokolban találta magát, ahonnan második alkalommal csak borzalmas teremtményekkel való élethalálharc árán menekült ki, ami nem sikerülhetett volna, ha a felesége az utolsó pillanatban a mennyből le nem száll, hogy a segítségére siessen.Dallas a történet folytatásában tovább kutatja a természetfelettit. Ezúttal újabb városi legendát vizsgál: Egy úgynevezett „szellemdobozzal” próbál kapcsolatot teremteni a másvilággal. Az említett készülék egy fehér zaj generálására is képes, átalakított rádióberendezés, ami szélsebesen váltogatva az adások között szótöredékeket játszik le különböző rádióműsorokból. A legenda szerint ezekből a szófoszlányokból értelmes, összefüggő szöveg is kihallható, amely nem más, mint a holtak beszéde odaátról.Mayweather szert tesz egy valódi szellemdobozra, amin valóban beszélni kezd hozzá valaki... Valaki, aki elárulja neki, hogy hogyan kerülhet át ismét a túlvilágra. Dallas a hangja alapján felismeri az illetőt: egy elhunyt szerette az, akit mindenáron vissza akar alkalom hozni az élők közé.„Szerette” egy gyanúsan veszélyes módját javasolja a férfinak az átjutásra:Fel kell mennie tízemeletes lakóházuk tetejére, és önként bemásznia az ott található víztárolóba. Az ötlet öngyilkosságnak tűnik, mert ha beugrik a háromméteres vízbe – aminek csak úszva tud a felszínén maradni –, közben magára is kell rántania a tartály tetejét, ami belülről nem nyitható, ezért a végső kimerülésig egy helyben tempózhat, míg meg nem fullad.Azonban ez a szellem ígérete szerint nem történhet meg, mert ő fogja kinyitni kívülről a tartályt „odaátról”. Ez az egyetlen mód arra, hogy Mayweather átjusson a másvilágra: Egy holtnak kell kinyitnia ahhoz a – valójában – dimenziókaput, hogy a férfi a vízből kimászva a birodalmukba léphessen.Kérdés, hogy Dallas hihet-e a szellemnek? Ugyanis ha az átveri őt, akkor Mayweather-re a fedél magára zárásával a biztos halál vár. Ennek ellenére bátran belevág, ám egy dologgal nem számol:Még ha sikerül is neki újra átjutni, nem tudja, mit okoz az – akár önmagára nézve, vagy az őt körülvevő világra –, ha egy halandó háromszor is élve visszatér a másvilágról... Ugyanis az többé már nem lesz ugyanaz, aki egykoron volt:Ha ismét túléli az utazást, olyan képességekre tehet szert, melyekkel senki sem rendelkezik. Halandó ember legalábbis nem.

  Ver libro

• 

  Vörösingesek

  John Scalzi

  • 0
  • 0
  • 0

  Andrew Dahl zászlóst épp most vezényelték az Egyetemes Szövetség zászlóshajójára, a Rettenthetetlenre. Kiemelt állomáshelyén Dahl nemcsak arra büszke, hogy a Xenobiológiai laborban dolgozhat, hanem, hogy részt vehet a felderítéseken is a hajó híres tisztjeivel.
  
  Az élet nem is lehetne szebb... amíg Andrew rá nem jön, hogy
  (1) minden felderítés halálos konfliktus egy idegen erővel,
  (2) a hajó bizonyos tisztjei mindig túlélik ezeket a konfliktusokat, miközben
  (3) egy alacsonyabb rangú katona elkerülhetetlenül meghal.
  
  Ezek után nem meglepő, hogy a ravaszabbak mindenáron igyekeznek kibújni a felderítések alól. Ráadásul Dahl olyan információkba botlik, amelyek hatására a barátaival együtt teljesen átértékeli, hogy mit is jelent a Rettenthetetlen fedélzetén szolgálni. Ahonnan csak egy eszelős, iszonyatosan kockázatos terv révén menekülhetnek meg.

  Ver libro

• 

  Európa

  Paul Hut

  • 0
  • 0
  • 0

   Új, illusztrált kiadás!
   
    Az igazi napfény hatását keltő megvilágítástól az embernek olyan érzése támadt, mintha a szabadban lenne. Amihez hozzácsapva a mesterségesen előállított, egyetlen molekulából növesztett, és nem !gyártott!, minden szögletességet nélkülöző bútorzatot, valamint azt a cseppet sem elhanyagolható tényt, miszerint mindez ezerkétszáz méterrel a felszín alatt található, egyértelműen az alkotók zsenialitása iránti csodálatra késztette a szemlélőt.  Ugyanúgy, mint a szobában izgatottan fel-alá járkáló Dr. Greace Augustinon.  A már az ötvenes éveiben járó tudósnőn az öregedés jelei csak a szemei körüli pár szarkalábban mutatkoztak meg. Hosszú szőke haja természetes színben tündökölt, izmai pedig fiatalos feszességgel ütöttek át testhez álló hófehér öltözékén.  És most, amint az asztal szerepét betöltő… tárgy felett „lebegő” Dr. Mendez holografikus képét nézte, az egész lényéből a tettre készség lüktető energiája sugárzott.  − Haladás és béke Dr. Augustin. − szólította meg a férfi. Valami pontosan meg nem határozható helyről. Olyan hatást keltve, mintha ő maga is teljes fizikai valójában ott lenne a szobában. − Egyetlen képletben sem számoltunk a rendőrnővel… nem fogja ez felborítani a terveinket?  − Én viszont végeztem utólagos elemzéseket − emelte fel figyelmeztetőleg a mutatóujját Greace. − És határozottan úgy vélem, Miss Hernandez jelenléte még a hasznunkra is van.  − Ezt hogy érti? − ült ki az értetlenkedés Dr. Mendez arcára.  − Úgy, hogy a nő rendkívül hatásosan téríti el a gyanút a Carlstonnal való kapcsolatunkról − mosolyodott el magabiztosan Greace. − A jelek szerint Königék úgy vélekednek, hogy pont Hernandez hadnagy az, akit mi irányítunk.  − Az jó − bólintott a „pesszimizmus” élő szobrát alakító férfi. Akit szemmel láthatóan máris teljesen más probléma aggasztott: − Amúgy vélhetőleg a Mariushoz tartanak… úgy véljük ezúttal tényleg csak kettesben… és én személy szerint őszintén remélem, hogy ez így is marad! − suhant át egy fájdalmas grimasz a jó hatvanas arcon. − Mert nagyon nem szeretnék, még egy ugyanolyan mészárlás, mint az alapítványnál.  − Akkor sem jó, ha amazok elvesztették a nyomukat − ellenkezett Greace. − Akármilyen veszélyes is, de azt a látszatot kell erősítenünk, hogy ők irányítják az eseményeket!… mivel csak így lesz elég időnk… apropó idő, amúgy hogy haladunk?  − Elérkeztünk a befejezés stádiumába − válaszolt a férfi. Egyértelműen kissé neheztelve Greace nem túl humánus hozzáállása hallatán. − Viszont a számítógépes szimulációktól eltekintve, most már biztos, hogy nem tudunk tesztelni… ami mintegy huszonhét százalékkal növeli a kockázati tényezőt… mondjuk… szűken ugyan, de még így is benne vagyunk a biztonsági zónában…  − Időben ez mennyi? − szakította félbe türelmetlenül Greace.  − Még kell úgy… legkevesebb tíz nap…

  Ver libro