Join us on a literary world trip!
Add this book to bookshelf
Grey
Write a new comment Default profile 50px
Grey
Subscribe to read the full book or read the first pages for free!
All characters reduced
Úgy ahogy volt és - cover

Úgy ahogy volt és

Zsófia Dénes

Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó

  • 0
  • 1
  • 0

Summary

A 97 esztendős Dénes Zsófia életpályája nemcsak időben ível át páratlanul hosszú szakaszt – közel egy évszázadot –, hanem sorsfordító eseményekben, jelentős és érdekes találkozásokban is mérhetetlenül gazdag. E találkozások élményei ihlették azt a remekbe sikerült portrésorozatot jelentős magyar kor- és művésztársairól, amelyet itt egybegyűjtve nyújtunk át az olvasónak.
 Ahogy maga az írónő mondja: „Amit ebben a könyvemben megírtam, az ilyen formában nálunk talán szokatlan. Élménykönyv magyar kortársaimról, akik valamennyien alkotók voltak, akár írtak, akár festettek, színpadon játszottak vagy a tudománynak éltek.
 A nincstelen küszködőkön kívül másfajta ember engem, az írót, sohasem érdekelt. De a kiváltságos egyéniségeket figyeltem és megjegyeztem magamnak. Ami e találkozások élményeiből bennem a mai napig megmaradt, igyekszem átadni a fiatalabbaknak, mert már szinte alig akad az ábrázoltak közül, akikkel ők még találkozhatnak.”
 „Akikről írok – kevés kivétellel – az új forradalmát érlelték magukban, amellyel a kor terhes volt. És hiszem, ez teszi érdemessé, hogy aki még együtt volt velük, az a látható és láthatatlan dolgok fehér és fekete kőtükrével tükrözze őket.”
Available since: 12/10/2013.

Other books that might interest you

  • Stendhal - cover

    Stendhal

    Endre Illés

    • 0
    • 0
    • 0
    Szeretettel, magával ragadóan mesél Illés Endre Stendhalról esszéjében. Megismerhetjük Stendhal életét, műveit és alkotó munkájának körülményeit. Hű tolmácsolásában részesei lehetünk a kornak, melyben e művek keletkeztek. Anekdoták, érdekességek, levéltöredékek teszik teljessé az írást. A tények ismertetésén felül Illés Endre nem titkolt célja, hogy megszerettesse és megértesse Stendhalt és műveit. 
    „A Stendhal-fordító nem lehet eléggé éber: tolmácsolnia kell az író szavait – de megismétlem-, nem írhat le teljes értékű főneveket vagy igéket Stendhalról vagy a Stendhal hősök érzelmeiről, jelleméről, elhatározásairól, tetteiről – a szavakat és érzelmeket rögtön törtté kell átalakítania.”
    Show book
  • A nászmenet és más híres elbeszélések - cover

    A nászmenet és más híres...

    Francis Scott Fitzgerald

    • 0
    • 0
    • 0
    A művész dicsősége
     
     
     
    „Szóljon a jazzband –
     
    bingó-bangó!
     
    Táncolunk majd
     
    és búg a tangó;
     
    Csattan a taps; de
     
    szép a lányka!
     
    Tündöklő új
     
    a fiú ruhája…
     
     
     
    Meg kellett halnia, hogy újra kezdhesse elrontott életét. Közönsége már eltemette, gyászbeszéd és méltatások nélkül: erkölcsi hullaként kezelték. Keresztülnéztek rajta, amint letűnt idők divatjamúlt szellemeként botladozott közöttük alkoholtól ködös szemmel, félszeg, bocsánatkérő mosollyal. Eszméletlen tivornyákból sodródott a józanság partjai felé: fogadkozott, hogy dolgozni fog, nem iszik többé. Még részegen is fáradhatatlanul működött ironikus zöld szemének minden jelentős mozzanatot felvevő filmforgató gépe; agyában párbeszédek és dallamok rögződtek. A született író csalhatatlan érzékével élményeit az idő szűrője nélkül is azonnal jelképpé oldotta fel. Alkoholtól reszkető kezével keresgélte nem alkuvó szigorúsággal az élménydarabkák legmegfelelőbb helyét a színes és művészi igazságú mozaikban, melyen élete utolsó évében dolgozott. Végül nem is ivott – csakhogy már késő volt. Szíve már nem adott haladékot, hogy befejezhesse dédelgetett, igényes regényét, Az utolsó cézárt. A végső szívroham 1940 decemberében végzett vele. Érzelmi, erkölcsi, anyagi csődtömegnek tekintette magát: „még tehetségemmel se tudtam sáfárkodni” – mondta keserűen. Pazarolta magát, és ellobogott, mint a két végén meggyújtott fáklya. Mi maradt belőle?
     
    Kortársai úgy könyvelték el Francis Scott Fitzgeraldot, mint a húszas évek új nemzedékének képviselőjét, a dzsesszkorszak előfutárát, névadóját és termékét – semmi mást. Merőben új típusok jelentkeztek már első írásaiban is: a felső középosztály elkényeztetett fiai és lányai, a koraérett, fanyar, cinikus flapperek és egyetemi arany ifjak. Meglehetősen meglepődött, amikor kissé wertheri világfájdalmú, de modern impresszionista stílusú és felépítésű regényéből az olvasók a flappert emelték ki, pedig ő egy érzékeny lelkű, tehetséges fiú jellemnevelő iskoláját, botlásait és önmagára-találását kívánta bemutatni. De a sikerből azonnal megértette, hogy öntudatlanul a korszak pulzusára tapintott, s most már átvette New York szívdobbanásának ütemét. A nagy példányszámú The Saturday Evening Post számára gyártja a flapper történeteket egyre emelkedő tiszteletdíjért. A Kalóz a szigeten (Offshore Pirate), Veronika bubifrizurája (Bernice Bobs Her Hair), A népszerű lány (The Popular Girl) legemlékezetesebb sikerű elbeszélései. Novellásköteteinek a címével is az igényekhez alkalmazkodik: Flapperek és filozófusok, A dzsesszkorszak meséi – ki tudott volna ellenállni ilyen csábító címeknek? „Tőkésíti” a flappert, és majdnem élete végéig, a dzsesszkorszak bukása után is visszatérő témái: A Szerelemhajó (Love Boat), A vonzerő (Magnetism), Jacob létrája (Jacob’s Ladder), De a maga korában (At your Age), Josephine múltja (A Woman With a Past).
     
    Fitzgerald az évekig tartó, egyetlen mámoros estély forgatagában is mindenkinél előbb érezte meg a közeledő vihart, a leselkedő végzetet. Élte, látta, megírta és intette a kort. Újra címekkel: Azok a szomorú fiatalok (All the Sad Young Men) a novelláskötetének címe, és az új regényéé: Szépek és átkozottak (The beautiful and the Damned). De akkor még a valóság arányai eltorzultak: „Még a hó sem volt valódi a húszas években. Ha azt akartuk, hogy ne legyen hó, csak fizetnünk kellett.” Kölcsönkapott idő volt mindenképpen: a felső tízezer a nagyhercegek gondtalanságával és a kóristalányok léhaságával ütötte agyon az időt. Akkora bőségben forgott a dollár, hogy nem aggódtak, ha pillanatnyilag elfogyott a pénzük. Lehetetlennek látszott, hogy másnapra ne szerezzenek. De mire a húszas évek lángja ellobogott, Fitzgeraldban is kihunyt az ifjúság. Befelé fordult, s mint a vak, aki a többi érzékszervét fejleszti az elveszett szeme világa pótlására, ő is új értékeket keresgélt az elveszettek vagy elvetettek helyébe – és magyarázatot a bukásra. S a gazdasági válság pillanatnyi kijózanodásában sokan hazasietnek Amerikába: Fitzgeraldék is visszatérnek (részben Zelda betegsége miatt). Hajójuk New York felé közeledik, és az Elveszet városom-ban (My Lost City) Scott felidézi, mit jelentett számára valaha New York. Amikor a város vasbeton, üveg- és acélrengetege magába szippantotta a fiatal írót, Fitzgerald ámult a frissen épült Woolworth áruház rózsaszínű, égbe nyúló tornyán, és üvölteni szeretett volna a boldogságtól: tudta, hogy mindent megkapott, és ilyen boldog nem lesz többé soha. A válság alatt New York (és Amerika) varázsa elveszett: kihalt és komor, mint egy romváros. Az Empire State Building tetejéről nézegeti a várost, és megérti a titkot, melyet a gondtalan években sohasem gyanítottak. New York (és Amerika) nem az egész világmindenség, mint hitték: határai vannak minden irányban, lehetőségei nem korlátlanok.
     
    Írói művészete magaslatára Fitzgerald 29 éves korában érkezett A nagy Gatsby-vel, 1925-ben. Megjelenése után 15 évvel ismerte fel, hogy többi regényének a megírásával egy percre sem lett volna szabad ellankadnia. Mert a tékozló évtized után, a harmincas évekre már nemcsak a világról tűntek el illúziói, hanem önmagáról is. Emberi nagyságot már nem várt el magától – tudta, hogy roncs. Az új évtizednek nem lehet példaképe, csak intő példája, de az talán még lehet. Valódi énje keresése közben rombolta addigi képmásait, a hamis értékeket: így hullt el Basil Duke Lee, Amory Blaine, Anthony Patch, Dick Diver. Férfikora botlásait könyörtelen ítélettel tárta fel írásai egész sora. Az alkoholbeteg (An Alcoholic Case), Az elfuserált évtized (The Lost Decade) és Finnegan finanszírozása (Financing Finnegan) a józan Fitzgerald borzadását mutatja, élete mélypontjára tekintve. Félt, hogy még rosszabb is következhet: önmaga számára figyelmeztetőül írta Hollywoodban az elaljasult Pat Hobbyról szóló történeteket. Nem szabad, hogy valaha idáig süllyedjen.
     
    A húszas évek ifjú nemzedéke vállára vette, a negyvenes évek kritikusai tanulmányköteteket és cikkek százait írták munkáiról, az ötvenes évek diákjai kötelező olvasmányként vizsgáztak műveiből középiskolákban és egyetemeken. (Manapság újabb, sokadik reneszánszát éli az USA-ban és szerte a világon – Magyarországon sajnos nem. Minden sorát, szavát, gondolatát elemzik, kommentálják. Műveiből „divat” PhD és nagydoktori disszertációkat írni. – A szerk. megj.). 
     
    Egy évtizeddel halála után Stephen Vincent Benét világosan látta maradandóságát: „Nos, uraim, most már levehetik kalapjukat. Ez már nem egy élet legendája – ez a művész dicsősége; s azt hiszem, nem tévedek: századunk egyik legbiztosabban megalapozott hírneve Fitzgerald.”
    Show book
  • Háború és béke III kötet - cover

    Háború és béke III kötet

    Lev Tolstoj

    • 0
    • 0
    • 0
    Hatalmas történelmi korkép, megannyi emberi sors nagyszerű megelevenítése, császárok és katonák, hercegek és parasztok, az olvasót holtáig elkísérő emlékalakok, a géniusz művészetével ábrázolt szerelem, csöndes hétköznapok, örök emberi boldogságvágy és kísérleti történetfilozófia ? egészebb világ teremtésére elbeszélő még aligha vállalkozott, mint Lev Tolsztoj e regényében. Az író soha ezelőtt, sem azután nem lelte ily megszállott örömét az alkotásban, mint a Háború és béke hét bő esztendejében, mikor szelleme minden erejével a regényt fűtve, „csak írónak, semmi másnak” vallhatta magát.  
     A mű ezernyi epizódjában rengeteg szereplő bukkan fel előttünk, de Tolsztoj jellemábrázoló ereje valamennyit felejthetetlenné teszi. Az egyediben mindenütt meglátja és megmutatja azt, ami általános érvényű. Ezért él és hat ez a páratlan regény örökké, és minden kor számára van mondanivalója.
    Show book
  • Utazás Itáliában - cover

    Utazás Itáliában

    Johann Wolfgang Goethe

    • 0
    • 0
    • 0
    1786 szeptember harmadikáról negyedikére virradó hajnalon, a születésnapját ünneplő baráti körtől búcsút sem véve, indul útnak Karlsbadból az új német költőnemzedék elismert vezére, az ekkor már európaszerte csodált Goethe – a régen vágyott Itália felé.  
    „Szolgálatban és udvari életben töltött első tíz weimari évem alatt jóformán semmit sem csináltam, Itáliába a kétségbeesés hajtott, s ott új teremtő kedvvel vettem kézbe Tasso történetét, hogy e hozzám illő tárgy feldolgozása közben szabaddá tegyem magamat attól, ami fájdalmas és terhes weimari benyomásaim és emlékeim közül még mindig hozzám tapadt” – írja a költő.  
    Az itáliai naplókat, feljegyzéseket és leveleket Goethe saját kezűleg rendezte később egységes egésszé. Művének legszebb, a mai olvasót leginkább érdeklő részeit gyűjtötte össze e kötet.  
    A magyar fordítás Rónay György műve.
    Show book
  • Séták Itáliában - cover

    Séták Itáliában

    Stendhal Stendhal

    • 0
    • 0
    • 0
    Stendhal élete legszebb éveit Itáliában töltötte. Végrendeletében is meghagyta, hogy ezt véssék sírkövére: „Itt nyugszik Arrigo Bel, a milánói polgár; élt, írt, szeretett.” Útirajzai fölé is ezt írhatnánk mottónak: annak az embernek a vallomásai, csavargásai és könnyedségükben is mindig mély megfigyelései, aki nem tudós nagyképűséggel járta a múlt század tízes és húszas éveinek Itáliáját, hanem úgy, hogy élt, írt, szeretett; élvezte az életet, szerette a zenét, a szép nőket, szép szobrokat és szép képeket, s közben esténként gyors kézzel papírra vetette benyomásait, a szalonokban hallott pletykákat, az útmenti fogadók asztalánál ellesett jellemző történeteket, a bolognai kardinális vagy a nagy szobrász, Canova vallomásait. Modorának ez a közvetlensége, előadásmódjának ez az élettel teli szellemessége teszi útirajzait oly élvezetessé és kétszeresen is érdekessé: friss, élénk és mozgalmas képet adnak az akkori Itália életéről és a mindennapok bizalmas közelségébe hozzák a múlt század egyik legnagyobb íróját s legérdekesebb egyéniségét.
    Show book
  • A kémek öröksége - cover

    A kémek öröksége

    John le Carré

    • 0
    • 0
    • 0
    John le Carré, a kémregények nagymestere újabb lebilincselően izgalmas regényt írt, melyben több mint huszonöt év után tér vissza George Smiley, az angol titkosszolgálat legendás alakja.
    
    Peter Guillam, az angol titkosszolgálat egykori embere, George Smiley hű tanítványa a családi birtokon tengeti öreg napjait Bretagne déli partjainál. Ám egy napon levelet kap, melyben a Szolgálat Londonba rendeli. Hamar világossá válik számára, hogy annyi hosszú év után a hidegháborús múltja még mindig kísérti őt. A dicsőséges londoni hírszerzők ‒ Alec Leamas, Jim Prideaux, George Smiley és maga Peter Guillam ‒ egykori titkos műveleteiről most egy olyan generáció készül ítéletet mondani, amely nem élte át a hidegháborút, és nem tűri a mentegetőzést.
    
    A kémek örökségében múlt és jelen feszül egymásnak. Semmi sem fekete vagy fehér, de minden ugyanolyan bravúros és izgalmas, mint a két korábbi regény ‒ A kém, aki bejött a hidegről és a Suszter, szabó, baka, kém ‒, amelyekre visszatekint. A feszültséggel, humorral és morális kétséggel teli műben le Carré és narrátora, Peter Guillam az angol titkos világ legendás hőseinek állít örök emléket.
    Show book