Weitere Bücher, die Sie mögen werden

• 

  A Newcome család IV rész

  Thackeray W. M.

  • 0
  • 0
  • 0

  William Makepeace Thackeray (1811–1863) A világirodalom egyik 
  legjelentősebb írója. Dickens mellett az angol társadalmi regénynek a 
  legnagyobb klasszikus művelője. A maga korában roppant népszerű művei a 
  kapitalizmus életformájának, erkölcseinek kegyetlen szatírái.
  „Lelenc volt-e Thomas Newcome, ama falu menhelyén nevelt gyermek, mely 
  nagy ipari várossá fejlődött, és jelenleg az ő nevét viseli? Ezt 
  híresztelték róla a legutóbbi választás alkalmával, mikor Sir Brian a 
  konzervatív oldalon indult harcba a kerületért; Mr. Yapp, az ízig-vérig 
  liberális jelölt, városszerte plakátokat ragasztatott ki, melyeken a 
  menhely képe szerepelt, s azt hirdette a Newcome család pályafutásának 
  kiindulási pontjaként, továbbá ironikusan arra szólította fel a szabad 
  polgárokat, szavazzanak Newcome-ra a céh.továbbá szavazzanak Newcome-ra 
  az egyházkerület érdekében etcetera. De ugyan ki törődik az efféle helyi
   botrányokkal? Nagyon keveset számít ama szerencsések szemében, akik a 
  meghívottak listáján szerepelnek Lady Ann Newcome estélyei alkalmával, 
  hogy szépséges leányai csak nagyapjukig tudják-e visszavezetni a 
  családfájukat, vagy legendás ősük, a borbélysebész révén hitvalló Edward
   király állához kapcsolódnak…”

  Zum Buch

• 

  Júlia vándorévei

  Zsuzsa Thury

  • 0
  • 0
  • 0

  Júlia, a húszéves bölcsészhallgató rajongásig szereti apját, a híres újságírót, aki mindenből kiábrándultan pusztul el az első világháború utáni években. A leány elfogadja a laptulajdonos javaslatát, s Münchenbe utazik tudósítóként. Ott riportot készít Thomas Mann-nal, megismerkedik a legkülönfélébb haladó művészeti irányzatokkal zenében, irodalomban, festészetben, s férjhez megy egy igen művelt emberhez. Házasságuk azonban nem hosszú életű, Júlia rövidesen egy ott tanuló székely orvos felesége lesz, és férjével New Yorkba utazik. A társadalmi közállapotok és emberi viselkedésformák azonban mindkettőjüket riasztják. Vajon meri-e követni Júlia szerelmét az afrikai őserdők riasztó világába is? Erről szól ez a lenyűgözően érdekes, szép regény, amely színesen ábrázolja Júlia életútját az emberi kiteljesedés felé, s tájékoztatja a fiatal olvasókat arról, milyen nehéz lehetett az 1920-as években kivergődni a női sors akkori szűk keretei közül.

  Zum Buch

• 

  Nagy árat fizettem érte - FScott...

  Francis Scott Fitzgerald

  • 0
  • 0
  • 0

  Amikor elhatároztam, hogy lefordítom azt a Fitzgerald elbeszéléseket tartalmazó kötetet, melynek eredeti angol nyelvű címe THE PRICE WAS HIGH. THE LAST UNCOLLECTED STORIES OF F. SCOTT FITZGERALD, nagy fába vágtam a fejszémet. Nemcsak azért mivel az ott található elbeszélések oldalainak száma több mint 780, hanem sok minden másért is. Ez a figyelemre méltó nagy munka azokat a Fitzgerald elbeszéléseket foglalja magába, melyek a szerző életében nem kerültek kötet formájában az olvasóközönség elé. Matthew J. Bruccoli professzor, a jeles Fitzgerald életrajzíró és kutató gyűjtötte össze ezeket a történeteket különböző régi folyóiratok megsárgult lapjairól, és adta közre a fenti címmel 1979-ben. Azért, hogy ne sértsek szerzői jogot, az ebben a kötetben szereplő valamennyi Fitzgerald elbeszélést az interneten közkincsként (public domain) elérhető és az általam is jelzett weboldalakról gyűjtöttem össze és fordítottam le. Ugyanezen okból nem közlöm viszont Bruccoli professzor szerzői előszavát, mely egyelőre még nem tekinthető közkincsnek. Kommentárjait azonban – az eredeti szöveg tartalmának egyszerűsítésével – a magyar olvasó elé tárom.
   
  Bruccoli professzor F. Scott Fitzgerald szavait idézve adta ennek a kötetnek a THE PRICE WAS HIGH címet. Persze így az a kérdés is felmerül, hogy milyen elgondolás vezette Bruccolit, mi is az a magas ár, amiről itt szó van, és ki kinek fizette meg, tartozott vele. A kötet kiadója, vagyis Bruccoli, ezt úgy magyarázza, hogy a lapszerkesztők és kiadók nagy árat fizettek az állandó pénzzavarral küszködő szerzőnek a kapott novellákért, és meg is írja kommentjeiben tudós pontossággal, hogy mennyit, ugyanakkor ezért a pénzért a szerző Fitzgerald is szó szerint a vérével és verejtékével fizetett. Szüntelenül dolgozott és ontotta elbeszéléseit akkor is, amikor már valóban úgy érezte, hogy vége, nincs tovább, nincs több erő benne, inkább feladja. De mégsem adta fel, mert kellett a pénz. Hogy mire, azt azok, akik ismerik egy kicsit is az író életét, jól tudják: a már megszokott, mondjuk azt, hogy luxuséletforma fenntartására, a feleség, Zelda drága klinikákon való gyógykezelésére, lányának, Scottie-nak előkelő elit iskolákban való neveltetésére. Az, hogy ez a kettő, mármint a feleség gyógykezelése és lányának iskoláztatása állami intézményekben történjen, Fitzgeraldnál fel sem merült. Ha nem volt pénze, előleget kért Harold Obertől vagy Maxwell Perkinstől, a kiadójától, ill. szerkesztőjétől. És aztán törlesztett. Sokszor vérrel, verejtékkel megírt műveivel, melyek közül lehet, hogy nem mindegyik Nobel-díjra érdemes remekmű, de mindenképpen figyelemre méltó valamennyi. Akkor is, ha nem éri el mindig a Fitzgeraldtól megszokott magas szintet.

  Zum Buch

• 

  A jegyesek I kötet

  Alessandro Manzoni

  • 0
  • 0
  • 0

  Egy Milánó környéki faluban, a 17. század első felében egy fiatal mátkapár készül boldogan az esküvőre: kihirdették már őket, elkészült a kelengye is, már csak a papi áldás van hátra. Miért kezd hát egyszerre homályos magyarázkodásba, miért húzza-halasztja a szertartást don Abbondio tisztelendő úr? Renzo és Lucia nem tudják még, hogy a környék mindenható urának brávói fenyegették meg a papot, hogy ő áll boldogságuk útjába, mert szemet vetett a szép Luciára. S nem sejtik azt se, mikor szülőfalujukból éjen éjjel elmenekülnek, hogy mennyi hányattatás vár még rájuk, hogy egyszerű sorsukba beleavatkoznak egy számukra ismeretlen világ hatalmai, jók és gonoszak, nagyurak és egyházi méltóságok, mindenre kész haramiák, lelketlen poroszlók - és hősünket egyszer csak sodorni kezdi a történelem: tanúja a nevezetes milánói éhség-tüntetésnek, az 1630-as nagy pestis-járványnak, az olasz fejedelemségek, a spanyol és osztrák hódítók fel-fellobbanó marakodásának. S milyen színesen, milyen drámai erővel jeleníti meg Manzoni a történelem és a személyes sors megsűrűsödő pillanatait! Milyen éles szemmel néz az emberi lélek mélyeire, milyen nagyszerűen festi hőseit, nemes indulatok, apró gyarlóságok, gonosz szenvedélyek hordozóit! S mennyi mindent tud mondani Alessandro Manzoni (1785-1873) korról, erkölcsről, szokásokról, a történelemről és az emberről, mennyi ma is eleven fénnyel ragyogó igazságot! A jegyesek azok közé a nagy regények közé tartozik, amelyek nélkül szegényebb volna egy nép szellemi vagyona, szegényebb az egész emberiség.

  Zum Buch

• 

  Lysias

  Renée Erdős

  • 0
  • 0
  • 0

  „Lysias csüggedten nézett rá. A leány hűvös tartózkodása kezdte 
  ingerelni. Mintha észre sem venné, hogy szépsége milyen hatással van 
  reá, makacsul kitér minden közeledés elől, nem gőggel, szerényen, de nem
   igyekszik elrejteni közönyét, melyet vele szemben érez. Hirtelen olyan 
  gondolata támadt, mely agyába kergette a vért. 
  Hátha jegyese, vagy éppen férje van otthon, akit szeret. És ezek, 
  úgy hallotta, lenézik az idegent, pogányoknak vagy barbároknak nevezik 
  őket. Ez a gondolat most fölkeltette gőgjét és nyugalmat erőltetve 
  magára, megkockáztatta a kérdést.”

  Zum Buch

• 

  F Scott és Zelda Fitzgerald Egy...

  Péter Ortutay

  • 0
  • 0
  • 0

  Scott Fitzgerald munkássága, amit a jól fizető népszerű folyóiratoknak az elbeszélések tucatjaival való ellátása érdekében végzett, írói pályafutásának egyik legfélreértettebb aspektusa. A Postnak és a versenytársainak végzett munkája nem csak egyszerű szellemi napszámos munka volt. Ezek a folyóiratok a legmagasabb szintű profi módon megírt műveket kapták, amit csak pénzért meg lehetett vásárolni. A Posthoz sorban álltak a jobbnál jobb írók, hogy kiadhassák műveiket, és Fitzgerald volt az egyik legsikeresebb. A beküldött szépirodalmi művek csak kemény és igényes munka révén jöhettek létre. Fitzgerald rendkívül erős mezőnyben méltó versenytársak ellenében volt kénytelen kiállni a pástra. Valamivel később, amikor már nehezére esett Post elbeszéléseket írnia, megjegyezte: „Sok érzést kellett kicsikarni magamból – százhúsz elbeszélés. Nagy árat fizettem érte, Kiplinggel és az összes többivel, mert volt belőlem még egy kis csepp valami – nem vér, nem könny, nem az én magom, hanem valami sokkal erősebb ezeknél, minden egyes elbeszélésemben az extra, ami csak az enyém volt.” A piac követelményeinek megfelelően Fitzgerald briliáns történeteket írt. És ami még ennél is több, sikerült elkerülnie bizonyos szerkesztői előírásokat is – nevezetesen a kötelező happy endet, amit gyakran módosított bizonyos baljós happy endre. De lehet, hogy az ilyen előírások nem is igazán zavarták, mert a durva beszéd és a szókimondó nemiség, mint írót, sosem vonzotta igazán.
   
  Az Egy csöppnyi Édenben a legtöbb Post elbeszélés minden szentimentális elképzelésen túlmenően megérdemli az újrakiadást saját irodalmi érdemeiért is; három pedig, az Úszók, Egy új lap, valamint a Milyen szép pár, jelentős irodalmi műalkotásnak tekinthető. Az Úszók, bár egy kicsit túlcifrázza az eseményeket és a megoldás is eléggé valószínűtlennek látszik, a fent említett „kifelejtett” elbeszélések közül talán a legjobb. Fitzgerald úgy nyilatkozott róla, hogy „ez a legkeményebb történet, amit valaha is írtam, túl hosszú+nem is kielégítő.” Ugyanakkor a lehető legjobban írja meg benne, hogyan is érez Amerika iránt a megszakításokkal öt évig is tartó hazátlanság után. Amerikát magasztaló szavait még azok is gyakran idézik, akik nem is olvasták ezt az elbeszélést. Különösen érdekes az Úszókban az, hogy Fitzgerald újradefiniálja a Stein – Hemingway féle „elveszett nemzedék” kifejezést, ami alatt ő a háború előtti nemzedéket érti. A Fitzgerard pályafutására jellemző iróniák közül az egyik legtipikusabb, hogy ez a hazafiasnak nevezhető történet a háborús nemzedékbe vetett hitével és annak kijelentésével, hogy „Amerika legjobbjai a világ legjobbjai voltak,” közvetlenül az előtt jelent meg, hogy 1929 októberében beütött a krach.

  Zum Buch