Arcképvázlatok - Száz magyar író
Géza Hegedüs
Maison d'édition: Fapadoskonyv.hu Kiadó
Synopsis
Ha az olvasó történetesen találkozott a szerző A magyar irodalom arcképcsarnoka című könyvével, akár úgy is tekintheti, hogy most annak második kötetét tartja a kezében. Hiszen amiként abban, úgy ebben is kereken száz magyar író és költő arcképvázlatát ismerheti meg; s minthogy ez a könyv később jelenik meg, mint amaz, tehát sorrendben: ez a második kötet. Holott mégsem az, és nagyon kérem az olvasót, ne is tekintse annak. Először is: itt szó sincs semmiféle időbeli folytatásról, itt is nagyon régiekkel – XVI. századbeliekkel – kezdődik a névsor, és nemrég elment kortársakkal végződik. De még csak azt sem lehet mondani, hogy okvetlenül értékrendbeli különbség van a két könyv felidézte íróművészek között. Egyszerűen arról van szó, hogy itt most azokról beszélek, akik ezért vagy azért nem fértek el abban az Arcképcsarnokban. Mert az ugyan igaz, hogy irodalmunk legvitathatatlanabb klasszikusairól a szerző – mármint én, aki e sorokat írom – az előző kötetbe írta-vázolta azokat a bemutató mondatokat, amelyekkel jelezni kívánta, hogy őbenne milyen fővonásokkal rajzolódnak ki ezek a legnagyobbak, ámde ezeknek a kétségtelenül legnagyobbaknak, legjelentékenyebbeknek a száma alig-alig haladja meg a tucatot. Hogy őmelléjük kik kerültek abba az Arcképcsarnokba, azt nagymértékben meghatározta a szerző saját ízlése, olvasói emlékeinek követelőzése vagy egyik-másik alak életrajzi érdekessége. És mivel négy-öt írógépelt oldalnál rövidebben nemigen lehet valamelyest is szemléletes képet vázolni egy-egy íróról, száz ilyen vázlatnál több pedig nem fér még egy viszonylag terjedelmes kötetbe sem – tehát a kerek százas szám varázsa (amely Dantét is igézte, hogy Isteni színjátéka éppen száz énekre terjedjen, és Boccacciót is arra csábította, hogy száz novellából állítsa össze Dekameronját, és még a mi Szerb Antalunkat is ösztönözte, hogy száz versből építse fel a szerintem mindmáig legszebb magyar nyelvű költői antológiát) nekem is azt az egyáltalán nem irodalomtörténeti, hanem irodalmi játéknak tekinthető komponáló igényt adta, hogy kereken száz ugyanolyan hosszú – illetve ugyanolyan rövid – arcképpel igyekezzem vágyat ébreszteni az olvasókban kimeríthetetlen kincsestárunk, a magyar irodalom minél teljesebb birtokba vételére.
Disponible depuis: 10/12/2013.
