A dzsesszkorszak meséi

F. Scott Fitzgerald

Sinossi

Meg kellett halnia, hogy újra kezdhesse elrontott életét. Közönsége már eltemette, gyászbeszéd és méltatások nélkül: erkölcsi hullaként kezelték. Eszméletlen tivornyákból sodródott a józanság partjai felé: fogadkozott, hogy dolgozni fog, nem iszik többé. Még részegen is fáradhatatlanul működött ironikus zöld szemének minden jelentős mozzanatot felvevő filmforgató-gépe; agyában párbeszédek és dallamok rögződtek. A született író csalhatatlan érzékével élményeit az idő szűrője nélkül is azonnal jelképpé oldotta föl. Alkoholtól reszkető kezével keresgélte, nem alkuvó szigorúsággal, az élménydarabkák legmegfelelőbb helyét a színes és művészi igazságú mozaikban, melyen élete utolsó évében dolgozott. Végül nem is ivott – csakhogy már késő volt. Szíve nem adott haladékot, hogy befejezhesse dédelgetett, igényes regényét, Az utolsó cézárt (The Last Tycoon). A végső szívroham 1940 decemberében érte. Érzelmi, erkölcsi, anyagi csődtömegnek tekintette magát: "Még tehetségemmel sem tudtam sáfárkodni" – mondta keserűen. Pazarolta magát, és ellobogott, mint a két végén meggyújtott fáklya. Mi maradt belőle? Olvasói már évek óta nem hallottak felőle; rajongói megdöbbentek halálhírére. Hát élt még Fitzgerald? Csakugyan, mi lett Scottból és ragyogó feleségéből, Zeldából? S a nevek ütemére már zene ébredezik tudatunkban: a boston, a shimmy, a charleston, a tangó ritmusa. Izzadságtól fénylő fekete arcok fáradt mosolya villan a zenekarban, vakító ingmell sötét ellentéteként, amint a kavargó cigarettafüst kék ködén át megszólal a szaxofon, és pergő dzsessz-ritmussal tölti meg a Plaza tánctermét. A parketten karcsú, fiús alakú, rövidre vágott hajú lányok simulnak partnerükhöz. Mosolyuk mindent ígér; körülrajongott elsőbálos lányok, akik már nem sütik le szendén a szemüket, hanem a flapper türelmetlen fölényével rázzák le magukról, a puritán szülők aggódó gondoskodását. Szabad szájúak, merészek, eszesek és szellemesek. New York-i szórakozóhelyeken, Yale, Princeton és Harvard diákbáljain, vidéki klubokban folyik a féktelenül vidám tánc, s a ragtime és a bor pezsgésétől lángolva szökdösnek ki a párok a parkoló kocsikba.

Disponibile da: 09/03/2019.

Altri libri che potrebbero interessarti

Zelda Fitzgerald összes művei

Zelda Fitzgerald

Zelda Fitzgerald most már akár világhírűnek is mondható A valcert táncolja velem (Save Me the Waltz) című regényében sok olyan eseménnyel találkozhat az olvasó, melyről férje, F. Scott Fitzgerald is ír, vagy tesz említést, világhíres regényében, Az Éj Szelíd trónján-ban. Ám Zelda távolról sem plagizált, nem is tehette, hisz könyve 1932–ben jelent meg, míg Az éj szelíd trónján két évvel utána. Így már eleve elmondhatjuk, hogy bármi legyen is Zelda Fitzgerald könyvének az érdeme, vagy hibája, mindenképpen irodalmi kuriózum. Zeldának volt írói vénája, és tehetsége is az íráshoz, mint ahogy legalább közép szinten a festészethez és a baletthez is. Ezt a Vezesse F. urat és feleségét a … számú szobába című rövidke történet is mutatja, melyet, mint szerző Scott Fitzgerald is aláírt ugyan, de sokkal inkább a feleség volt az, aki megírta. A férj legfeljebb átnézte és kiegészítette, ahol úgy gondolta, hogy ki kell egészíteni. De ez a regény egy egészen önálló mű, mely, mint minden jó irodalmi műalkotás, a leghitelesebben tudja ábrázolni azt a frenetikus kort, az elmúlt évszázad húszas éveit, amiben Fitzgeraldék is éltek. Így tehát nemcsak irodalmi kuriózum, hanem sokkal több annál. Nem elhanyagolható része az amerikai irodalomnak. Már csak azért sem az, mert nemcsak Amerikában, de világszerte az olvasók mind szélesebb körei kezdenek egyre nagyobb érdeklődést mutatni F. Scott Fitzgerald élete és művei iránt. Hogy miért? Ennek egyik oka minden bizonnyal a híres Fitzgerald páros történetében keresendő. E történet (nagyon röviden) a következő.

Nem sokkal az első világháború után Scott Fitzgerald megkérte Zelda Sayre kezét, akit az alabamai Montgomeryben ismert meg, amikor az első világháború idején ott állomásozott, mint bevetésre váró katonatiszt. Zelda másodszorra mondott csak igent. Akkoriban Fitzgerald kezdő író volt csupán, de jók voltak a kilátásai. 1920–ban első regénye, Az Édentől messze (This Side of Paradise), sikert aratott. Aztán tovább és sokat dolgozott; erejét nem kímélve írta sorozatban elbeszéléseit a Saturday Evening Post-nak, hogy biztosítsa magának és feleségének azt az életformát, mely kijár – gondolhatta – a sikeres embernek Amerikában. 1925-ben jelent meg harmadik regénye, A nagy Gatsby. Nagyon jó kritikát kapott, de csalódást jelentett anyagilag. Kilenc évvel később látott napvilágot a negyedik regény, Az éj szelíd trónján, és akkor máris a témánál, Zelda könyvénél vagyunk.

Egy olyan rövid életrajzba, mint amilyet fentebb vázoltunk, aligha fér bele az a bonyolult konfliktushalmaz és feszültség, mely Fitzgeraldék életét jellemezte. Az írótárs Hemingway úgy látta, hogy az együttélést a feleség mérgezi, mert féltékenységével állandóan zavarja férje munkáját. Azok az óriási erőfeszítések Zelda részéről, hogy festőművész, balerina vagy író legyen, ennek a féltékenységnek voltak részei. Zeldának mindenhez volt tehetsége, de végtelenül frusztrálta, hogy nem tud élni vele; így például akkor kezdett el komolyan balettozni, amikor már túl idős volt hozzá (28 éves). Túlerőltette magát, beteg lett (skizofrén) és élete végéig gyógykezelésre szorult.

Sokáig nehezen lehetett valamit megtudni Zelda regényéről. Fitzgerald életrajzíróit valahogy hidegen hagyta a téma. De aztán egyikük (a neve Dan Piper) egy egész fejezetet szentelt könyvében ennek a regénynek. És a legnagyobb elismeréssel ír róla.

A regény magáról Zelda Fitzgeraldról szól, aki Alabama Beggs néven szerepel könyvében. Alabama egy csodálatosan okos lány, és azon kívül igazi déli szépség. Nem véletlen, hogy Fitzgerald modellként használta feleségét a húszas évek szépséges és kívánatos lánykáinak az ábrázolására, amikor regényeit és elbeszéléseit írta. Nem véletlen az sem, hogy Zelda és férje emblematikus figurái lettek az akkori idők élvezetre vágyó és anyagi jólétre törekvő fiataljainak. Aztán, amikor Zelda Fitzgerald idegösszeroppanással a Baltimore-i Johns Hopkins Kórházba került, regényét döbbenetesen gyorsan, alig néhány hét alatt megírta.

Amikor 1932 őszén Zelda könyve megjelent New Yorkban, a kritika fanyalogva fogadta. 1953-ban viszont a második kiadás Londonban bestseller lett.

Sikerét azonban Zelda már nem érte meg. Öt évvel korábban az észak-karolinai asheville-i kórházban, ahol kezelték, tűz ütött ki, és… nem tudták kimenteni.

Zelda regénye (A valcert táncolja velem) nyilván nem üti meg a férj írásainak szintjét, ám hiba lenne olyannak tartani, mely csak kiegészíti, kommentálja, mondjuk, Az éj szelíd trónján-t, vagy amely annak gyenge utánzata. Mert nagyon is jó regény. Lehet, hogy az olvasónak az elején szokatlan lesz Zelda stílusa, de amint halad a történetben előre, minden összeáll, és nem fogja dagályosnak találni. A szerző a hatás kedvéért sok mindent átvesz a posztmodernektől, de azon kívül, hogy kimondottan autentikus, csodálatosan tudja bemutatni egy olyan asszony életét is, aki mind végig küzd és harcol, mert a saját útját akarja járni.

Mostra libro

Szökés karácsonykor

Zsuzsa Thury

Rokonszenves arcú, jól öltözött kisfiú kóborol karácsony délutánján a Duna-parton. Nemcsak a külseje ápolt és gondozott, a gondolkozása is komoly, a jelleme is szilárd és megbízható. Miért adta hát szökésre a fejét? Miért kellett háborogva és mégis megszégyenülten elfutnia hazulról éppen a szeretet ünnepének előestéjén? Miért kell a becsületes helytállásnak ezt a fonák, szokatlan, időszerűtlen módját választania? S végül is hogyan keveredik ki veszélyes helyzetéből? Az izgalmas és érdekfeszítő regényből megtudjuk, hogy bármilyen válságos kalandokon esik is át a gyerek, soha meg nem alkuszik, soha meg nem hátrál, jó kedéllyel viseli el a hányattatásokat, s még talpraesettebb és életrevalóbb lesz, mire kilábal a bajokból. . .

Mostra libro

Háború és béke II kötet

Lev Tolstói

Hatalmas történelmi korkép, megannyi emberi sors nagyszerű megelevenítése, császárok és katonák, hercegek és parasztok, az olvasót holtáig elkísérő emlékalakok, a géniusz művészetével ábrázolt szerelem, csöndes hétköznapok, örök emberi boldogságvágy és kísérleti történetfilozófia ? egészebb világ teremtésére elbeszélő még aligha vállalkozott, mint Lev Tolsztoj e regényében. Az író soha ezelőtt, sem azután nem lelte ily megszállott örömét az alkotásban, mint a Háború és béke hét bő esztendejében, mikor szelleme minden erejével a regényt fűtve, „csak írónak, semmi másnak” vallhatta magát.  
 A mű ezernyi epizódjában rengeteg szereplő bukkan fel előttünk, de Tolsztoj jellemábrázoló ereje valamennyit felejthetetlenné teszi. Az egyediben mindenütt meglátja és megmutatja azt, ami általános érvényű. Ezért él és hat ez a páratlan regény örökké, és minden kor számára van mondanivalója.

Mostra libro

A tűzpiros üveggömb

Zsuzsa Thury

Kabai Erzsi sudár növésű, szép lány,
szőke haja vörösbe játszik, keskeny metszésű szemének pillantását nehéz
elfeledni. Nevetése magával ragadja a leányszállás legmogorvább lakóit is, ha
szomorú, nyomasztó csend ül a sokágyas szobán. Amióta eszmél, apátlan-anyátlan
árva, a háború utáni években idegenek közt hányódott. Csak néha bukkannak fel
álmaiban a gyerekkori emlékek, arcok, hangok, színek, amelyek sosem állnak
össze egységes egésszé, hogy megfejtsék származása titkát. Egy kertes házra
emlékszik – mellette különös, piros vizű tó – s egy fiúra, akit gyerekkorában
kimondhatatlanul szeretett, de azt, hogy hol lehet ez a ház a piros vizű tóval,
és ki volt az a fiú – azt nem tudja Kabai Erzsébet. Sok minden történik Thury
Zsuzsa kitűnő regényében, sok véletlen játszik közre, és sok félreértés oldódik
meg, míg egy tavaszi vasárnapon ugyanaz a fiú kézen fogja Erzsit, hogy
elvezesse abba az álombeli házba, ahol fellelheti elveszett gyermekkorát és
jövendő boldogságát.

Mostra libro

Hajnali beszélgetések Lukits...

Endre Nagy

Schöpflin Aladár: HAJNALI BESZÉLGETÉSEK LUKITS MILOSSAL
Nagy Endre könyve - Genius-kiadás
Aki ismeri Nagy Endrét, az tudja, hogy a színpadon és az íróasztalon kívül is mindig azt csinálja, amivel hírnevét és népszerûségét szerezte: konferál. Akármilyen társaságban, ha átveszi a szót, akármilyen témáról, azonnal magától ömlik belõle a konferánsz, sorra pattognak ki belõle az ötletek, mindig készre formálva, ösztönszerû ökonomiával, közvetlenül, találóan, mindig azzal érve el a hatást, hogy nem érezni hatásra számítottságukat. Okossága, irónikus derüje, fesztelensége mindig meg tudja nyerni a figyelõket, lényébõl valami szimpátia árad, amely kedvessé, kellemessé teszi körülötte a levegõt s fel tud frissíteni bármily bágyadt társaságot. Szerencsés ember, nincs nála különbség hivatás és magán-passzió, mesterség és pihenés között, azzal szórakozik, ami a kenyere és azzal keresi kenyerét, ami szórakozása. Ha akármilyen beszélgetését klubban, kávéházban, vonaton, privát-társaságban lesztenografálnák, elolvasva is kész konferánsz volna mindegyik.
Ez fordítva is így van. ha írását elmondaná, ahogy az új könyvében található arckép-vázlatok egyikét-másikát fel is olvasta Nyugat-estéken Budapesten és vidéken, - ezek legfeljebb abban különböznének élõszóval való beszélgetéseitõl, hogy valamivel kötöttebb a formájuk. Nem tudok senkit, akinek írása annyira azonos volna a beszélgetésével. Teljesen közvetlen és friss, nyoma sincs benne a szándékoltságnak, nem érezteti semmivel, hogy amit ír, az irodalom, másvalami, mint az élõbeszéd. A mondatai fínoman vannak modulálva, az ötletei célba találnak, de akkor is ilyenek, ha csak elmondja õket. Az írásában épúgy nincs betanultság, mint a társalgásában. Igazán biztos az ember benne, hogy írás közben magától jön belõle szó, ötlet, epigramma, anekdota. Mikszáth mondta egyszer, hogy nem író az, akinek a tolla nem diktál. Ha Nagy Endre emlékezéseit olvasom, mindig azt érzem, hogy a tolla diktálta neki azt, amit elmond.
Jókairól van egy hosszabb «beszélgetése». Tulajdonképen Lukits Milos beszél; tudjuk, hogy ez alatt a dalmata hangzású álnév alatt a nekünk, akik ismertük, feledhetetlen Cholnoky Viktor értendõ. Nem lehet megállapítani, bizonyára maga Nagy Endre se tudná megállapítani, mi ezekbõl a megállapításokból csakugyan Cholnokyé és mi az övé, - a kettõ nyilván összeolvadt az emlékezetben. Mind a ketten Jókai igézete alatt éltek, mert mind a ketten az írói mûvészet csúcspontjának érezték azt, ami Jókai lényege: az elbeszélnitudás ritka és rejtelmes adományát. Ezzel szemben úgy érezték, semmit sem jelent mindaz az ellenvetés, akármennyire igaz, amit a Gyulai-iskola felhozott Jókai ellen. A karakterei igazság nélkül valók, írásmódja sokszor hanyag, mindenféle más emberi és írói hibája van, de a fantáziája valódi csoda, mesélni tüneményesen tud, tehát lángész. A lángésznek pedig nincs hibája, minden foltja semmis a napfényéhez képest. A mai fiatalabb nemzedék talán már nem is érti ezt a Jókai-imádatot. Nagy Endre írása dokumentum arról, hogy a régebbiek, akik még érezték az élõ Jókai személyes varázsát, a legnagyobb hatást, amit író valaha elért Magyarországon, minek és milyennek látták õt. A beszélgetések egyes részei leköthetik az irodalom-kutató figyelmét is, mint például az a párhuzam Jókai és Balzac között, amely megmagyarázza, mért lett Jókaiból az, ami. De még mást is mondanak ezek a beszélgetések. Megmutatnak valamit abból a szellembõl, amely még a háború elõtti évtizedben is megvolt az írók között, amikor egész éjszakákat el tudtak beszélgetni irodalmi dolgokról; egymás írásairól, ideáljaikról és rajongani tudtak egy kedvükre való íróért. Furcsa, cigarettafüstös, alkoholos éjszakák voltak ezek, de akik átvirrasztották, azokban még volt hit az irodalomban.
Móricz Zsigmond és elhúnyt felesége, Bródy Sándor, Ujházy Ede, Eötvös Károly, Gárdonyi Géza alakjainak frissen odavetett, elmés sziluettképei is feltünnek Nagy Endre könyvében. Biztos szemmel tudja meglátni azokat a jellemvonásokat, amelyek egy-egy alaknak a kontúrját adják, azokat az anekdotákat, melyekbe bele van sûrítve egyéniségük. Ezeknek a könnyed vázlatoknak éppen az igénytelenségük adja meg az értékét. Kevesebb pretenziót támasztanak, mint amennyit kielégítenek, - ami bizony nem nagyon gyakori írói érdem.

Mostra libro

Mestereim barátaim szerelmeim I...

Endre Illés

A magyar és a világirodalom költői, írói, festők, szobrászok, zeneszerzők, színészek elevenednek meg e gyűjteményes kötet finom esszéiben.„Az árnyakat hiába kérleljük mézzel, borral, fehér liszttel – némák maradnak. Csak a vértől szólalnak meg. Vérrel kell kínálni minden árnyat, hogy életre keljen, lüktessen a szíve, és kimondja a magáét” – vallja Odüsszeusz tapasztalatát idézve a szerző. Ezeket a portrékat a szeretet és indulat, a személyes viszonyt teremtő érzékeny és gondolkodó jelenlét teszi élővé: Illés Endre emlékeiből, élményeiből, benyomásaiból és töprengéseiből sajátos hitelű kép alakul ki mestereiről, barátairól, szerelmeiről, újszerű kapcsolatot létesítve köztük és az olvasók között.

Mostra libro