Begleiten Sie uns auf eine literarische Weltreise!
Buch zum Bücherregal hinzufügen
Grey
Einen neuen Kommentar schreiben Default profile 50px
Grey
Jetzt das ganze Buch im Abo oder die ersten Seiten gratis lesen!
All characters reduced
Küzdelem a Nagysárkány-rend ellen - cover

Küzdelem a Nagysárkány-rend ellen

Emilné dr. Göllner Mária Nagy

Verlag: Fapadoskonyv.hu Kiadó

  • 0
  • 0
  • 0

Beschreibung

Göllner Mária 1894. november 13-án Budapesten született, polgári családban. Érettségije után bölcsészhallgató lett, földrajzból, történelemből, filozófiából doktorált. Az ókor szellemi művelődésének geográfiai alapjai című disszertációja volt első, nyomtatásban megjelent munkája. A háború éveiben ismerkedett meg leendő férjével, a kétszer megözvegyült, hétgyermekes dr. Nagy Emillel (1871–1956), aki rangos ügyvéd, képviselő, igazságügy-miniszter és ismert tárcaíró volt. Házasságukból három fiúgyermekük született.
Nagy Emilné dr. Göllner Mária legjelentősebb hazai tevékenysége az első magyarországi Rudolf Steiner-iskola létrehozása volt 1926-ban, családi házukban, a Kis-Svábhegyen. Börtönmissziós munkájaként megalapította a Bizalom c. lapot, és megírta szellemtörténeti trilógiáját: Népszokások, mondák és az ember; A magyar ősvallás és a kereszténység a magyar népmese tükrében; A Kalevala titkáról. Emellett szellemi töltésű ifjúsági regényeket is írt.
1946 novemberében a Vöröskereszt segítségével legkisebb fiával emigrációba vonult. A svájci Dornachban lévő Goetheanum lett munkájának központja. Maria von Nagy néven számos kultúrtörténeti munkával gazdagította a német nyelvű antropozófiai irodalmat.
Élete utolsó éveiben már vakon tartotta szellemtudományos előadásait. 1982. január 19 én Baselban halt meg.
Munkáinak java magyarul a Michaeliták könyvében olvasható.

A Küzdelem a Nagysárkány-rend ellen a regény első teljes és könyv alakban megjelent kiadása.
Verfügbar seit: 10.12.2013.

Weitere Bücher, die Sie mögen werden

  • Egri csillagok - cover

    Egri csillagok

    Géza Gárdonyi

    • 0
    • 1
    • 0
    Az Egri csillagok mára már igazi klasszikussá vált Magyarországon. A történet a 16. század elso felében játszódik és körülbelül 25 évet foglal magába. A legfobb történelmi események közt olvashatunk a magyar királyok székhelyének, Budának 1541-es vérmentes elfoglalásáról és a törökök 1552-es egri ostromáról. Betekintést nyerhetünk még más történelmi témákba is, például a reformáció Magyarországon elért hatására, a magyarok és a német-római császár közti nézeteltérésekre, és olyan értékek kísérik végig a regényt, mint a könyörületesség, apai és anyai szeretet, barátság, bizalom és oszinteség.The story is set in the first half of the 16th century and covers a period of roughly 25 years. The main historical events that are addressed are the bloodless occupation of Buda, the seat of the Hungarian kings, in 1541, and the 1552 Siege of Eger (now in Northern Hungary) by the Turks that forms the major topic of the novel. The story also addresses some other historical topics like the impact of the Reformation, the discord between Hungarians and the Holy Roman Emperor, as well as many themes of general import like mercy, filial and marital love, friendship, trust and truthfulness. The book is considered as the most famous Hungarian novel. It's been translated into English titled Eclipse of the Crescent Moon. (Summary by Wikipedia)
    Zum Buch
  • A fakó lovas - cover

    A fakó lovas

    Bernard Cornwell

    • 0
    • 0
    • 0
    Bebbanburgi Uhtred a pajzsfalban és párviadalban is bizonyította vitézségét, hõsiességének köszönhetõen pedig az utolsó angolszász királyság, Wessex újabb viking támadást élt túl. Uhtred azonban nem sok hálában részesül Alfréd királytól, aki gyanakodva szemléli a faragatlan, pogány ifjút. Kölcsönös ellenszenvük ellenére a vikingek kiûzésén munkálkodó Alfréd és a szíve mélyén még mindig a dánokhoz húzó Uhtred sorsa végérvényesen összefonódik, amikor a vikingek meglepetésszerû támadása maga alá gyûri a királyság nagy részét. Wessex végsõ pusztulását csak Uhtred akadályozhatja meg, ám ehhez fogadott bátyjával kell szembenéznie a csatamezõn.
     
    Bernard Cornwell monumentális Angolszász históriák-sorozata Anglia születése és a viking háborúk korába visz el minket. A könyvsorozatból a BBC és a Netflix készített nagy sikerû tévéadaptációt Az utolsó királyság címmel, amelyet Magyarországon forgattak.
     
    „Mint a Trónok harca, csak a valóságban.”Observer
    Zum Buch
  • Balatoni Menedék - Aranyidőktől a vaskorig - cover

    Balatoni Menedék - Aranyidőktől...

    Gábor Ákos Tóth

    • 0
    • 0
    • 0
    Édesvízi mediterrán - Aranyidőktől a VaskorigA regény helyszíne a Balaton-felvidék a múlt század első felének viharos éveiben, ám a címbéli falusi kúria lakóiról lassan kiderül, hogy nem csak a világégés, sokkal inkább saját múltjuk elől menekültek ide… 1942-t írunk, a hetvenes éveit taposó „bolond báró” és a felnőttkor küszöbén álló menekült zsidó lány úgy próbálja meg túlélni a szörnyűségeket, a nélkülözést, a terrort, az árulást, hogy fityiszt mutatnak a megpróbáltatásoknak.Járványok, forradalmak, háborúk idején elözönlik a városiak a nyaralóhelyeket. Láttuk a közelmúltban, hogy aki csak tehette, megpróbált minél messzebb kerülni a veszélyzónától.És megpróbálnak aszerint élni, amit a nyaralókból élő helyiek sugallnak: „Történjen bármi a világban, itt a tó partján vidáman folyik tovább az élet, s ez így lesz az idők végezetéig… Kit érdekel Hitler, Sztálin vagy Mussolini, amikor itt patakzik a jó bor, szól a zenekar, és a lányok szoknyája úgy fodrozódik, mint a vitorlások oldalánál megiramló hullámok.”Egyszerre megindító, sokszor könnyes humorral megrajzolt sorsok peregnek az olvasó előtt -folyton változó balatoni „díszletek” között - kezdve a millenniumi évek aranyidejétől, egészen a II. világháború vaskoráig. A szerző előző, Balatoni Futár című regényében megismert hősök itt sem hazudtolják meg magukat - ám a carpe diem életérzés immár nem holmi úri passzió, sokkal inkább túlélési stratégia…A millenniumi évek aranyidejétől, egészen a II. világháború vaskoráig.
    Zum Buch
  • Az istennő kegyeltje - Periklész élete - cover

    Az istennő kegyeltje - Periklész...

    István Száva

    • 0
    • 0
    • 0
    Pallasz Athéné, a tudományok és művészetek istennője senkit sem tüntetet ki annyira kegyeivel, mint Periklészt, aki sem művész, sem tudós nem volt, mégis többet tett a művészetekért és tudományokért bárkinél. Az istennő szent városának, Athénnak Periklész a legnagyobb államférfia. Az ő korszaka nemcsak Athénnak, nemcsak az egész antik világnak a virágkora, hanem máig is az egész emberiségnek egyik kimagasló időszaka. Befelé az ókor legtökéletesebb demokráciáját, kifelé egy óriási birodalom hatalmát építi ki Periklész Athénból, mindezen felül mintaképet állít az egész hellén világ elé, hogy megtanítsa az élet szépségeire és e szépségek élvezetére. Periklész csak annyit kért az istennőtől, hogy városa, Athén, a maga korában Hellász tanítómestere legyen. Hogyan lett azzá, milyen volt az élet ebben az ókori világvárosban és az ókori világbirodalomban – erről szól Száva István könyve.
    Zum Buch
  • Az Erdő - cover

    Az Erdő

    Edward Rutherfurd

    • 0
    • 0
    • 0
    A dél-angliai Új Erdőt Hódító Vilmos nyilvánította királyi vadászterületté, hogy aztán két fia (Richard herceg, majd Rufus Vilmos király, akinek végzetét baljós rémálom jósolta meg) is itt lelje halálát, máig tisztázatlan körülmények között a helyi legendák szerint ez volt a büntetés a vadászterület létrehozása során elkövetett bűnökért. Az Új Erdő ma nemzeti park, a védett tölgyerdők és lápvidékek, a szarvasok és vadpónik járta hangás rétek mögött azonban újra és újra felsejlik Anglia évezredes történelme. Ezt az eltitkolt vagy napvilágra került bűnökben, ellenségeskedésben és árulásokban bővelkedő történelmet mutatja be Edward Rutherfurd a tőle megszokott, magával ragadó módon. A könyvben a történelmi személyiségek sorsa mindvégig összefonódik az Erdőben élő ezeréves családok történetével és a csodálatos dél-angliai tájjal és élőlényeivel: a kiirtásra ítélt szarvasokkal és a történelem előtti időkből származó, félvad pónilovakkal. Rutherfurd különleges könyve nem egyszerűen egy történelmi regény a sok közül: az egymáshoz kapcsolódó családtörténeteknek különös hátteret ad a hatalmas, ezeréves erdőség a maga vadállataival, misztikus titkaival és az erdőlakók életét szabályozó hiedelmekkel, hagyományokkal és törvényekkel.
    Zum Buch
  • Jezabel II kötet - cover

    Jezabel II kötet

    Irén Gulácsy

    • 0
    • 0
    • 0
    1342-ben, Nagy Lajos király halála után koronázzák magyar királlyá a még
     gyermek Máriát. A hatalmat azonban anyja, Erzsébet gyakorolja. Mária 
    törékeny lány, alig fiatalabb húga Hedvig nála erőteljesebb, szőke 
    szépség, akit a lengyelek királynőjükként várnak, követelnek. Az 
    anyakirályné hatalomvágyó asszony, ugyanakkor egy szerelmes nő, aki 
    hatalmas szenvedéllyel kötődik Garay nádorhoz. Lajos király 
    hagyatkozása, hogy tudniillik a trónt női ág örökölje, akkor még 
    Európa-szerte szokatlan. Nem csoda, hogy a magyar főurak tiltakoznak a 
    szoknyás királyok ellen. Erzsébet sokszor önkényes döntései sértik a 
    hatalomból kizárt urakat. Erzsébet, férje akaratával ellentétben nem 
    akarja Máriát Luxemburgi Zsigmondhoz adni. Szívesen pártolja viszont az 
    Osztrák Vilmos herceget, aki férje hagyatkozása szerint Hedvig 
    vőlegénye. A lengyel urak megtörik Hedvig ellenállását, és Jagello 
    litván fejedelemhez kényszerítik, Mária pedig Zsigmond felesége lesz. A 
    délvidék forrong. Erzsébet útra kel Máriával, hogy lecsillapítsa a 
    kedélyeket, de terve tragédiába torkollik, Erzsébeten beteljesül a 
    bibliai Jezabel sorsa...
    Zum Buch