Join us on a literary world trip!
Add this book to bookshelf
Grey
Write a new comment Default profile 50px
Grey
Subscribe to read the full book or read the first pages for free!
All characters reduced
A bécsi országút - cover

A bécsi országút

Zsuzsa Thury

Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó

  • 0
  • 0
  • 0

Summary

Boér Zsófi – akit a Körülményes ifjúság és a Tű a lemezen című regényekből már megismerhettünk és megszerethettünk – népszerű újságíró lett. Egy novellás kötete is megjelent, de közben eltelt kilenc év, s a hirtelen jött írói sikernek nem következett be elképzelt folytatása; ötletszülte kis írásokra pazarolva tehetségét, máról holnapra él egyre keserűbb közérzettel, egyre bizonytalanabbul. Lázadása csupa dac, csupa esztelenség, csupa pótcselekvés. Ekkor ismerkedik meg Pálos Andris íróval, aki életét igazi tartalommal ajándékozza meg. A történelmi-politikai események azonban kegyetlenül próbára teszik Zsófi hűségét, emberségét. Világra döbbenésében gyanútlan apolitikussága szertefoszlik, választani kell a meghunyászkodó lemondás és a tudatos cselekvés között. Ez az igazi erőpróba Zsófi legnemesebb tulajdonságait hozza felszínre. A párjáért vívott harcban egyre több ember sorsába kapcsolódik az ő sorsa is, s ezek az évek az igazi írói teljesítmény, az első regény évei is lesznek. Pálos Andrist lágerbe hurcolják, Boér Zsófi mégis visszavárja, mert úgy érzi, a benne rejlő erőnek le kell győznie a halált.
 Az önéletrajzi elemekből felépített regény, az írónő kitűnő arányérzékét, típusteremtő készségét igazolva, a korabeli magyar értelmiség hiteles rajzát adja.
Available since: 12/10/2013.

Other books that might interest you

  • A meztelen táncos - cover

    A meztelen táncos

    Renée Erdős

    • 0
    • 0
    • 0
    „Ryll Thean belenézett. A tükör 
    visszavetítette képét, egy sárga, elefántcsontszerű arcot, mely sima 
    volt, redőtlen, a szoborszerű homlokot, a nagy fekete szemeket, melyek 
    búsan néztek, a szájat, melynek két szélébe mintha egy szobrász vésett 
    volna két kicsiny, kemény, merőleges vonalat. A száj volt ez, szigorú 
    vonalával, halvány rózsaszínével, az énekesnő szája, mely a világ 
    legszebb hangjának bűvöletét varázsolta az emberek szívébe, a száj, mely
     énekelt, játszott, zokogott és kacagott a festék alatt, amelyet 
    megjelölt a szenvedély és a gyász, s amely gőggel tudta elrejteni minden
     titkát egy gazdag és ragyogó életnek... A száj, mint egy apáca szája, 
    aki cellája rejtekében sokat álmodik és sokat gondolkodik, és ismeri a 
    legfinomabb elragadtatásokat és a legridegebb lemondást, akinek ismerős a
     halál és nyugtalanító teher az élet, durva teher, amit le kell vetni… A
     száj, amely elfeledte az élet italának édességét és forróságát és csak 
    játszott szerelmeken keresztül érezte meg újra és újra, hogy másnap 
    megint elfelejtse...”
    Show book
  • A tűzpiros üveggömb - cover

    A tűzpiros üveggömb

    Zsuzsa Thury

    • 0
    • 0
    • 0
    Kabai Erzsi sudár növésű, szép lány,
    szőke haja vörösbe játszik, keskeny metszésű szemének pillantását nehéz
    elfeledni. Nevetése magával ragadja a leányszállás legmogorvább lakóit is, ha
    szomorú, nyomasztó csend ül a sokágyas szobán. Amióta eszmél, apátlan-anyátlan
    árva, a háború utáni években idegenek közt hányódott. Csak néha bukkannak fel
    álmaiban a gyerekkori emlékek, arcok, hangok, színek, amelyek sosem állnak
    össze egységes egésszé, hogy megfejtsék származása titkát. Egy kertes házra
    emlékszik – mellette különös, piros vizű tó – s egy fiúra, akit gyerekkorában
    kimondhatatlanul szeretett, de azt, hogy hol lehet ez a ház a piros vizű tóval,
    és ki volt az a fiú – azt nem tudja Kabai Erzsébet. Sok minden történik Thury
    Zsuzsa kitűnő regényében, sok véletlen játszik közre, és sok félreértés oldódik
    meg, míg egy tavaszi vasárnapon ugyanaz a fiú kézen fogja Erzsit, hogy
    elvezesse abba az álombeli házba, ahol fellelheti elveszett gyermekkorát és
    jövendő boldogságát.
    Show book
  • A véletlen zenéje - cover

    A véletlen zenéje

    Paul Auster

    • 0
    • 0
    • 0
    Paul Auster életműsorozatPEN/Faulkner-díj – jelölés (1991)„Sziporkázóan sokszínű.” (Wall Street Journal)Jim Nashe, miután elherdál egy váratlan örökséget, felvesz egy stoppost az országúton, név szerint Jack Pozzit, a fiatal hamiskártyást, akinek az a terve, hogy felültet két milliomost.Jim és Jack terve azonban visszafelé sül el: le kell dolgozniuk az elbukott összeget, aminek feltételeit a milliomosok szerződésben rögzítik. A munka egy kafkai, teljesen értelmetlen vállalkozás: egy ír kastély maradványaiból húznak fel egy falat. Az idő múlásával az adósság egyre gyarapodik, Jim és Jack egyre dühösebb, és próbálnak kiutat találni az abszurd szolgaságból.Paul Auster története az elnyomás képlékenységéről és a tisztességtelen alkuk hatalmáról szól, egy olyan világról, ahol a véletlen nemcsak szerepet játszik, hanem tulajdonképpen magához ragadja az egyetlen főszerepet.
    Show book
  • Tetemrehívás - cover

    Tetemrehívás

    Olav Duun

    • 0
    • 0
    • 0
      
    Brynjar tengerész hét évi távollét után tér vissza szülőfalujába, Vangdalba, édesanyja halálának hírére. Nem tud belenyugodni, hogy édesapja, Torberg Björholt gyilkolta meg. Végigjárja a falu lakóit, szinte mindenhol mást és mást hall, már abban is kétkedik, hogy édesgyermeke volt-e szüleinek. Nem nyugszik, míg ki nem deríti az igazságot. 
    Olav Duun kisregénye megrázó képet mutat a magába zárkózott norvég falu mindennapjairól, gondolkodásmódjáról, az emberek közönyéről. 
     
    Show book
  • Hajnali takarodó - cover

    Hajnali takarodó

    Francis Scott Fitzgerald

    • 0
    • 0
    • 0
     
     
    Az ebben a könyvben olvasható tizennyolc elbeszélés a negyedik és az utolsó olyan kötet, melyet Taps at Reveille (Hajnali takarodó) címmel F. Scott Fitzgerald még életében állított össze és küldött el kiadójának. Hogy biztos legyen a dolgában (szüksége volt a pénzre, mint mindig, nagyon), irodalmi ügynökének, Harold Obernek ajánlotta, akinek jóvoltából 1935. március 10-én a kötet napvilágot is látott. Ő, mármint Fitzgerald, személyesen ezeket az írásokat tartotta a legjobbaknak a talán 1száznyolcvannál is több novellája közül. Hogy azok-e, mármint a legjobbak, azon már megoszlottak az olvasói, és a kritikusi, vélemények. A New York Times-ban Edith Walton például fanyalogva fogadta. Egyetlen „görbe éjszakának” tartotta, melyre Fitzgerald fölöslegesen pazarolta „ragyogó tehetségét.” A Basil Lee-vel kapcsolatos „kis remekművek” mellett a Vissza Babilonba (Babylon Revisited) azonban neki is nagyon tetszett, melyet „a legérettebb és legértékesebb” műnek tartott ebben a kötetben. Az írójának szomorú, ám aligha végleges búcsúja Párizstól és a nem éppen vidám hangulat, vagy inkább férfiúi mélabú, mely az egész elbeszélést körüllengi, talán azt mutatja, hogy a szerző szakított, vagy legalább is minden áron megpróbál szakítani a dzsesszkorszak idején, az üvöltő húszas években művelt őrültségeivel. Mi olvasók, nagyjából talán osztani is tudjuk a jó szemű kritikusnak ezt a véleményét.
     
    Azzal viszont ma már nehezen tudnánk egyetérteni, amit a továbbiakban mond ezekről a hol kisebb, hol pedig nagyobb lélegzetű történetekről. Azt állítja, ami szinte közhely, hogy az, amiről Fitzgerald idejét és tehetségét nem kímélve ír, nem méltó tollára. Mert ezek a témák, mondja Walton, egészen triviálisak. Bár igaz, teszi hozzá, hogy ennek ellenére írásainak fénye: az eredeti, csak a Fitzgeraldra jellemző, magával ragadó sodrású stílus és profizmus mégis mindenkit elbűvöl.
     
    Szerencsére a későbbi korok kritikusai sem értenek egyet e nagy, ha nem az egyik legnagyobb, amerikai író ilyen szubjektív leminősítésével, mert jól látták, hogy amihez Fitzgerald hozzányúlt „magával ragadó sodrású stílusával és profizmusával,” az első szerelemtől a valóra nem vált amerikai álomig, az igenis mind méltó nemcsak az ő, hanem minden valamirevaló író tollára. Nem triviálisak a témái, semmiképpen sem azok. Vajon annak nevezhetjük azt, ha, mondjuk, egy, a maga körül lévő világra rácsodálkozó felnövekvő kamasz fiúnak, vagy nyiladozó szemű nagylánynak (a Basil és Josephine történetekben például) a lelkivilága tárul elénk, amint értelmezni kezdi az emberi kapcsolatokat, a barátságot, a szerelmet, a felelősséget, a kötelességet? Vajon nincs tele a világirodalom ezzel a témával? (Így hirtelen Dosztojevszkij Kamasza jut az eszembe). Vagy amikor „ez a tehetségét aprópénzre váltó” Fitzgerald, a dúsgazdagok életét bemutatva, elmondja, hogy hiába a sok pénz, a szépen berendezett palota, a luxusautó (több is) plusz az Európában kiszélhámoskodott hercegi, vagy akár királyi rang, attól az ember még nem lesz boldog, ha kő vagy akár gyémánt van a szíve helyén. Ahogy ez a Fenség, Két rossz vagy az Egy őrült vasárnap című elbeszélésben történik? Vajon nem ilyesmit mond a mi Jókaink is a Szegény gazdagokban? De igen, a legnagyobbak sem riadnak vissza az ilyen témáktól. Akkor miért kéne ezt épp Fitzgerald szemére hányni, hogy ily „jelentéktelen dolgokkal” foglalkozik. Csak azért, mert arra a csúcsra, amelyre A nagy Gatsby-vel, és az Éj szelíd trónján-jával feljutott, még egyszer már nem tudott felkapaszkodni? Vagy mégis, mert az utolsó regényét, Az utolsó cézárt, nem maradt ideje szegénynek befejezni.
     
    Ám ha az eddig említett témákat „triviálisnak” is tartanák, akkor a következő, mellyel Fitzgerald az Egy éjszaka Chancelorville mellett című elbeszélésében foglalkozik, semmiképpen sem az. Hisz azt mondja el alig nyolc oldalon egy nagyvárosi prostituált (a narrátor) szavaival, amit Lev Tolszoj egy négykötetes, soha véget érni nem akaró regényben, a Háború és békében. Azt, hogy milyen ocsmány dolog is a háború. Egy precíz látlelet az egész kis elbeszélés, de ugyanakkor izgalmas történet is egyben. Csatákkal, sebesültekkel, elesettekkel, szenvedéssel, meneküléssel, bátorsággal és vitézséggel, mindennel, ami csak elképzelhető egy háborúban. No, és egy slusszpoénnal is. A legtöbb ember, ha teheti, még csak tudni sem akar arról, ami nem is olyan távol, talán épp az orra alatt zajlik, tudjuk meg ezt a nagy igazságot a kis remekművet végigolvasva.
     
    Háborús témát dolgoz fel Fitzgerald Az utolsó déli szépség című elbeszélésében is, de már egy jól szituált déli úrilány és egy hadba induló katonatiszt szemével láttatja a harci készülődéseket és az eközben kibontakozó szerelmi románcot az író. (Naná, hogy tele van önéletrajzi elemekkel).
     
    Ugyanakkor a komoly, mélyenszántó gondolatok mögött Fitzgerald elbeszéléseiben sokszor, pontosabban igen gyakran vagy szinte mindig, ott van a móka, amint az író az olvasóra kacsint, a nevetés, a humor és az önirónia. Mint például az Egy tökéletes életben, ahol a főhős, Basil, kiravaszkodja, hogy Skiddy, akiben vetélytársat lát, elmenjen a kutyatemetőbe kutyájának a sírját koszorúzni, miközben a menyasszony kétségbeesve várja a vőlegényt… az oltárnál. És ha esetleg a kísértethistóriáknak is akad kedvelője az olvasók körében, akkor a Látogatás egy régi házban biztosan az lesz, amire vágyik: lúdbőrös lesz tőle a háta…
     
    És van a kötet tizennyolc elbeszélése közt egy olyan is, melynek mondanivalója az, ami Santiagóé Az öreg halász és a tenger című kisregényben. Az emberek a viharban hőse mutatja, hogy mindenki kerülhet olyan helyzetbe, amikor a természet erői, vagy ami még rosszabb: a lelkében tomboló gonosz szenvedélyek már-már legyőzik, de ha erős a hite, felül tud kerekedni gonosz erőkön és szenvedélyeken. Még az is lehet, hogy vereséget is szenved egyszer, kétszer az ember, de akkor sem adhatja fel a harcot, fel kell állnia. Mert az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha. Akárcsak Hemingway, Fitzgerald is ezt vallja.
     
    2015-ben a Taps at Reveille magyarul Hajnali takarodó címen először (és utoljára) a Fapados Könyvkiadó gondozásában látott napvilág. Most újraszerkesztve adom ki ismét e–könyvként.
     
     
    Show book
  • Októbertől februárig - cover

    Októbertől februárig

    Zsuzsa Thury

    • 0
    • 0
    • 0
    Thury Zsuzsa Októbertől februárig könyvének címe a háború utolsó hónapjainak pokoljárására, illetve Budapest felszabadulására utal. Cselekménye tágabb összefüggéseket világít meg – az ifjúság varázsától a „bölcs” öregkorig, a szorongató történelmi körülményektől a legfrissebb amerikai látogatás élményéig. A különös életsors, „elkötelezett” íróság fontos állomásait láttatja többek közt. Hol a kellemes társalgás, hol a szenvedélyes ítélkezés hangján idézi fel a múltat, mindig humánus tartással. Az írót magát sem kímélő őszinteség tükrében mutatja meg a történteket – imponáló fölénnyel, játékos iróniával.   
     A tények sokszor önmagukban is megdöbbentőek, ám a közvetett fölidézés más dimenzióba emeli azokat, miként a személyiség zavarait, az egyéni választást, sőt a történelmi kort is. A furcsaságokon elcsodálkozhatunk, de a felelősséget soha nem háríthatjuk el magunktól.
    Show book