Join us on a literary world trip!
Add this book to bookshelf
Grey
Write a new comment Default profile 50px
Grey
Subscribe to read the full book or read the first pages for free!
All characters reduced
Kyvagioken - cover

Kyvagioken

Tibor Déry

Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó

  • 0
  • 0
  • 0

Summary

Ki vagyok én? ? kérdi a nyolcvankét esztendős Déry Tibor új regényének címében. De hiszen ezt kérdezte mindig is, ifjúkori naturalista novelláiban és szürrealista-expresszionista-dadaista verseiben csakúgy, mint A befejezetlen mondat-ban, az Ítélet nincs-ben, a Kedves bópeer…!-ben. A Kyvagiokén-ben Déry Tibor életének legfontosabb epizódjait villantja fel, örvénylő forgatagban, sodró lendülettel; emlékei ezúttal az irónia, a szatíra fénytörésében jelennek meg, hogy a kaleidoszkóp arabeszkjei mind jobban kirajzolják egykori és mai ismerőseinek alakját, a városokat, tájakat, ahol élt, élményeit és képzelgéseit, a valóságot és az álmokat, kiváltképp pedig mindenkori hősét: önmagát. Az író hol tündérien játékos, hol fogcsikorgatón keserű humora, akasztófahumora emeli ki az egyéni sors esetlegességei mögött megbúvó mélyebb tartalmakat: Déry Tibor megszenvedett, ellentmondásokból kialakult és ma is termékeny, ellentmondásokkal gazdag filozófiáját.  
 A Gyilkos és én, e kötet másik nagyszerű írása, mintegy rímel a Kyvagiokén-re: a németországi kéjgyilkosság rémtörténete csak alkalom és ürügy arra, hogy az író, mintegy behelyettesítve magát a gyilkos személyébe, az ember mindenkori agressziójának természetraját adja, s túl azon művész és társadalom kapcsolatát, viszonyát fogalmazza meg.
Available since: 12/10/2013.

Other books that might interest you

  • A kémek öröksége - cover

    A kémek öröksége

    John le Carré

    • 0
    • 0
    • 0
    John le Carré, a kémregények nagymestere újabb lebilincselően izgalmas regényt írt, melyben több mint huszonöt év után tér vissza George Smiley, az angol titkosszolgálat legendás alakja.
    
    Peter Guillam, az angol titkosszolgálat egykori embere, George Smiley hű tanítványa a családi birtokon tengeti öreg napjait Bretagne déli partjainál. Ám egy napon levelet kap, melyben a Szolgálat Londonba rendeli. Hamar világossá válik számára, hogy annyi hosszú év után a hidegháborús múltja még mindig kísérti őt. A dicsőséges londoni hírszerzők ‒ Alec Leamas, Jim Prideaux, George Smiley és maga Peter Guillam ‒ egykori titkos műveleteiről most egy olyan generáció készül ítéletet mondani, amely nem élte át a hidegháborút, és nem tűri a mentegetőzést.
    
    A kémek örökségében múlt és jelen feszül egymásnak. Semmi sem fekete vagy fehér, de minden ugyanolyan bravúros és izgalmas, mint a két korábbi regény ‒ A kém, aki bejött a hidegről és a Suszter, szabó, baka, kém ‒, amelyekre visszatekint. A feszültséggel, humorral és morális kétséggel teli műben le Carré és narrátora, Peter Guillam az angol titkos világ legendás hőseinek állít örök emléket.
    Show book
  • Pénzt de sokat - cover

    Pénzt de sokat

    Vilmos Csaplár

    • 0
    • 0
    • 0
    Karriertörténet, mely a múlt rendszer utolsó éveinek egyik „vállalkozó” embertípusát mutatja be. Simlis, szélhámos vagy csak ügyeskedő és élelmes az az ember, aki kijátszva a szocialista rendszer törvényeit hatalmas vagyonra, sok-sok pénzre tesz szert, olyannyira, hogy már nem is a törvény őreitől kell tartania, hanem tőle nem is annyira független bűnbandáktól is.
    Show book
  • Angéla - Egy zalai nyár története - cover

    Angéla - Egy zalai nyár története

    Zsuzsa Thury

    • 0
    • 0
    • 0
    A regény
    cselekménye 1954-ben játszódik. Főhőse Valenta Guszti, aki vergődve keresi a
    gyermekközösségbe vezető utat, melyet apja disszidálása talán örökre elzárt
    előle. Egy zalai táborozás után kerül közel Bodnár Angélához, a csepeli
    munkáscsalád lányához. 
    
    Thury Zsuzsa
    kitűnő lányregénye – amelynek első kiadása Zalai nyár címen látott napvilágot –
    kettőjük bontakozó szerelmének, Guszti magára találásának, és egy kis közösség
    összekovácsolódásának finom művű rajza.
    Show book
  • Hajnali takarodó - cover

    Hajnali takarodó

    Francis Scott Fitzgerald

    • 0
    • 0
    • 0
     
     
    Az ebben a könyvben olvasható tizennyolc elbeszélés a negyedik és az utolsó olyan kötet, melyet Taps at Reveille (Hajnali takarodó) címmel F. Scott Fitzgerald még életében állított össze és küldött el kiadójának. Hogy biztos legyen a dolgában (szüksége volt a pénzre, mint mindig, nagyon), irodalmi ügynökének, Harold Obernek ajánlotta, akinek jóvoltából 1935. március 10-én a kötet napvilágot is látott. Ő, mármint Fitzgerald, személyesen ezeket az írásokat tartotta a legjobbaknak a talán 1száznyolcvannál is több novellája közül. Hogy azok-e, mármint a legjobbak, azon már megoszlottak az olvasói, és a kritikusi, vélemények. A New York Times-ban Edith Walton például fanyalogva fogadta. Egyetlen „görbe éjszakának” tartotta, melyre Fitzgerald fölöslegesen pazarolta „ragyogó tehetségét.” A Basil Lee-vel kapcsolatos „kis remekművek” mellett a Vissza Babilonba (Babylon Revisited) azonban neki is nagyon tetszett, melyet „a legérettebb és legértékesebb” műnek tartott ebben a kötetben. Az írójának szomorú, ám aligha végleges búcsúja Párizstól és a nem éppen vidám hangulat, vagy inkább férfiúi mélabú, mely az egész elbeszélést körüllengi, talán azt mutatja, hogy a szerző szakított, vagy legalább is minden áron megpróbál szakítani a dzsesszkorszak idején, az üvöltő húszas években művelt őrültségeivel. Mi olvasók, nagyjából talán osztani is tudjuk a jó szemű kritikusnak ezt a véleményét.
     
    Azzal viszont ma már nehezen tudnánk egyetérteni, amit a továbbiakban mond ezekről a hol kisebb, hol pedig nagyobb lélegzetű történetekről. Azt állítja, ami szinte közhely, hogy az, amiről Fitzgerald idejét és tehetségét nem kímélve ír, nem méltó tollára. Mert ezek a témák, mondja Walton, egészen triviálisak. Bár igaz, teszi hozzá, hogy ennek ellenére írásainak fénye: az eredeti, csak a Fitzgeraldra jellemző, magával ragadó sodrású stílus és profizmus mégis mindenkit elbűvöl.
     
    Szerencsére a későbbi korok kritikusai sem értenek egyet e nagy, ha nem az egyik legnagyobb, amerikai író ilyen szubjektív leminősítésével, mert jól látták, hogy amihez Fitzgerald hozzányúlt „magával ragadó sodrású stílusával és profizmusával,” az első szerelemtől a valóra nem vált amerikai álomig, az igenis mind méltó nemcsak az ő, hanem minden valamirevaló író tollára. Nem triviálisak a témái, semmiképpen sem azok. Vajon annak nevezhetjük azt, ha, mondjuk, egy, a maga körül lévő világra rácsodálkozó felnövekvő kamasz fiúnak, vagy nyiladozó szemű nagylánynak (a Basil és Josephine történetekben például) a lelkivilága tárul elénk, amint értelmezni kezdi az emberi kapcsolatokat, a barátságot, a szerelmet, a felelősséget, a kötelességet? Vajon nincs tele a világirodalom ezzel a témával? (Így hirtelen Dosztojevszkij Kamasza jut az eszembe). Vagy amikor „ez a tehetségét aprópénzre váltó” Fitzgerald, a dúsgazdagok életét bemutatva, elmondja, hogy hiába a sok pénz, a szépen berendezett palota, a luxusautó (több is) plusz az Európában kiszélhámoskodott hercegi, vagy akár királyi rang, attól az ember még nem lesz boldog, ha kő vagy akár gyémánt van a szíve helyén. Ahogy ez a Fenség, Két rossz vagy az Egy őrült vasárnap című elbeszélésben történik? Vajon nem ilyesmit mond a mi Jókaink is a Szegény gazdagokban? De igen, a legnagyobbak sem riadnak vissza az ilyen témáktól. Akkor miért kéne ezt épp Fitzgerald szemére hányni, hogy ily „jelentéktelen dolgokkal” foglalkozik. Csak azért, mert arra a csúcsra, amelyre A nagy Gatsby-vel, és az Éj szelíd trónján-jával feljutott, még egyszer már nem tudott felkapaszkodni? Vagy mégis, mert az utolsó regényét, Az utolsó cézárt, nem maradt ideje szegénynek befejezni.
     
    Ám ha az eddig említett témákat „triviálisnak” is tartanák, akkor a következő, mellyel Fitzgerald az Egy éjszaka Chancelorville mellett című elbeszélésében foglalkozik, semmiképpen sem az. Hisz azt mondja el alig nyolc oldalon egy nagyvárosi prostituált (a narrátor) szavaival, amit Lev Tolszoj egy négykötetes, soha véget érni nem akaró regényben, a Háború és békében. Azt, hogy milyen ocsmány dolog is a háború. Egy precíz látlelet az egész kis elbeszélés, de ugyanakkor izgalmas történet is egyben. Csatákkal, sebesültekkel, elesettekkel, szenvedéssel, meneküléssel, bátorsággal és vitézséggel, mindennel, ami csak elképzelhető egy háborúban. No, és egy slusszpoénnal is. A legtöbb ember, ha teheti, még csak tudni sem akar arról, ami nem is olyan távol, talán épp az orra alatt zajlik, tudjuk meg ezt a nagy igazságot a kis remekművet végigolvasva.
     
    Háborús témát dolgoz fel Fitzgerald Az utolsó déli szépség című elbeszélésében is, de már egy jól szituált déli úrilány és egy hadba induló katonatiszt szemével láttatja a harci készülődéseket és az eközben kibontakozó szerelmi románcot az író. (Naná, hogy tele van önéletrajzi elemekkel).
     
    Ugyanakkor a komoly, mélyenszántó gondolatok mögött Fitzgerald elbeszéléseiben sokszor, pontosabban igen gyakran vagy szinte mindig, ott van a móka, amint az író az olvasóra kacsint, a nevetés, a humor és az önirónia. Mint például az Egy tökéletes életben, ahol a főhős, Basil, kiravaszkodja, hogy Skiddy, akiben vetélytársat lát, elmenjen a kutyatemetőbe kutyájának a sírját koszorúzni, miközben a menyasszony kétségbeesve várja a vőlegényt… az oltárnál. És ha esetleg a kísértethistóriáknak is akad kedvelője az olvasók körében, akkor a Látogatás egy régi házban biztosan az lesz, amire vágyik: lúdbőrös lesz tőle a háta…
     
    És van a kötet tizennyolc elbeszélése közt egy olyan is, melynek mondanivalója az, ami Santiagóé Az öreg halász és a tenger című kisregényben. Az emberek a viharban hőse mutatja, hogy mindenki kerülhet olyan helyzetbe, amikor a természet erői, vagy ami még rosszabb: a lelkében tomboló gonosz szenvedélyek már-már legyőzik, de ha erős a hite, felül tud kerekedni gonosz erőkön és szenvedélyeken. Még az is lehet, hogy vereséget is szenved egyszer, kétszer az ember, de akkor sem adhatja fel a harcot, fel kell állnia. Mert az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha. Akárcsak Hemingway, Fitzgerald is ezt vallja.
     
    2015-ben a Taps at Reveille magyarul Hajnali takarodó címen először (és utoljára) a Fapados Könyvkiadó gondozásában látott napvilág. Most újraszerkesztve adom ki ismét e–könyvként.
     
     
    Show book
  • Krétarajzok - cover

    Krétarajzok

    Endre Illés

    • 0
    • 0
    • 0
    Vallomás, ha tanulmányokból, bírálatokból, sikerült, szorongatóan élvezetes színházi esték beszámolóiból ismerjük is meg Illés Endrét - az írót. Igazi, velejéig esszé-kötet! Az íróbarátokról, az egyedül-való nagy elődökről, akiket szeret, és akiket mégis vagy éppen ezért kajánul, a kitűnő vívó könnyedén elegáns apró tőrszúrásaival karcol meg a bőrfelszínen vagy akár mélyebben is. A kedves, nagyon szeretett, okos, párakönnyeden bölcselkedő, vonzó Kosztolányit vagy „az első élmény” erejével mindig ható Ambrus Zoltánt. Babits, Schöpflin, Móricz, Bartók, Csehov, József Attila - mind-mind előtűnnek, s a nagy franciák, Maupassant és Stendhal. Hozzájuk csak a legféltettebb tisztelés, megbecsülés ér fel, s így a nemesen tiszta szeretet áttetszően fénylik át a róluk szóló írásokon. Persze Illés ott van elemében, ahol cinkosan hunyorítva a megértő olvasóra teríthet le egy-egy híres vadat, Szomoryt vagy éppen P. Morand-t stb.  
    Mindig emberközelbe hozza az írókat, s emberségükre, jellemükre vagy művészi elgondolásaikra mutató személyes impresszióit is elmondja, nem úgy kosztolányisan „Széchenyi bőrdíványára fekve”, hanem az írói szervezet konstrukcióit meglesve. Változatos, színes és tanulságos könyv: írói portrék, csontig hasító kritikák és jegyzetek művekről, színházról, színészekről, ami nem kevéssé éppen azért olyan érdekes, mert egy jó író és jó kritikus Illés Endre irodalmi ízlését mutatják.
    Show book
  • Párizsi körhinta - cover

    Párizsi körhinta

    Zsófia Dénes

    • 0
    • 0
    • 0
    Dénes Zsófia párizsi naplója a már felfedezett dolgokkal, emberekkel való újratalálkozásról ad számot, s a minden írásában annyira megkapó őszinteséggel a számadással együtt mérleget is csinál: mi változott itthon és mi ott, művészek és művek értékelésében, hatásában.Ez az objektivitás, a maradandó szépség igaz megértése és ezzel együtt a művészettel kapcsolatban álló emberek mércére állítása – ez adja meg Dénes Zsófia művének is azt a friss, izgalmas-érdekes hangulatát, amely minden írásában dominál. Kitűnő ízléssel és érzékkel válogatja meg interjúalanyait és beszámolóinak tárgyát, helyszínét. Meglátogatja otthonában Simone de Beauvoirt, de felkeresi fiatalsága imádott művészeinek alkotásait is. Mindenről vall, és minden vall neki: Pimodan Hotel: erről írt Ady, itt élt Baudelaire, Gautier, Courbet,Delacroix; Párizs hófehérre mosott házai: beszél Marlaux-ról és Chagallról, aki az államminiszter megbízásából festette meg a nevezetes operakupola-freskót. Van Gogh és Gauguin képei láttán feleleveníti a két festőóriás barátságát, s elzarándokol Gachet doktor és a festő auvers-i házába, hogy meghallgassa és leírja a róluk szóló, még ma is élő legendákat.Dénes Zsófia Párizsi körhintája nemcsak rendkívül élvezetes, kitűnő stílusban megírt útibeszámolót, hanem maradandó irodalmi-művészeti élményt jelentő olvasmányt ad az olvasónak.
    Show book