Join us on a literary world trip!
Add this book to bookshelf
Grey
Write a new comment Default profile 50px
Grey
Subscribe to read the full book or read the first pages for free!
All characters reduced
Az apartman - cover

Az apartman

S.L. Grey

Publisher: Agave Könyvek Kiadó Kft.

  • 0
  • 0
  • 0

Summary

Sokkoló történet egy házaspárról, akiknek a párizsi nyaralása rémálommá válik

Mark és Steph boldogan él Fokvárosban a lányukkal, egy nap azonban símaszkos emberek törnek rájuk az otthonukban, és bár szerencsére fizikálisan nem bántalmazzák őket, de olyan lelki sérülést okoznak, amiből képtelenek egyhamar felépülni. Az egyik barátjuk külföldi nyaralást javasol egy népszerű lakáscserés applikáció használatával, és úgy tűnik, hogy Mark és Steph ismét boldog lehet: egy közvetlen, művészi beállítottságú párizsi házaspárnak köszönhetően létrejön a csere, és a tökéletes, romantikus utazás... Párizsban azonban semmi sem olyan, ahogy a hirdetésben szerepelt. A dolgok hirtelen erőszakos fordulatot vesznek, és Marknak és Stephnek hamarosan nem csak a házasságukban keletkezett töréssel kell szembenézniük, hanem egy természetfeletti, de nagyon valóságos gonosszal is.

Az apartman az S.L. Grey nevű, dél-afrikai írópáros – Louis Greenberg és A hármak című regénnyel már itthon is népszerű Sarah Lotz – hátborzongató bemutatkozása a magyar olvasók előtt.
Available since: 04/21/2020.

Other books that might interest you

  • Brüsszeli csipke - cover

    Brüsszeli csipke

    Renée Erdős

    • 0
    • 0
    • 0
    A „boldog” békeidők Pestjén, az 1920-as években éli Adrienne, a gyönyörű fiatalasszony az érinthetetlen erkölcsű feleségek és gyermeküket mindenek fölött imádó anyák szolid, tiszta életét. Egy csaknem végzetes baleset azonban szétrobbantja a polgári idillt, s megmentője, az eddig nem ismert szenvedélyt, a testi és lelki szerelem őrületét lobbantja fel az asszonyban. Napjai ettől kezdve boldogságban és kínban, a megtagadhatatlan vágy és a családjával szemben érzett felelősség érzete közötti vergődésben telnek, egészen addig, míg rá nem döbben, hogy szerelmét saját lányának kell átengednie. És ekkor a sors könnyű választás elé állítja…  
     A szerzőnő annak idején nagy sikert aratott, több szálon futó regénye nő és férfi kapcsolatáról, a női lét boldogsággal és tragédiákkal sújtott teljességéről szól, arról, hogy a teljes kifosztottságban felvillanhat-e az értelmes élet reménye.
    Show book
  • Nyírfaerdő - Novellák - cover

    Nyírfaerdő - Novellák

    Renée Erdős

    • 0
    • 0
    • 0
    „Nagyszerű várakat épített a nedves homokból, bástyákkal, vízárkokkal, bekerítette fallal, kerteket ültetett köréje. Egyszóval folytatta azt, amit már egyéves korában elkezdett: dolgozott, mindig dolgozott. Közben a gyűjtőszenvedélye sem hagyta el. Ahány skatulya került a kezébe, azt mind magához vette, megverekedett érte a nagyobbikkal. Általában az a természete, hogy mindent magához kaparít, mindent félretesz, megőriz, semmit sem vet meg, semmit sem tart fölöslegesnek.  
     A játékai, ha háromévesek is, mind újak, gondozottak. Amit egyszer a csöpp kis formás kezébe vesz, annak már értéke van, különös egyéni becse, az ő egyéni értékelésén keresztül. Különben is, a legnagyobb materialista. Szereti a pénzt és azt is gyűjti. Mikor hazulról eljöttünk és válogattunk a játékaik között, miket hozzunk magunkkal, egy kis gyöngyházerszényt találtunk megtömve pénzzel: száz és ezer koronásokkal.”
    Show book
  • Hajnali takarodó - cover

    Hajnali takarodó

    Francis Scott Fitzgerald

    • 0
    • 0
    • 0
     
     
    Az ebben a könyvben olvasható tizennyolc elbeszélés a negyedik és az utolsó olyan kötet, melyet Taps at Reveille (Hajnali takarodó) címmel F. Scott Fitzgerald még életében állított össze és küldött el kiadójának. Hogy biztos legyen a dolgában (szüksége volt a pénzre, mint mindig, nagyon), irodalmi ügynökének, Harold Obernek ajánlotta, akinek jóvoltából 1935. március 10-én a kötet napvilágot is látott. Ő, mármint Fitzgerald, személyesen ezeket az írásokat tartotta a legjobbaknak a talán 1száznyolcvannál is több novellája közül. Hogy azok-e, mármint a legjobbak, azon már megoszlottak az olvasói, és a kritikusi, vélemények. A New York Times-ban Edith Walton például fanyalogva fogadta. Egyetlen „görbe éjszakának” tartotta, melyre Fitzgerald fölöslegesen pazarolta „ragyogó tehetségét.” A Basil Lee-vel kapcsolatos „kis remekművek” mellett a Vissza Babilonba (Babylon Revisited) azonban neki is nagyon tetszett, melyet „a legérettebb és legértékesebb” műnek tartott ebben a kötetben. Az írójának szomorú, ám aligha végleges búcsúja Párizstól és a nem éppen vidám hangulat, vagy inkább férfiúi mélabú, mely az egész elbeszélést körüllengi, talán azt mutatja, hogy a szerző szakított, vagy legalább is minden áron megpróbál szakítani a dzsesszkorszak idején, az üvöltő húszas években művelt őrültségeivel. Mi olvasók, nagyjából talán osztani is tudjuk a jó szemű kritikusnak ezt a véleményét.
     
    Azzal viszont ma már nehezen tudnánk egyetérteni, amit a továbbiakban mond ezekről a hol kisebb, hol pedig nagyobb lélegzetű történetekről. Azt állítja, ami szinte közhely, hogy az, amiről Fitzgerald idejét és tehetségét nem kímélve ír, nem méltó tollára. Mert ezek a témák, mondja Walton, egészen triviálisak. Bár igaz, teszi hozzá, hogy ennek ellenére írásainak fénye: az eredeti, csak a Fitzgeraldra jellemző, magával ragadó sodrású stílus és profizmus mégis mindenkit elbűvöl.
     
    Szerencsére a későbbi korok kritikusai sem értenek egyet e nagy, ha nem az egyik legnagyobb, amerikai író ilyen szubjektív leminősítésével, mert jól látták, hogy amihez Fitzgerald hozzányúlt „magával ragadó sodrású stílusával és profizmusával,” az első szerelemtől a valóra nem vált amerikai álomig, az igenis mind méltó nemcsak az ő, hanem minden valamirevaló író tollára. Nem triviálisak a témái, semmiképpen sem azok. Vajon annak nevezhetjük azt, ha, mondjuk, egy, a maga körül lévő világra rácsodálkozó felnövekvő kamasz fiúnak, vagy nyiladozó szemű nagylánynak (a Basil és Josephine történetekben például) a lelkivilága tárul elénk, amint értelmezni kezdi az emberi kapcsolatokat, a barátságot, a szerelmet, a felelősséget, a kötelességet? Vajon nincs tele a világirodalom ezzel a témával? (Így hirtelen Dosztojevszkij Kamasza jut az eszembe). Vagy amikor „ez a tehetségét aprópénzre váltó” Fitzgerald, a dúsgazdagok életét bemutatva, elmondja, hogy hiába a sok pénz, a szépen berendezett palota, a luxusautó (több is) plusz az Európában kiszélhámoskodott hercegi, vagy akár királyi rang, attól az ember még nem lesz boldog, ha kő vagy akár gyémánt van a szíve helyén. Ahogy ez a Fenség, Két rossz vagy az Egy őrült vasárnap című elbeszélésben történik? Vajon nem ilyesmit mond a mi Jókaink is a Szegény gazdagokban? De igen, a legnagyobbak sem riadnak vissza az ilyen témáktól. Akkor miért kéne ezt épp Fitzgerald szemére hányni, hogy ily „jelentéktelen dolgokkal” foglalkozik. Csak azért, mert arra a csúcsra, amelyre A nagy Gatsby-vel, és az Éj szelíd trónján-jával feljutott, még egyszer már nem tudott felkapaszkodni? Vagy mégis, mert az utolsó regényét, Az utolsó cézárt, nem maradt ideje szegénynek befejezni.
     
    Ám ha az eddig említett témákat „triviálisnak” is tartanák, akkor a következő, mellyel Fitzgerald az Egy éjszaka Chancelorville mellett című elbeszélésében foglalkozik, semmiképpen sem az. Hisz azt mondja el alig nyolc oldalon egy nagyvárosi prostituált (a narrátor) szavaival, amit Lev Tolszoj egy négykötetes, soha véget érni nem akaró regényben, a Háború és békében. Azt, hogy milyen ocsmány dolog is a háború. Egy precíz látlelet az egész kis elbeszélés, de ugyanakkor izgalmas történet is egyben. Csatákkal, sebesültekkel, elesettekkel, szenvedéssel, meneküléssel, bátorsággal és vitézséggel, mindennel, ami csak elképzelhető egy háborúban. No, és egy slusszpoénnal is. A legtöbb ember, ha teheti, még csak tudni sem akar arról, ami nem is olyan távol, talán épp az orra alatt zajlik, tudjuk meg ezt a nagy igazságot a kis remekművet végigolvasva.
     
    Háborús témát dolgoz fel Fitzgerald Az utolsó déli szépség című elbeszélésében is, de már egy jól szituált déli úrilány és egy hadba induló katonatiszt szemével láttatja a harci készülődéseket és az eközben kibontakozó szerelmi románcot az író. (Naná, hogy tele van önéletrajzi elemekkel).
     
    Ugyanakkor a komoly, mélyenszántó gondolatok mögött Fitzgerald elbeszéléseiben sokszor, pontosabban igen gyakran vagy szinte mindig, ott van a móka, amint az író az olvasóra kacsint, a nevetés, a humor és az önirónia. Mint például az Egy tökéletes életben, ahol a főhős, Basil, kiravaszkodja, hogy Skiddy, akiben vetélytársat lát, elmenjen a kutyatemetőbe kutyájának a sírját koszorúzni, miközben a menyasszony kétségbeesve várja a vőlegényt… az oltárnál. És ha esetleg a kísértethistóriáknak is akad kedvelője az olvasók körében, akkor a Látogatás egy régi házban biztosan az lesz, amire vágyik: lúdbőrös lesz tőle a háta…
     
    És van a kötet tizennyolc elbeszélése közt egy olyan is, melynek mondanivalója az, ami Santiagóé Az öreg halász és a tenger című kisregényben. Az emberek a viharban hőse mutatja, hogy mindenki kerülhet olyan helyzetbe, amikor a természet erői, vagy ami még rosszabb: a lelkében tomboló gonosz szenvedélyek már-már legyőzik, de ha erős a hite, felül tud kerekedni gonosz erőkön és szenvedélyeken. Még az is lehet, hogy vereséget is szenved egyszer, kétszer az ember, de akkor sem adhatja fel a harcot, fel kell állnia. Mert az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha. Akárcsak Hemingway, Fitzgerald is ezt vallja.
     
    2015-ben a Taps at Reveille magyarul Hajnali takarodó címen először (és utoljára) a Fapados Könyvkiadó gondozásában látott napvilág. Most újraszerkesztve adom ki ismét e–könyvként.
     
     
    Show book
  • Alkotók - cover

    Alkotók

    Renée Erdős

    • 0
    • 0
    • 0
    Az ottomán mögött magas és nagy paraván, amely szinte elkülöníti ezt a kis zugot a műterem többi részétől. Az ottomán fejénél nagy állólámpa, óriási ernyővel. Az alacsony asztalkán egy kisebb lámpa. A falon kartonok. Egy állványon Ridovszky bronzszobra, két arcképe Ridovszkynak a falon. Egyik födetlen fővel, kihajtott inggallérral, a másik kalappal, bundával. Aztán a falon körülfut egy keskeny polc, amelyen mindenféle szobrász-stúdiumok vannak...
    Show book
  • Zelda Fitzgerald összes művei - cover

    Zelda Fitzgerald összes művei

    Zelda Fitzgerald

    • 0
    • 0
    • 0
    Zelda Fitzgerald most már akár világhírűnek is mondható  A valcert táncolja velem (Save Me the Waltz) című regényében sok olyan eseménnyel találkozhat az olvasó, melyről férje, F. Scott Fitzgerald is ír, vagy tesz említést, világhíres regényében, Az Éj Szelíd trónján-ban. Ám Zelda távolról sem plagizált, nem is tehette, hisz könyve 1932–ben jelent meg, míg Az éj szelíd trónján két évvel utána. Így már eleve elmondhatjuk, hogy bármi legyen is Zelda Fitzgerald könyvének az érdeme, vagy hibája, mindenképpen irodalmi kuriózum. Zeldának volt írói vénája, és tehetsége is az íráshoz, mint ahogy legalább közép szinten a festészethez és a baletthez is. Ezt a Vezesse F. urat és feleségét a … számú szobába című rövidke történet is mutatja, melyet, mint szerző Scott Fitzgerald is aláírt ugyan, de sokkal inkább a feleség volt az, aki megírta. A férj legfeljebb átnézte és kiegészítette, ahol úgy gondolta, hogy ki kell egészíteni. De ez a regény egy egészen önálló mű, mely, mint minden jó irodalmi műalkotás, a leghitelesebben tudja ábrázolni azt a frenetikus kort, az elmúlt évszázad húszas éveit, amiben Fitzgeraldék is éltek. Így tehát nemcsak irodalmi kuriózum, hanem sokkal több annál. Nem elhanyagolható része az amerikai irodalomnak. Már csak azért sem az, mert nemcsak Amerikában, de világszerte az olvasók mind szélesebb körei kezdenek egyre nagyobb érdeklődést mutatni F. Scott Fitzgerald élete és művei iránt. Hogy miért? Ennek egyik oka minden bizonnyal a híres Fitzgerald páros történetében keresendő. E történet (nagyon röviden) a következő.
     
    Nem sokkal az első világháború után Scott Fitzgerald megkérte Zelda Sayre kezét, akit az alabamai Montgomeryben ismert meg, amikor az első világháború idején ott állomásozott, mint bevetésre váró katonatiszt. Zelda másodszorra mondott csak igent. Akkoriban Fitzgerald kezdő író volt csupán, de jók voltak a kilátásai. 1920–ban első regénye, Az Édentől messze (This Side of Paradise), sikert aratott. Aztán tovább és sokat dolgozott; erejét nem kímélve írta sorozatban elbeszéléseit a Saturday Evening Post-nak, hogy biztosítsa magának és feleségének azt az életformát, mely kijár – gondolhatta – a sikeres embernek Amerikában. 1925-ben jelent meg harmadik regénye, A nagy Gatsby. Nagyon jó kritikát kapott, de csalódást jelentett anyagilag. Kilenc évvel később látott napvilágot a negyedik regény, Az éj szelíd trónján, és akkor máris a témánál, Zelda könyvénél vagyunk.
     
    Egy olyan rövid életrajzba, mint amilyet fentebb vázoltunk, aligha fér bele az a bonyolult konfliktushalmaz és feszültség, mely Fitzgeraldék életét jellemezte. Az írótárs Hemingway úgy látta, hogy az együttélést a feleség mérgezi, mert féltékenységével állandóan zavarja férje munkáját. Azok az óriási erőfeszítések Zelda részéről, hogy festőművész, balerina vagy író legyen, ennek a féltékenységnek voltak részei. Zeldának mindenhez volt tehetsége, de végtelenül frusztrálta, hogy nem tud élni vele; így például akkor kezdett el komolyan balettozni, amikor már túl idős volt hozzá (28 éves). Túlerőltette magát, beteg lett (skizofrén) és élete végéig gyógykezelésre szorult.
     
    Sokáig nehezen lehetett valamit megtudni Zelda regényéről. Fitzgerald életrajzíróit valahogy hidegen hagyta a téma. De aztán egyikük (a neve Dan Piper) egy egész fejezetet szentelt könyvében ennek a regénynek. És a legnagyobb elismeréssel ír róla.
     
    A regény magáról Zelda Fitzgeraldról szól, aki Alabama Beggs néven szerepel könyvében. Alabama egy csodálatosan okos lány, és azon kívül igazi déli szépség. Nem véletlen, hogy Fitzgerald modellként használta feleségét a húszas évek szépséges és kívánatos lánykáinak az ábrázolására, amikor regényeit és elbeszéléseit írta. Nem véletlen az sem, hogy Zelda és férje emblematikus figurái lettek az akkori idők élvezetre vágyó és anyagi jólétre törekvő fiataljainak. Aztán, amikor Zelda Fitzgerald idegösszeroppanással a Baltimore-i Johns Hopkins Kórházba került, regényét döbbenetesen gyorsan, alig néhány hét alatt megírta.
     
    Amikor 1932 őszén Zelda könyve megjelent New Yorkban, a kritika fanyalogva fogadta. 1953-ban viszont a második kiadás Londonban bestseller lett.
     
    Sikerét azonban Zelda már nem érte meg. Öt évvel korábban az észak-karolinai asheville-i kórházban, ahol kezelték, tűz ütött ki, és… nem tudták kimenteni. 
     
    Zelda regénye (A valcert táncolja velem) nyilván nem üti meg a férj írásainak szintjét, ám hiba lenne olyannak tartani, mely csak kiegészíti, kommentálja, mondjuk, Az éj szelíd trónján-t, vagy amely annak gyenge utánzata. Mert nagyon is jó regény. Lehet, hogy az olvasónak az elején szokatlan lesz Zelda stílusa, de amint halad a történetben előre, minden összeáll, és nem fogja dagályosnak találni. A szerző a hatás kedvéért sok mindent átvesz a posztmodernektől, de azon kívül, hogy kimondottan autentikus, csodálatosan tudja bemutatni egy olyan asszony életét is, aki mind végig küzd és harcol, mert a saját útját akarja járni.
     
     
    Show book
  • Consuelo II rész - cover

    Consuelo II rész

    George Sand

    • 0
    • 0
    • 0
       
    Nagy izgalom, feszült várakozás tölti el a velencei zeneértő közönséget: a San Samuele színházban új énekesnő, a nevezetes Porpora énekmester legtehetségesebb tanítványa, Consuelo mutatkozik be egy még ismeretlen német muzsikus, Gluck első operájában. A bemutatón Consuelo fergeteges sikert arat, diadalmasan csengő, varázsos hangjával, de Corilla, a színház első énekesnője, sértett hiúságában bosszút esküszik ellene. A nagy esemény másnapján már megindul az intrika. Consuelo ártatlan szívével, tiszta lelkével nem érti a vihart, amit felléptével és sikerével kavart. Még régi kedvese, Anzoleto is elpártol tőle, és Corilla szeretője lesz. Consuelo, mestere biztatására, titokban elhagyja Velencét, és a sok csalódás és szenvedés elől Mária Terézia birodalmába menekül. Az olvasó lankadatlan érdeklődéssel követi a fiatal énekesnő sorsát, sok színes kalandját, új és végzetes szerelmének bonyodalmait; megismerkedik az 1840-es évek Csehországával, majd később Mária Terézia udvarával, a forrongó bécsi zenei élettel, a kor nagy énekeseivel és zeneszerzőivel, többek között a fiatal Haydnnal, és a színpompás, ragyogó világ árnyoldalaival is.  
    George Sand 1842-ben megjelent műve igazi romantikus regény, „a műfaj minden divathoz kötött végletessége és cirádája nélkül, a korrajznak és a cselekménynek, a drámának és az elemzésnek, a valóságnak és a poézisnek szerencsés egyensúlyában, könnyed, már-már súlytalan zenei szárnyalással”. George Sand, tudjuk, tanult és szenvedélyes muzsikus volt, és nem csupán Liszt és Chopin barátja, hanem a kor híres énekesnőjének, Pauline Garcia Viardot-nak is pártfogója és jó barátnője évtizedekig. Consuelóban nemcsak a nagy énekesnő alakját mintázza meg, hanem a jóság, a vigasz, a zene eleven jelképét is. És Consuelo fennkölt magatartásában fejeződik ki az írónő romantikus lázadása, tiltakozása kora embertelen erkölcsei ellen. A nagylélegzetű regény a nagyoperák hatásos és tömörített szerkesztésmódjára emlékeztet: itt is egymást váltogatják a csoport- és magánjelenetek, itt is egymást érik a gyászos vagy diadalmas megjelenések, a hitelen fordulatok és hangulatfestő epizódok, és ily módon a Consuelo, át- meg átszőve scherzókkal és adagiókkal, visszatérő témákkal és halk dallamokkal, végül is Sand korának „merész zenei és fantasztikus” egybefoglalása.
    Show book