Join us on a literary world trip!
Add this book to bookshelf
Grey
Write a new comment Default profile 50px
Grey
Subscribe to read the full book or read the first pages for free!
All characters reduced
A barátságról - cover

A barátságról

Signa Boncompagno da

Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó

  • 0
  • 0
  • 0

Summary

  
Hogyan viselkednek a leplező, a szalmaláng vagy az úrhatnám barátok? Milyen az elvakított és milyen az igaz barát? 
A XIII. század eleji szerző szokatlan formában fogalmazza meg gondolatait az emberi kapcsolatokról. A világirodalomban számtalanszor feldolgozott és általános téma ezúttal ötletesen felépített szerkezetben: egy képzelt bírósági tárgyalás párbeszédeiben jelenik meg, ahol a peres felek, a szerző Teste és Lelke vitatkoznak arról, hogy létezik-e valódi barátság. Mielőtt az Értelem meghozza bírói ítéletét, a különféle emberi viszonyok bemutatásához fűzött szórakoztató anekdotákon és hosszabb politikai eszmefuttatásokon át bepillantást nyerhetünk a középkor sokszínű világába; megelevenednek az író korának jellemző figurái – színészek, könnyűvérű asszonyok, diákok és professzorok, kereskedők, katonák, egyházi méltóságok legkülönbözőbb interakcióinak lehetünk tanúi. 
 
Available since: 12/10/2013.

Other books that might interest you

  • Levél Apámhoz - cover

    Levél Apámhoz

    Sigmund Freud

    • 0
    • 0
    • 0
    Levél Apámhoz: ez a cím nem Kafkától származik. A szerző nem adott címet művének. Egyszerű okból: nem szánta műnek, csak közönséges levélnek. Hogy a terjedelmes levél mégis a „mű” irodalmi rangjára emelkedett, ezt nemcsak művészi ábrázoló eszközeinek vagy jellegzetes Kafka-stílusának köszönheti, hanem mindenekelőtt sajátságos tartalmi értékeinek. Kafka világképének különösen becses dokumentuma ez a közvetlen vallomás, méltóképpen sorakozhat fel az irodalmi igényű alkotások, a „közvetett” vallomások mellé. Kafka 1919-ben írta meg ezt a különös vádiratot apja ellen. „Írásaim Rólad szóltak” – írta apjának, mintha azoknak akarna ezzel is igazat adni, akik az „apa-komplexusban” keresik meghasonlott világképének egyedüli okait.A félelmetes apa csupáncsak része, de egyben óriássá nőtt szimbóluma is annak a világrendnek, mellyel az író meghasonlott, s szabadulni mégsem tudott tőle soha.A levél sokféle tanulságot rejteget, néhol még Kafka oly sajátosan abszurd képalkotásának is nyomára vezet. Csak egyetlen példa: a legjellemzőbb Kafka-novellák egyikében, Az átváltozásban az elbeszélés hőse arra ébred, hogy féreggé változott, s így éli tovább életét, megtaposva a családban. Ez a novellában egyetemes érvényűvé avatott kép az apjához írt levélben is megismétlődik, ezúttal reális, élményszerű értelmezésben: „eltávolodtam Tőled egy darabon, önállóan, még ha ez kissé arra a féregre emlékeztetett is, amely a hátulról rátaposó láb alól teste elejével kivergődik…”Szabó Ede
    Show book
  • Egy város regénye - cover

    Egy város regénye

    Endre Nagy

    • 0
    • 0
    • 0
    Amint kijöttem a vívóteremből, Ady Endre várt rám a kapuban, a nyakamba ugrott, össze-vissza csókolt, mintha Isten tudja, micsoda halálos veszedelemből szabadultam volna ki. Utána beültünk a Demetrovicsba sörözni, és nagyokat nevettünk rajta.
    De nem sokáig nevethettem. Párbaj után a jogászifjúság összeült tanácskozni, és a határozatot eljuttatta hozzám. (...) Ha ezentúl ki akarok menni az utcára, előbb gondoljam meg, hogy ők kétszáztizennégyen egyenként fognak inzultálni, ahol találnak. Amíg tart a kétszáztizennégyből, addig ennek nem lesz vége. Legalább most megtanulom mit tesz az: a váradi jogászokkal kikezdeni.
    (...)
    Vásároltam egy forgópisztolyt, azt a markomra szorítottam, és úgy indultam el a korzóra első sétámra.
    Show book
  • A dzsesszkorszak meséi - cover

    A dzsesszkorszak meséi

    F. Scott Fitzgerald

    • 0
    • 0
    • 0
     
     
    Meg kellett halnia, hogy újra kezdhesse elrontott életét. Közönsége már eltemette, gyászbeszéd és méltatások nélkül: erkölcsi hullaként kezelték. Eszméletlen tivornyákból sodródott a józanság partjai felé: fogadkozott, hogy dolgozni fog, nem iszik többé. Még részegen is fáradhatatlanul működött ironikus zöld szemének minden jelentős mozzanatot felvevő filmforgató-gépe; agyában párbeszédek és dallamok rögződtek. A született író csalhatatlan érzékével élményeit az idő szűrője nélkül is azonnal jelképpé oldotta föl. Alkoholtól reszkető kezével keresgélte, nem alkuvó szigorúsággal, az élménydarabkák legmegfelelőbb helyét a színes és művészi igazságú mozaikban, melyen élete utolsó évében dolgozott. Végül nem is ivott – csakhogy már késő volt. Szíve nem adott haladékot, hogy befejezhesse dédelgetett, igényes regényét, Az utolsó cézárt (The Last Tycoon). A végső szívroham 1940 decemberében érte. Érzelmi, erkölcsi, anyagi csődtömegnek tekintette magát: "Még tehetségemmel sem tudtam sáfárkodni" – mondta keserűen. Pazarolta magát, és ellobogott, mint a két végén meggyújtott fáklya. Mi maradt belőle? Olvasói már évek óta nem hallottak felőle; rajongói megdöbbentek halálhírére. Hát élt még Fitzgerald? Csakugyan, mi lett Scottból és ragyogó feleségéből, Zeldából? S a nevek ütemére már zene ébredezik tudatunkban: a boston, a shimmy, a charleston, a tangó ritmusa. Izzadságtól fénylő fekete arcok fáradt mosolya villan a zenekarban, vakító ingmell sötét ellentéteként, amint a kavargó cigarettafüst kék ködén át megszólal a szaxofon, és pergő dzsessz-ritmussal tölti meg a Plaza tánctermét. A parketten karcsú, fiús alakú, rövidre vágott hajú lányok simulnak partnerükhöz. Mosolyuk mindent ígér; körülrajongott elsőbálos lányok, akik már nem sütik le szendén a szemüket, hanem a flapper türelmetlen fölényével rázzák le magukról, a puritán szülők aggódó gondoskodását. Szabad szájúak, merészek, eszesek és szellemesek. New York-i szórakozóhelyeken, Yale, Princeton és Harvard diákbáljain, vidéki klubokban folyik a féktelenül vidám tánc, s a ragtime és a bor pezsgésétől lángolva szökdösnek ki a párok a parkoló kocsikba.
    Show book
  • A bölcsesség kincsestára - cover

    A bölcsesség kincsestára

    Pandita Sza-szkja

    • 0
    • 0
    • 0
    A Tibet-kutatás úttörője, Kőrösi Csoma Sándor 1833-ban írta meg rövid közleményét a Királyi Ázsiai Társaság folyóirata számára, amelyben közreadja Sza-szkja pandita A bölcsesség kincsestára című művének részleteit, összesen kétszázharmincnégy verset. A tibeti szöveg és angol fordítása csak halála után, 1855-ben és 1856-ban jelent meg. Sza-szkja pandita műve a tibeti világi szépirodalom talán legelső alkotása, az indiai bölcsmondás-irodalom egy új hajtása Tibet földjén. Maga is iskolát teremtett, több tibeti utánzata van, már a 14. században mongol fordítása született, századunkban pedig az összes nagy európai nyelvekre lefordították - franciára, majd németre először Kőrösi Csoma szövege alapján ültették át egyes részleteit. Legrégibb mongol szövegét Ligeti Lajos professzor fedezte föl Belső-Mongóliában 1929-ben, és tette közzé tibeti-mongol kétnyelvű kéziratát 1948-ban. Az ő értelmezésében szólal meg most Sza-szkja pandita műve magyarul Tandori Dezső fordításában.
    Show book
  • Vörös és fehér - cover

    Vörös és fehér

    Stendhal Stendhal

    • 0
    • 0
    • 0
    Mint ahogy a Vörös és fekete két színe a katonai egyenruhát és a papi reverendát, ebben a regényben a vörös és fehér a radikális, köztársaságpárti forradalmiságot és az „ultra” maradiságot, reakciót jelképezi.  
     Stendhal a becsvágyai és szerelmei közt egyen-súlyra nem lelő bankárfiú, Lucien történetén keresztül a polgári társadalom fölött mond ítéletet. Lucien Leuwent megundorodva attól, hogy minduntalan a nép ellen küldik harcba, végül is hátat fordított sorsának és korának.
    Show book
  • Apage Satanas - Ungvári történetek az 1980-as évekből - cover

    Apage Satanas - Ungvári...

    Péter Ortutay

    • 0
    • 0
    • 0
     
     
    Ezeknek a már több folyóiratban és egyszer egy kötetben is megjelent elbeszéléseimnek, novelláimnak, visszaemlékezéseimnek első része (A plafonig érő karácsonyfa) „megboldogult” gyermekkoromról és ifjúságomról szól. Ez a második rész már azt szemlélteti, amit érettebb koromban sikerült átélnem még ott a szovjet Ungváron. Írásaimnak minden hibája, fogyatékossága ellenére szeretem őket, és meglepetésemre olvasóim is tetszéssel fogadták, és fogadják, ha egyet–egyet felteszek valamelyik internetes oldalamra. Különösen azok szólnak elismerően róluk, akik azon a helyen éltek vagy élnek, ill. elszármaztak onnan, mint én. Ez a hely pedig Ungvár a most már ukrajnai Kárpátalján. Azért mondom, hogy „most már,” mert az elmúlt rövid félévszázad alatt öt államalakulatnak is volt „elidegeníthetetlen” része. Az „elidegeníthetetlen” pedig azért van idézőjelben ismét, mert egyáltalán nem volt az elidegeníthetetlen része sem az Osztrák–Magyar Monarchiának, sem a Csehszlovák Köztársaságnak, majd megint, mint tudjuk, Magyarországnak sem. Végül lám, még nagy Szovjetuniótól is leszakadt, melyről anno – amint azt a szovjet állami himnusz is állította – azt hittük, hogy „megbonthatatlan és örök.” Nem volt az sem örök, sem megbonthatatlan, mint láttuk. Úgy összedőlt, mint egy kártyavár, egyetlen puskalövés nélkül. Hja, a történelem kereke, mondjuk! Most pedig ez a vidék Ukrajnának lett „elidegeníthetetlen” része. Vajon meddig? Mint a Krím, mely most már orosz? Szóval, a Jó Isten tudja, hisz forrong a világ. De bármily furcsa, egy ilyen világban is éltek, és élnek emberek. Hogyan? Nehezen. Ráadásul hallgatni is kellett róla keményen. Mert aki megszólalt, kritizálta, arra a hatalomnak voltak eszközei, hogy elhallgattassa. Úgy hogy azok, akik nem tapasztalták meg ezt a világot, el sem hiszik, milyen is volt az. Mert még itt Magyarországon is megmosolyogtuk, sőt kiröhögtük azt a végtelen sivárságot, mélynyomort, ami akkoriban a mindennapi emberek része volt Vlagyivosztoktól a SZU legnyugatibb részéig, Ungvárig, Csapig. Egy hatalmas birodalom, Ronald Reagan amerikai elnök kifejezésével élve „a gonosz birodalma” volt az az egész nagy ország, kérem. Viszont paradicsomnak, munkás paradicsomnak kellett feltűntetni, ahol nem volt bűnözés, rablás, gyilkosság, testi szerelem vagy szexuális deviancia, de még közúti baleset sem. És én igen, pont erről próbáltam ezekben az írásaimban képet adni. Nincs bennük sírás, rívás, sopánkodás, hogy milyen kutya nehéz is volt az a világ (egyébként az volt), a sorscsapások miatti világfájdalom, hanem csak az, amit akkoriban az ember – nos, ez az ember akkor és ott én is voltam – átélt, megélt: jó, mondjuk ki kereken, ne kerteljünk: keservesen megszenvedett. És ami a legnagyobb baj, ezek az írásaim sajnos mai is igencsak időszerűek lettek. Hisz ennek a világnak emberei most is épp úgy szenvednek, nyomorognak, jogaiktól is megfosztatnak, mint anno, függetlenül attól, hogy most a büszke Ukrajna, az elmúlt évszázadban immár az ötödik államalakulatnak a polgárai lettek. Hisz tudjuk, látjuk, mi történik arrafelé napjainkban is.
     
    Ortutay Péter
    Show book