Join us on a literary world trip!
Add this book to bookshelf
Grey
Write a new comment Default profile 50px
Grey
Subscribe to read the full book or read the first pages for free!
All characters reduced
Élve eltemetve - cover

Élve eltemetve

Arnold Bennett

Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó

  • 0
  • 0
  • 0

Summary

„Leek, aki megszűnt inas lenni s merőben emberi szervezetté süllyedt, bágyadtan, de mégis kereken megkérte, hagyja magára, mert - úgymond - eléggé jól érzi magát. Erre aztán a legirigyeltebb festő, a művészdicsőség és diadal jelképe, magára öltötte az inas jellegzetes bolhaszín-otthonkáját és - kellemetlen éjszakára fölkészülve - bele-vetette magát egy kemény karosszékbe. Újra csöngettek, s a kapu felől kemény, parancsoló kopogás hangja reszketett végig az elhagyott házon, vészjóslón, ijesztőn. Akárcsak a Halál kopogása volt volna. Magával hordozta azt a borzasztó sejtelmet: hátha csakugyan komolyan beteg? Priam Farll idegesen felugrott, hogy szembeszálljon a csöngetőkkel és kopogtatókkal..."
Available since: 12/10/2013.

Other books that might interest you

  • Háború és béke I kötet - cover

    Háború és béke I kötet

    Lev Tolstoj

    • 0
    • 0
    • 0
    Hatalmas történelmi korkép, megannyi emberi sors nagyszerű megelevenítése, császárok és katonák, hercegek és parasztok, az olvasót holtáig elkísérő emlékalakok, a géniusz művészetével ábrázolt szerelem, csöndes hétköznapok, örök emberi boldogságvágy és kísérleti történetfilozófia ? egészebb világ teremtésére elbeszélő még aligha vállalkozott, mint Lev Tolsztoj e regényében. Az író soha ezelőtt, sem azután nem lelte ily megszállott örömét az alkotásban, mint a Háború és béke hét bő esztendejében, mikor szelleme minden erejével a regényt fűtve, „csak írónak, semmi másnak” vallhatta magát.  
     A mű ezernyi epizódjában rengeteg szereplő bukkan fel előttünk, de Tolsztoj jellemábrázoló ereje valamennyit felejthetetlenné teszi. Az egyediben mindenütt meglátja és megmutatja azt, ami általános érvényű. Ezért él és hat ez a páratlan regény örökké, és minden kor számára van mondanivalója.
    Show book
  • Hajnali takarodó - cover

    Hajnali takarodó

    Francis Scott Fitzgerald

    • 0
    • 0
    • 0
     
     
    Az ebben a könyvben olvasható tizennyolc elbeszélés a negyedik és az utolsó olyan kötet, melyet Taps at Reveille (Hajnali takarodó) címmel F. Scott Fitzgerald még életében állított össze és küldött el kiadójának. Hogy biztos legyen a dolgában (szüksége volt a pénzre, mint mindig, nagyon), irodalmi ügynökének, Harold Obernek ajánlotta, akinek jóvoltából 1935. március 10-én a kötet napvilágot is látott. Ő, mármint Fitzgerald, személyesen ezeket az írásokat tartotta a legjobbaknak a talán 1száznyolcvannál is több novellája közül. Hogy azok-e, mármint a legjobbak, azon már megoszlottak az olvasói, és a kritikusi, vélemények. A New York Times-ban Edith Walton például fanyalogva fogadta. Egyetlen „görbe éjszakának” tartotta, melyre Fitzgerald fölöslegesen pazarolta „ragyogó tehetségét.” A Basil Lee-vel kapcsolatos „kis remekművek” mellett a Vissza Babilonba (Babylon Revisited) azonban neki is nagyon tetszett, melyet „a legérettebb és legértékesebb” műnek tartott ebben a kötetben. Az írójának szomorú, ám aligha végleges búcsúja Párizstól és a nem éppen vidám hangulat, vagy inkább férfiúi mélabú, mely az egész elbeszélést körüllengi, talán azt mutatja, hogy a szerző szakított, vagy legalább is minden áron megpróbál szakítani a dzsesszkorszak idején, az üvöltő húszas években művelt őrültségeivel. Mi olvasók, nagyjából talán osztani is tudjuk a jó szemű kritikusnak ezt a véleményét.
     
    Azzal viszont ma már nehezen tudnánk egyetérteni, amit a továbbiakban mond ezekről a hol kisebb, hol pedig nagyobb lélegzetű történetekről. Azt állítja, ami szinte közhely, hogy az, amiről Fitzgerald idejét és tehetségét nem kímélve ír, nem méltó tollára. Mert ezek a témák, mondja Walton, egészen triviálisak. Bár igaz, teszi hozzá, hogy ennek ellenére írásainak fénye: az eredeti, csak a Fitzgeraldra jellemző, magával ragadó sodrású stílus és profizmus mégis mindenkit elbűvöl.
     
    Szerencsére a későbbi korok kritikusai sem értenek egyet e nagy, ha nem az egyik legnagyobb, amerikai író ilyen szubjektív leminősítésével, mert jól látták, hogy amihez Fitzgerald hozzányúlt „magával ragadó sodrású stílusával és profizmusával,” az első szerelemtől a valóra nem vált amerikai álomig, az igenis mind méltó nemcsak az ő, hanem minden valamirevaló író tollára. Nem triviálisak a témái, semmiképpen sem azok. Vajon annak nevezhetjük azt, ha, mondjuk, egy, a maga körül lévő világra rácsodálkozó felnövekvő kamasz fiúnak, vagy nyiladozó szemű nagylánynak (a Basil és Josephine történetekben például) a lelkivilága tárul elénk, amint értelmezni kezdi az emberi kapcsolatokat, a barátságot, a szerelmet, a felelősséget, a kötelességet? Vajon nincs tele a világirodalom ezzel a témával? (Így hirtelen Dosztojevszkij Kamasza jut az eszembe). Vagy amikor „ez a tehetségét aprópénzre váltó” Fitzgerald, a dúsgazdagok életét bemutatva, elmondja, hogy hiába a sok pénz, a szépen berendezett palota, a luxusautó (több is) plusz az Európában kiszélhámoskodott hercegi, vagy akár királyi rang, attól az ember még nem lesz boldog, ha kő vagy akár gyémánt van a szíve helyén. Ahogy ez a Fenség, Két rossz vagy az Egy őrült vasárnap című elbeszélésben történik? Vajon nem ilyesmit mond a mi Jókaink is a Szegény gazdagokban? De igen, a legnagyobbak sem riadnak vissza az ilyen témáktól. Akkor miért kéne ezt épp Fitzgerald szemére hányni, hogy ily „jelentéktelen dolgokkal” foglalkozik. Csak azért, mert arra a csúcsra, amelyre A nagy Gatsby-vel, és az Éj szelíd trónján-jával feljutott, még egyszer már nem tudott felkapaszkodni? Vagy mégis, mert az utolsó regényét, Az utolsó cézárt, nem maradt ideje szegénynek befejezni.
     
    Ám ha az eddig említett témákat „triviálisnak” is tartanák, akkor a következő, mellyel Fitzgerald az Egy éjszaka Chancelorville mellett című elbeszélésében foglalkozik, semmiképpen sem az. Hisz azt mondja el alig nyolc oldalon egy nagyvárosi prostituált (a narrátor) szavaival, amit Lev Tolszoj egy négykötetes, soha véget érni nem akaró regényben, a Háború és békében. Azt, hogy milyen ocsmány dolog is a háború. Egy precíz látlelet az egész kis elbeszélés, de ugyanakkor izgalmas történet is egyben. Csatákkal, sebesültekkel, elesettekkel, szenvedéssel, meneküléssel, bátorsággal és vitézséggel, mindennel, ami csak elképzelhető egy háborúban. No, és egy slusszpoénnal is. A legtöbb ember, ha teheti, még csak tudni sem akar arról, ami nem is olyan távol, talán épp az orra alatt zajlik, tudjuk meg ezt a nagy igazságot a kis remekművet végigolvasva.
     
    Háborús témát dolgoz fel Fitzgerald Az utolsó déli szépség című elbeszélésében is, de már egy jól szituált déli úrilány és egy hadba induló katonatiszt szemével láttatja a harci készülődéseket és az eközben kibontakozó szerelmi románcot az író. (Naná, hogy tele van önéletrajzi elemekkel).
     
    Ugyanakkor a komoly, mélyenszántó gondolatok mögött Fitzgerald elbeszéléseiben sokszor, pontosabban igen gyakran vagy szinte mindig, ott van a móka, amint az író az olvasóra kacsint, a nevetés, a humor és az önirónia. Mint például az Egy tökéletes életben, ahol a főhős, Basil, kiravaszkodja, hogy Skiddy, akiben vetélytársat lát, elmenjen a kutyatemetőbe kutyájának a sírját koszorúzni, miközben a menyasszony kétségbeesve várja a vőlegényt… az oltárnál. És ha esetleg a kísértethistóriáknak is akad kedvelője az olvasók körében, akkor a Látogatás egy régi házban biztosan az lesz, amire vágyik: lúdbőrös lesz tőle a háta…
     
    És van a kötet tizennyolc elbeszélése közt egy olyan is, melynek mondanivalója az, ami Santiagóé Az öreg halász és a tenger című kisregényben. Az emberek a viharban hőse mutatja, hogy mindenki kerülhet olyan helyzetbe, amikor a természet erői, vagy ami még rosszabb: a lelkében tomboló gonosz szenvedélyek már-már legyőzik, de ha erős a hite, felül tud kerekedni gonosz erőkön és szenvedélyeken. Még az is lehet, hogy vereséget is szenved egyszer, kétszer az ember, de akkor sem adhatja fel a harcot, fel kell állnia. Mert az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha. Akárcsak Hemingway, Fitzgerald is ezt vallja.
     
    2015-ben a Taps at Reveille magyarul Hajnali takarodó címen először (és utoljára) a Fapados Könyvkiadó gondozásában látott napvilág. Most újraszerkesztve adom ki ismét e–könyvként.
     
     
    Show book
  • A félkegyelmű 1 rész - cover

    A félkegyelmű 1 rész

    Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

    • 0
    • 0
    • 0
    Az író így vallott a Bűn és bűnhődés mellett mindmáig legnagyobb hatású és legnépszerűbb művéről: „Egy tökéletes szépségű embert szeretnék ábrázolni. De nincs ennél nehezebb a világon, különösen most… A szép az eszményi, de se a mi eszményünk, se a civilizált Európáé nincs még kidolgozva. Csak egy tökéletesen szép személyiség van a világon: Krisztus…”  
    Dosztojevszkij szerint művének hőse, Miskin herceg, nem más, mint a XIX. század orosz társadalmába helyezett „földöntúli jellemű” lény. Vajon mit hozhat a világnak ez az eszményi szépségű ember? Elcsitíthatja-e a szenvedélyeket, diadalmaskodhat-e a pénz, az önzés hatalma felett, és egyesítheti-e embertársait a szenvedés és a szeretet jegyében? … Ezt a kérdést tárja az olvasó elé gyönyörű regényében az író. S a sokszálú történet elbeszélése során a maga teljességében mutatkozik meg a géniusz írásművészete: előttünk áll mind a tragikus, mind a lírikus, mind a szatirikus Dosztojevszkij.
    Show book
  • A bölcsesség kincsestára - cover

    A bölcsesség kincsestára

    Pandita Sza-szkja

    • 0
    • 0
    • 0
    A Tibet-kutatás úttörője, Kőrösi Csoma Sándor 1833-ban írta meg rövid közleményét a Királyi Ázsiai Társaság folyóirata számára, amelyben közreadja Sza-szkja pandita A bölcsesség kincsestára című művének részleteit, összesen kétszázharmincnégy verset. A tibeti szöveg és angol fordítása csak halála után, 1855-ben és 1856-ban jelent meg. Sza-szkja pandita műve a tibeti világi szépirodalom talán legelső alkotása, az indiai bölcsmondás-irodalom egy új hajtása Tibet földjén. Maga is iskolát teremtett, több tibeti utánzata van, már a 14. században mongol fordítása született, századunkban pedig az összes nagy európai nyelvekre lefordították - franciára, majd németre először Kőrösi Csoma szövege alapján ültették át egyes részleteit. Legrégibb mongol szövegét Ligeti Lajos professzor fedezte föl Belső-Mongóliában 1929-ben, és tette közzé tibeti-mongol kétnyelvű kéziratát 1948-ban. Az ő értelmezésében szólal meg most Sza-szkja pandita műve magyarul Tandori Dezső fordításában.
    Show book
  • Az anya - cover

    Az anya

    Makszim Gorkij

    • 0
    • 1
    • 0
    Az anya az orosz társadalom állapotának ábrázolása a 20. század elején. A regény nem véletlenül kapta a címét. Gorkij ezzel is hangsúlyozza, hogy az anya a regény központi alakja, mindenekelőtt az anya jellemének a fejlődését ábrázolja. Ezzel egy emberi élet példáján mutatja meg az utat, amelyen a munkástömegek a forradalom felé haladnak. A munkások és a forradalmi értelmiség a regény egyik leglényegesebb kérdése, amelyet az író Szása, Natasa, Szofja és Nyikolaj Ivanovics tevékenységével világít meg.Pelageja (az anya) a mű elején a munkásnegyed szürke asszonya, aki a szomorú, szenvedésekkel teli életét törvényszerűnek tartja, s a vallásban keres vigasztalást. Legfőbb jellemző vonása a félelem. Ezzel egy időben azonban sok elégedetlenség halmozódik fel benne az élettel szemben. Segíteni kezd fiának, nemcsak azért, mert az ő fiáról van szó, hanem azért is, mert megérti fia céljait. Gondolatait tettek követik.A regény vége megmutatja, milyen átalakulás ment végbe az anya lelkében.
    Show book
  • A jó fiú I rész - cover

    A jó fiú I rész

    Zsuzsa Thury

    • 0
    • 0
    • 0
    „A jó fiú” családregény, a Zudor-família két nemzedékét mutatja be. Egy kisvárosi cukorgyár igazgatója az apa. Haldoklik, amikor a regény kezdődik – halálával megbillen a harmonikus életforma, a polgári kényelem és biztonság alapja. A család felköltözik Budapestre. A fővárosban a régi tekintély, a társadalmi rang tudata és a megmaradt kis vagyon ad alapot különben bizonytalan létezésüknek. Az anya, a származására büszke, személyi varázsát még idős korában is megtartó Szentgyörgyi Hanna fiában, Bélában látja a családi hagyományok folytatóját, a régi rend fennmaradásának illúzióját is a fiú ósdi szemlélete táplálja. Az enervált, életképtelen fiú morális hanyatlása, majd teljes züllése nem marad hatástalanul leánytestvérére, hármuk közül elsőnek ő talál rá, ha nem is könnyen, az új élet számára is változást biztosító útjára.
    Thury Zsuzsa regénye egy ki­vételes történelmi forduló sok je­gyét feltáró mű, melyben a család ábrázolása kiszélesül máshonnan jött és máshova tartó emberek rajzával. Zudorék kis cselédlányá­nak változó sorsa éppúgy hozzá­tartozik a felszabadulást követő élet reális képéhez, mint a ház­ban lakó kommunista házaspár vagy a radikális forradalmi érzelmű jogász és mások.
    Thury Zsuzsa regényanyagát biz­tosan kezelő író, aki az idő, múlt és jelen játékát egy-egy jelenet lélektanilag vagy logikai aktualitá­sában teremti meg. Sajátos han­gulatú, egyéni epika ez, vérbeli elbeszélő, kitűnő emberismerő for­málja benne hőseinek sorsát, vá­gyak és szenvedélyek, szerelmek és csalódások összeütközésein ke­resztül.
    Show book