"There is more treasure in books than in all the pirates' loot on Treasure Island." - Walt Disney
Add this book to bookshelf
Grey
Write a new comment Default profile 50px
Grey
Subscribe to read the full book or read the first pages for free!
All characters reduced
Hölgyek és csajok - cover

Hölgyek és csajok

F. Scott Fitzgerald

Translator Peter Ortutay

Publisher: Peter Ortutay

  • 0
  • 0
  • 0

Summary

Francis Scott Fitzgerald első elbeszélés–kötetét tartja a kezében, vagy látja tábláján az olvasó, melynek eredeti címe a Flappers and Philosophers volt. Hogy ki és mi az a „flapper,” most ne elemezzük. Van róla bőven irodalom és kritika. De röviden, olyan valaki, mint most a 21. században egy modern amerikai vagy európai nő. Ezért is adtam neki Nádasi Krisz kolléganő sugallatára magyarul a Hölgyek és csajok címet. Krisz ugyanis úgy tartja, hogy a régi irodalmi műveknek is mai nyelven kell szólniuk. Osztom ezt a véleményét.
 
A mai Fitzgerald kritika és irodalom már sokat tud mondani nemcsak a nagy amerikai író méltán híres regényeiről, az olyanokról, mint a Nagy Gatsby vagy Az éj szelíd trónján és a többi, hanem mindegyik kisebb nagyobb írásművéről is, melynek mindegyike, közel kétszáz, bevonult már nemcsak az amerikai, hanem az egész világirodalom kincsestárába. Ezért itt és most csak kettőt említenék. A Kalóz a szigeten (The Offshore Pirate) és A jégpalota(The Ice Palace) címűt. Mindkettő az én fordításomban jelent meg magyarul először.
 
***
 
A Kalóz a szigeten eseményei egy romantikusan szép környezetben játszódnak, mely „olyan kék, mint a gyerek szemének írisze.”  Az elbeszélés már a legelején egészen naiv ás ártatlan módon indul, melybe az ifjúság türelmetlensége vegyül. A főszereplő Ardita egy igencsak kemény és konok faital nő, egy tipikus flapper, azaz egy modern csaj, akinek már a szája is „csábos, de romlott.” A lábán kék szatén szandál fityeg, ami inkább csak „cicoma,” és nem lábbeli. Ez is a lány szoborszerű szépségét hangsúlyozza. Ardita Anatole France Az angyalok lázadása című könyvét olvassa, amit a katolikus egyház indexre tett. Ez is a lány lázadó természetét hangsúlyozza. Citromot szopogat, ami szintén metafora: a lány kedve is savanyú, akárcsak a citrom. Aztán a könyvvel és a citrommal is megdobja a bácsikáját, amikor az ellent mer neki mondani.
 
Aztán történik egy s más. A hajót elfoglalják a „kalózok.” Az az apróság, hogy hajó neve a görög mitológiában az önszeretetet jelképező Narcisszuszból Hula Hula (sodródás) lett, az Ardita viselkedésében beálló változást jelképezi. Kezdi élvezni a körülötte zajló izgalmas kalandot, és már esze ágában sincs bánkódni. Annyira álomvilágban él, hogy még a végén is nehezen jön rá az igazságra. Például akkor bátor, amikor erre már semmi szükség. Egészen természetes, sőt törvényszerű, hogy a végén Ardita ilyesmit mond a „kalóznak”: „… egész életedben olyan édes hazugságokat mondj nekem, amilyeneket csak tudsz.”
 
Mert mit is hazudott a „kalóz,” akinek Carlyle volt a becsületes neve? Egy romantikusan drámai történetet adott elő a lánynak egy nagyon tehetséges, ám betörővé vált zenészről, mert gazdag akart lenni. De amikor Carlyle igazi célja kiderül, már jól látjuk hazugsága mögött a szerzői iróniát is. Ám az összbenyomás mégis kedves, megnyugtató, és az olvasó boldogan, nagyot sóhajtva csukja be a könyvet, vagy kapcsolja ki a betűt.
 
***

Other books that might interest you

  • Lysias - cover

    Lysias

    Renée Erdős

    • 0
    • 0
    • 0
    „Lysias csüggedten nézett rá. A leány hűvös tartózkodása kezdte 
    ingerelni. Mintha észre sem venné, hogy szépsége milyen hatással van 
    reá, makacsul kitér minden közeledés elől, nem gőggel, szerényen, de nem
     igyekszik elrejteni közönyét, melyet vele szemben érez. Hirtelen olyan 
    gondolata támadt, mely agyába kergette a vért. 
    Hátha jegyese, vagy éppen férje van otthon, akit szeret. És ezek, 
    úgy hallotta, lenézik az idegent, pogányoknak vagy barbároknak nevezik 
    őket. Ez a gondolat most fölkeltette gőgjét és nyugalmat erőltetve 
    magára, megkockáztatta a kérdést.”
    Show book
  • Hajnali beszélgetések Lukits Milossal - cover

    Hajnali beszélgetések Lukits...

    Endre Nagy

    • 0
    • 0
    • 0
    Schöpflin Aladár: HAJNALI BESZÉLGETÉSEK LUKITS MILOSSAL
    Nagy Endre könyve - Genius-kiadás
    Aki ismeri Nagy Endrét, az tudja, hogy a színpadon és az íróasztalon kívül is mindig azt csinálja, amivel hírnevét és népszerûségét szerezte: konferál. Akármilyen társaságban, ha átveszi a szót, akármilyen témáról, azonnal magától ömlik belõle a konferánsz, sorra pattognak ki belõle az ötletek, mindig készre formálva, ösztönszerû ökonomiával, közvetlenül, találóan, mindig azzal érve el a hatást, hogy nem érezni hatásra számítottságukat. Okossága, irónikus derüje, fesztelensége mindig meg tudja nyerni a figyelõket, lényébõl valami szimpátia árad, amely kedvessé, kellemessé teszi körülötte a levegõt s fel tud frissíteni bármily bágyadt társaságot. Szerencsés ember, nincs nála különbség hivatás és magán-passzió, mesterség és pihenés között, azzal szórakozik, ami a kenyere és azzal keresi kenyerét, ami szórakozása. Ha akármilyen beszélgetését klubban, kávéházban, vonaton, privát-társaságban lesztenografálnák, elolvasva is kész konferánsz volna mindegyik.
    Ez fordítva is így van. ha írását elmondaná, ahogy az új könyvében található arckép-vázlatok egyikét-másikát fel is olvasta Nyugat-estéken Budapesten és vidéken, - ezek legfeljebb abban különböznének élõszóval való beszélgetéseitõl, hogy valamivel kötöttebb a formájuk. Nem tudok senkit, akinek írása annyira azonos volna a beszélgetésével. Teljesen közvetlen és friss, nyoma sincs benne a szándékoltságnak, nem érezteti semmivel, hogy amit ír, az irodalom, másvalami, mint az élõbeszéd. A mondatai fínoman vannak modulálva, az ötletei célba találnak, de akkor is ilyenek, ha csak elmondja õket. Az írásában épúgy nincs betanultság, mint a társalgásában. Igazán biztos az ember benne, hogy írás közben magától jön belõle szó, ötlet, epigramma, anekdota. Mikszáth mondta egyszer, hogy nem író az, akinek a tolla nem diktál. Ha Nagy Endre emlékezéseit olvasom, mindig azt érzem, hogy a tolla diktálta neki azt, amit elmond.
    Jókairól van egy hosszabb «beszélgetése». Tulajdonképen Lukits Milos beszél; tudjuk, hogy ez alatt a dalmata hangzású álnév alatt a nekünk, akik ismertük, feledhetetlen Cholnoky Viktor értendõ. Nem lehet megállapítani, bizonyára maga Nagy Endre se tudná megállapítani, mi ezekbõl a megállapításokból csakugyan Cholnokyé és mi az övé, - a kettõ nyilván összeolvadt az emlékezetben. Mind a ketten Jókai igézete alatt éltek, mert mind a ketten az írói mûvészet csúcspontjának érezték azt, ami Jókai lényege: az elbeszélnitudás ritka és rejtelmes adományát. Ezzel szemben úgy érezték, semmit sem jelent mindaz az ellenvetés, akármennyire igaz, amit a Gyulai-iskola felhozott Jókai ellen. A karakterei igazság nélkül valók, írásmódja sokszor hanyag, mindenféle más emberi és írói hibája van, de a fantáziája valódi csoda, mesélni tüneményesen tud, tehát lángész. A lángésznek pedig nincs hibája, minden foltja semmis a napfényéhez képest. A mai fiatalabb nemzedék talán már nem is érti ezt a Jókai-imádatot. Nagy Endre írása dokumentum arról, hogy a régebbiek, akik még érezték az élõ Jókai személyes varázsát, a legnagyobb hatást, amit író valaha elért Magyarországon, minek és milyennek látták õt. A beszélgetések egyes részei leköthetik az irodalom-kutató figyelmét is, mint például az a párhuzam Jókai és Balzac között, amely megmagyarázza, mért lett Jókaiból az, ami. De még mást is mondanak ezek a beszélgetések. Megmutatnak valamit abból a szellembõl, amely még a háború elõtti évtizedben is megvolt az írók között, amikor egész éjszakákat el tudtak beszélgetni irodalmi dolgokról; egymás írásairól, ideáljaikról és rajongani tudtak egy kedvükre való íróért. Furcsa, cigarettafüstös, alkoholos éjszakák voltak ezek, de akik átvirrasztották, azokban még volt hit az irodalomban.
    Móricz Zsigmond és elhúnyt felesége, Bródy Sándor, Ujházy Ede, Eötvös Károly, Gárdonyi Géza alakjainak frissen odavetett, elmés sziluettképei is feltünnek Nagy Endre könyvében. Biztos szemmel tudja meglátni azokat a jellemvonásokat, amelyek egy-egy alaknak a kontúrját adják, azokat az anekdotákat, melyekbe bele van sûrítve egyéniségük. Ezeknek a könnyed vázlatoknak éppen az igénytelenségük adja meg az értékét. Kevesebb pretenziót támasztanak, mint amennyit kielégítenek, - ami bizony nem nagyon gyakori írói érdem.
    Show book
  • Akkor a hársak épp szerettek - Legendaoszlató emlékezések és dokumentumok Ady Endre váradi életéről - cover

    Akkor a hársak épp szerettek -...

    Zsófia Dénes

    • 0
    • 0
    • 0
    DÉNES ZSÓFIA: „Felkutattam mindent, hogy az Adyra vonatkozó, még nem ismert emlékezésekből megszólaltassam a kor hangját Adyról, a vele egy időben élők tanúságtételét.Valahogy azt éreztem: lecsengetés előtt ezek az utolsó percek. És sok minden járt eközben fejemben. Arra gondoltam, mennyi kutatással, találgatással jár manapság egy-egy múltbeli nagy költőnk – nagy emberünk – belső vagy akár külső élete adatainak, élményeinek felderítése… Lehet róluk eleget följegyezni? Eszembe jutott: nem igaz, hogy ami halandó, annak semmi köze a halhatatlansághoz…Így gyűjtöttem egybe az itt következő emléksorozatot, a fiatal Ady történetét, aki »kárhozottan« kóborol a »váradi éjben«, majd a későbbiét is, aki ugyan eltávozott, de vissza-visszatért – utoljára 1918-ban – szeretett városába, Váradra.Az összeillesztett mozaikkövek – ha ezt kerestem, ha nem – szerelmek születésének, fejlődésének, elhalásának képét mutatják a szellemi élettel párhuzamosan; Váradon, Párizsban, Csucsán, mert »Akkor a hársak épp szerettek«.”
    Show book
  • A jó fiú II rész - cover

    A jó fiú II rész

    Zsuzsa Thury

    • 0
    • 0
    • 0
    „A jó fiú” családregény, a Zudor-família két nemzedékét mutatja be. Egy kisvárosi cukorgyár igazgatója az apa. Haldoklik, amikor a regény kezdődik – halálával megbillen a harmonikus életforma, a polgári kényelem és biztonság alapja. A család felköltözik Budapestre. A fővárosban a régi tekintély, a társadalmi rang tudata és a megmaradt kis vagyon ad alapot különben bizonytalan létezésüknek. Az anya, a származására büszke, személyi varázsát még idős korában is megtartó Szentgyörgyi Hanna fiában, Bélában látja a családi hagyományok folytatóját, a régi rend fennmaradásának illúzióját is a fiú ósdi szemlélete táplálja. Az enervált, életképtelen fiú morális hanyatlása, majd teljes züllése nem marad hatástalanul leánytestvérére, hármuk közül elsőnek ő talál rá, ha nem is könnyen, az új élet számára is változást biztosító útjára.
    Thury Zsuzsa regénye egy ki­vételes történelmi forduló sok je­gyét feltáró mű, melyben a család ábrázolása kiszélesül máshonnan jött és máshova tartó emberek rajzával. Zudorék kis cselédlányá­nak változó sorsa éppúgy hozzá­tartozik a felszabadulást követő élet reális képéhez, mint a ház­ban lakó kommunista házaspár vagy a radikális forradalmi érzelmű jogász és mások.
    Thury Zsuzsa regényanyagát biz­tosan kezelő író, aki az idő, múlt és jelen játékát egy-egy jelenet lélektanilag vagy logikai aktualitá­sában teremti meg. Sajátos han­gulatú, egyéni epika ez, vérbeli elbeszélő, kitűnő emberismerő for­málja benne hőseinek sorsát, vá­gyak és szenvedélyek, szerelmek és csalódások összeütközésein ke­resztül.
    Show book
  • Lavinia Tarsin házassága - cover

    Lavinia Tarsin házassága

    Renée Erdős

    • 0
    • 0
    • 0
    Erdős Renée Santerra bíboros című nagy sikert aratott regénye ebben a kötetben folytatódik tovább. Lavinia Tarsin az egykori Santerra-villában él, s már 7 éve készíti az elhunyt bíboros monumentális emlékművét.A hosszú évek magányát és zárkózottságát váratlanul töri szét egy idegen férfi szenvedélyes szerelme. A német költő kitartása látszólag sikert arat: Laviniával kötött házasságát azonban hamarosan árnyak lengik körül, a múlt baljós árnyai és tragédiái. Ugyanakkor a jövő is súlyos megpróbáltatásokat tartogat számukra.Legyőzheti-e Friedrich és Lavinia vonzalma a közéjük emelkedő akadályokat? Mi adhat tartalmat két ember kapcsolatának a házasság korábban elképzelt boldogsága helyett? Lavinia Tarsin története megadja a fenti kérdésre a választ.
    Show book
  • Írók színészek dilettánsok - cover

    Írók színészek dilettánsok

    Endre Illés

    • 0
    • 0
    • 0
    „Hát mi az író feladata? Talán Shakespeare fogalmazta meg legszebben, leghatározottabban a Hamlet-ben: „... hogy tükröt tartson mintegy a természetnek: hogy felmutassa az erénynek önábrázatát és a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát.” Igen, a kor és a jelenidő bírálatát kell a stílus helyébe állítani – tűnődik a fiatal kritikus. És a saját korával kérlelhetetlenül szembeforduló bírálat, a magas vérnyomás, a szókimondás, a magára maradó bátorság szeretteti meg vele a magyar Don Kihótét, Tolnai Lajost, s persze túlzásokba téved szeretetével. És ő maga is különvéleménnyel, félreérthetetlen bírálattal próbálkozik a divatos Molnár Ferenc legdivatosabb műveiről szólva, a Liliom-ról és A Pál utcai fiúk-ról.De ki kell lépni a hazai példák közül... Az ifjú bíráló már évek óta szorgalmasan gyakorolja a külhoni írók bírálatát is – és eljut a külföldi divatos íróhoz, az erejét fitogtató Montherlant-hoz. Tetszik is neki, taszítja is ez a Nietzsche-tanítvány és Barrés-alakmás. Csáth Géza állandóan visszatérő témájának, a kegyetlenségnek új arcát ismeri meg Montherlant regényeiben – és ismét erről kell szólnia, mert változatlanul, kegyetlenül időszerű életérzésnek, fenyegetésnek tartja.Hét lépést tettem meg elképzelt olvasómmal. Egy vallomás hét mondatát mondtam el. Az ifjú kritikus hamarosan eljut kedves, szeretett íróihoz, Babitshoz, Móriczhoz, Stendhalhoz, Maupassant-hoz... De úgy érzem, az olvasót itt már magára kell hagynom. Olyan olvasókat kívánok magamnak, akiknek nincs szükségük idegenvezetőre és útikalauzra...”Illés Endre
    Show book