Join us on a literary world trip!
Add this book to bookshelf
Grey
Write a new comment Default profile 50px
Grey
Subscribe to read the full book or read the first pages for free!
All characters reduced
Gondold újra! - cover

Gondold újra!

Adam Grant

Publisher: HVG Könyvek

  • 0
  • 0
  • 0

Summary

„Ha a tudás hatalom, akkor tudni, hogy mit nem tudunk, maga a bölcsesség.”Miért olyan nehéz elszakadni az elképzeléseinktől és előítéleteinktől még akkor is, ha látjuk, hogy nem visznek előre?Az intelligenciát hagyományosan a gondolkodásra és tanulásra való képességnek tartjuk. Gyorsan változó környezetben, eddig nem tapasztalt kihívások esetén azonban ennél is többet számít, hogy képesek vagyunk-e megkérdőjelezni, amit eddig biztosra vettünk, és elfelejteni, amit korábban már megtanultunk, majd új szempontok alapján újrarendszerezni az információkat – vagyis az igazságot kereső tudós módjára gondolkodni.Adam Grant szervezetpszichológus arra keresi a választ, hogyan sajátíthatjuk el az újragondolás művészetét, és miként tehetjük az iskoláinkat, munkahelyeinket és egyéb közösségeinket az élethosszig tartó tanulás színhelyévé. Izgalmas történeteket, merész felvetéseket és meggyőző kutatási eredményeket ismertető könyvéből megtudhatjuk, hogyan maradjunk rugalmasak és nyitottak, és miként vehetjük rá erre a körülöttünk lévőket is. Ha el tudjuk engedni azokat a nézeteinket, amelyek már nem szolgálnak minket, közelebb juthatunk a kiválósághoz a munkánkban, és bölcsebb döntéseket hozhatunk az élet minden területén.
Available since: 09/01/2021.
Print length: 376 pages.

Other books that might interest you

  • 100 igaz törtenet szokatlan halalesetekrol - cover

    100 igaz törtenet szokatlan...

    John Mac, Sandrine Brugot,...

    • 0
    • 0
    • 0
    Meghalhatsz-e felnyársalva egy szalmaszállal, megölhet-e egy csiga, összezúzhat-e egy égből leesett tehén, megmérgezhet-e egy sárgarépa, vagy megfulladsz a nevetéstől? NEM? Nos igen, lehetséges... Sajnos. Felfedezheted a 100 legabszurdabb és legtragikusabb módot, néha komikus halálozási módok, amelyek egyszerre fognak megrémíteni és megmosolyogtatni. Mindegyik emlékeztet a létezés elviselhetetlen törékenységére és a kockázatos viselkedés elkerülésének szükségességére.
    Show book
  • Lev Tolsztoj: Ivan Iljics halála - cover

    Lev Tolsztoj: Ivan Iljics halála

    Lev Tolsztoj

    • 0
    • 0
    • 0
    Ilyich Ivan halála - Hangoskönyv magyarul. Ivan Iljics halála Leo Tolstoi regénye, amelyet késői fikciójának egyik remekművének tekintik, röviddel az 1870-es évek végi vallásos átalakulása után. "Általában a regény legjobb példáinak közé sorolják", Ivan Iljics halála a 19. századi oroszországi bíró történetéről, valamint szenvedéseiről és végzetes betegségének haláláról szól.
    Show book
  • Knjiga bugarskog vokabulara - Pristup koji se temelji na temi - cover

    Knjiga bugarskog vokabulara -...

    Languages Pinhok

    • 0
    • 0
    • 0
    Ova knjiga vokabulara sadrži više od 3000 bugarskih riječi i izraza grupiranih prema temi kako biste lakše odabrali što ćete prvo naučiti. Povrh toga, druga polovina knjige sadrži dva odjeljka s kazalima koji se mogu upotrebljavati kao osnovni rječnici za traženje riječi na bilo kojem od dva jezika. Sva tri dijela zajedno čine ovo izvrsnim izvorom za učenike svih razina.
     
    Kako se služiti ovom knjigom bugarskog vokabulara?Niste sigurni gdje početi? Predlažemo da najprije prođete poglavlja s glagolima, pridjevima i izrazima u prvom dijelu knjige. To će vam dati odličnu osnovu za daljnje učenje i sasvim dovoljno bugarskog vokabulara za osnovnu komunikaciju. Rječnici u drugoj polovini knjige mogu se upotrebljavati kad god je to potrebno za traženje riječi koje čujete na ulici, bugarskih riječi čiji prijevod želite znati ili jednostavno za učenje nekih novih riječi abecednim redom.
     
    Neke završne misli:Knjige vokabulara postoje stoljećima te kao i mnoge druge stvari koje postoje dugo vremena, nisu baš moderne i pomalo su dosadne, ali obično dobro funkcioniraju. Zajedno s osnovnim dijelovima bugarskog rječnika, ova knjiga bugarskog vokabulara odličan je izvor koji će vam pružiti potporu tijekom procesa učenja i osobito je praktična u trenucima kada nema interneta za traženje riječi i izraza.
    Show book
  • Tanuljon Izlandiul - Gyorsan Egyszerűen Hatékonyan - 2000 Kulcsszó - cover

    Tanuljon Izlandiul - Gyorsan...

    Languages Pinhok

    • 0
    • 0
    • 0
    Ez a könyv a 2000 leggyakrabban használt szó és kifejezés listáját tartalmazza, a napi beszélgetésekben előforduló gyakoriságuk szerint rendezve. A gyors haladás és a motiváltság fenntartása érdekében a szótár a 80/20-as szabályt követve először az alapvető szavak és mondatszerkezetek elsajátítását biztosítja.
     
    Kinek érdemes megvenni a könyvet?Ez a könyv olyan motivált kezdő és középhaladó izlandi nyelvtanulóknak szól, akik hajlandóak napi 15-20 percet szavak tanulására fordítani. A szótár egyszerű felépítése annak köszönhető, hogy minden szükségtelen dolgot kivettünk belőle, lehetővé téve, hogy a nyelvtanuló kizárólag azokra a részekre koncentrálhasson, amelyek a lehető legrövidebb idő alatt segítenek a legnagyobb mértékű haladást elérni. Egy olyan kezdő vagy középhaladó szinten lévő nyelvtanuló számára, aki hajlandó napi 20 percet a tanulásra szánni, ez a könyv valószínűleg a legjobb befektetés, amit el lehet képzelni. Le lesz nyűgözve, hogy a mindössze néhány hetes napi gyakorlással milyen gyors haladást fog elérni!
     
    Kinek nem ajánljuk a könyvet?Ez a könyv nem haladó szintű izlandi nyelvtanulóknak készült. Ebben az esetben látogasson el honlapunkra, vagy keressen rá a még nagyobb szókészletet tartalmazó izlandi szótárunkra, amely azon haladó nyelvtanulók számára is hasznos témák szerint került felosztásra, akik bizonyos területeken javítani szeretnék nyelvi felkészültségüket.Továbbá, ha olyan teljes körű izlandi tankönyvet keres, amely végigvezeti az izlandi nyelvtanulás különböző lépésein, akkor ez a könyv valószínűleg nem önnek szól. Ez a könyv csak szavakat tartalmaz, ezért a vásárlónak más forrásokból vagy nyelvtanfolyamokon kell megtanulnia olyan dolgokat, mint a nyelvtan és a kiejtés. A könyv erőssége abban rejlik, hogy az alapvető szókészlet gyors elsajátítására összpontosít, nem pedig olyan információkra, amelyeket sokan elvárhatnak egy hagyományos nyelvkönyvtől. Kérjük, ezt vegye figyelembe a vásárlás során!
     
    Hogyan használjuk a könyvet?Ez a könyv ideális esetben napi szinten használatos, és az egyes munkamenetekben meghatározott számú oldal áttekintése szükséges. A könyv 50 szóból álló részekre oszlik, ami lehetővé teszi a lépésről lépésre történő fejlődést. Tegyük fel például, hogy jelenleg a 101-től 200-ig tartó szólistát tekinti át. Amikor már elég jól ismeri a 101-től 150-ig terjedő lista szavait, elkezdheti tanulni a 201-250 pontok tartalmát, majd a következő nap elhagyhatja a 101-től 150-ig tartó lista tanulását és folytathatja a 151-250 közötti szavakkal. Így lépésről lépésre haladhat a könyvben, és nyelvi készségei minden egyes elsajátított oldallal fejlődni fognak.
    Show book
  • Erzsébet a királynő - cover

    Erzsébet a királynő

    Sally Bedell Smith

    • 0
    • 0
    • 0
    Amióta 1952-ben, alig huszonöt esztendősen elfoglalta a trónt, II. Erzsébet királynő példátlan közfigyelem tárgya, de a csillogás és a szóbeszéd ködén át vajon mennyire alkothatunk pontos képet a világ leghíresebb uralkodójáról? A neves életrajzíró, Sally Bedell Smith számtalan interjúra és korábban sosem idézett dokumentumra támaszkodik, amikor egy ritka pillanatra félrelebbenti a fátylat, hogy megismertessen annak a királynőnek nyilvános és magánéletével, aki páratlan tekintéllyel, tapintattal és eleganciával vezette át hazáját és a Nemzetközösséget az elmúlt hatvan év minden háborúján és zűrzavarán. Az Erzsébet, a királynő minden részletében hiteles, mégis olvasmányos és szórakoztató közelkép egy olyan asszonyról, akit eddig csak távolról, a tévé képernyőjéről ismerhettünk - egy kivételes személyiségről, aki eleven humorérzékkel és mérhetetlen józansággal végzi kötelességét, bármit rójon is rá a munkája és a családja. Az Erzsébet, a királynő figyelemre méltó és rokonszenves portré, emellett lenyűgöző beszámoló arról a kivételes modern kori vállalkozásról, amivé az uralkodás vált. A könyvben megismerünk egy fiatal lányt, aki nagybátyja trónfosztása után hirtelen a trónörökös szerepében találja magát. Találkozunk a tizenhárom éves Lilibettel, amint beleszeret egy Fülöp nevű fiatal tengerészkadétba, és eltökéli, hogy feleségül megy hozzá, még ha szülei a vagyonosabb angol arisztokratákat részesítenék is előnyben. Látjuk a tizenéves lányt, ahogy a második világháború idején katonai teherautókat szerel, majd a győzelem napján ott áll Winston Churchill mellett a Buckingham-palota erkélyén. Majd fiatal királynőként lép elénk, aki igyekszik egyensúlyt találni kettős szerepkörében, mint uralkodó és mint kétgyermekes fiatalasszony. Sally Bedell Smith átcsempész minket a palota kapuin, hogy nyomon követhessük a királynő mindennapos rutinjait - a "vörös dobozokat", bennük a kötelezően áttekintendő aktuális dokumentumokkal; a heti audienciákat, amelyeken az idők során tizenkét miniszterelnök vett részt; a fizikailag is megerőltető külföldi körutazásokat; a sajtó szüntelen figyelmét - s persze személyes kapcsolatát Fülöp herceggel, élete szerelmével és hatvannégy esztendeje hű férjével; a gyermekeivel s olykor zűrös házastársaikkal; az unokáival és a barátaival. Olvasson bele: Részlet a könyvből A Könyvjelző magazin 2013. júniusi számában megjelent cikk: A királynő retikülje
    Show book
  • Thai szótár - Témaalapú megközelítés - cover

    Thai szótár - Témaalapú...

    Languages Pinhok

    • 0
    • 0
    • 0
    Ez a szógyűjtemény több mint 3000 thai szót és kifejezést tartalmaz, amelyek téma szerint kerültek csoportosításra, hogy könnyebben kiválaszthassa, mit tanuljon először. Ráadásul a könyv második fele két tárgymutatót tartalmaz, amelyek alapszótárként használhatók a szavak keresésére a két nyelv bármelyikén. A 3 rész együtt kiváló forrást jelent a tanulók számára nyelvtudásuk szintjétől függetlenül.
     
    Hogyan használjuk ezt az thai szótárat?Nem tudja, hogyan fogjon hozzá? Javasoljuk, hogy először tanulmányozza a könyv első részében található igéket, mellékneveket és kifejezéseket! Ez nagyszerű alapot ad a további tanuláshoz, és már elegendő thai szókincset biztosít az alapvető kommunikációhoz. A könyv második felében található szótárak bármikor használhatók, amikor például az utcán hallott szavakat kell megkeresni, vagy amikor bizonyos thai szavak fordítását szeretné megismerni, vagy csak azért, hogy megtanuljon néhány új szót ábécésorrendben.
     
    Néhány záró gondolat:A szószedetek évszázadok óta léteznek, és mint oly sok minden, ami már egy ideje elérhető, nem túl divatosak és egy kicsit unalmasak is, de általában nagyon jól működnek. Az alapvető thai szótárrészekkel együtt ez az thai szótár nagyszerű forrás a tanulási folyamat során, és különösen hasznos akkor, amikor nincs internetkapcsolatunk a szavak és kifejezések megkereséséhez.
    Show book